Pásztor Anna bevallotta: sokkal jobb a szex 50 évesen
Az Anna and the Barbies énekese kifejezetten jól érzi magát, amiért már nem 20-30 éves. El is mondta, hogy miért gondolja így.
Pásztor Anna az ATV #Bochkor című műsorában meglepő nyíltsággal beszélt az életkoráról, a változó korról és a kapuzárási pánikról – derül ki a Blikk szemléjéből. Mint az énekesnő fogalmazott, nem kell azon aggódnia, hogy éppen 40, vagy 50 éves, sőt, kifejezetten örül, hogy nem fiatalabb:
„Édes Istenem, én nagyon hálás vagyok, hogy ezek az évek elmúltak, és nem ott tartok. És nem ott vagyok, és nem olyan körülmények között, és nem olyan a testem, és annak vége van, és most itt vagyunk. Tehát ez egy lépcsőzetes, felfelé lépegetés. Agyilag, kívülről, bentről… Még szexuálisan is. Sokkal jobb a szex 50 évesen, mint 40, meg 30, meg 20 éves korban.”
A műsor után Pásztor a Naphire.hu-nak azt is elmondta erről, hogy jó megélnie azt, ahogy építi, amit összehordtak az évtizedek, például azt, hogy már tudja, hogy nem kell mindenkinek megfelelnie. A szexről pedig így pontosította a korábbiakat:
„Most azt mondanám: negyven felett jobb a szex. Negyventől kezd exponenciálisan jó lenni, mert valahogy elrugaszkodsz onnét, hogy neked meg kell felelned az ágyban és rájössz arra, hogy milyen jó, hogyha jó neked, rájössz magadra, tudod magadat irányítani és ez nagy segítség a párodnak is. Vagy: ha már önmagadban is rendben vagy, oltári szexi vagy, és ehhez van partnered, akkor már brutális a dolog. A párod így majd azért lesz boldog, hogy nem minden felelősség ráhárul. Ha tehát jön egy fullos nő és azt mondja, »Én mindenképpen rendben vagyok, nekem mindenképpen jó, mindenképpen boldog vagyok, ha még te is itt vagy, az hab a tortán«.”