HÍREK
A Rovatból

A NAV költségvetési csalásról beszél Iványi Gábor egyesületénél, a lelkész szerint azt a kormány közelében kell keresni

Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Iványi Gábor, akinek szervezeténél reggel óta házkutatást tartanak az adóhatóság nyomozói.
MTI, SZMO - szmo.hu
2022. február 21.


Link másolása

Egy erkélyre állva rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Iványi Gábor, akinek szervezeténél az Oltalom Karitatív Egyesültetnél reggel óta helyszínelnek a NAV nyomozói, időközben pedig rendőrök is csatlakoztak – ők biztosították, hogy az ellenzéki képviselők feljuthassanak a szervezet irodájába a lelkésszel.

Iványi elmondta: a betörték irodájának ajtaját, zsákokba gyűjtöttek papírokat, iratokat. Mint mondta,

költségvetési csalás gyanújával nyomoznak egyesületénél, de szerinte eltévesztették a házszámot, mert a ilyet a kormánynál kellene keresni.

Ezt egyébként az MTI is megerősítette. Mint írják: A NAV Központi Nyomozó Főosztály 2020. január 20. napján nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterülettől érkező bűnügyi tájékoztatás alapján.

„A büntetőeljárás során okirati bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása vált szükségessé, ezért a NAV nyomozói 2022. február 21-én kutatást tartanak a nyomozás során beazonosított irattárolási helyeken, azaz a 1086 Budapest, Dankó utca 9., Dankó utca 11. és Dankó utca 15. szám alatti helyiségekben”

– fogalmaz az adóhivatal.

A 2021. február 22-én közzétett tájékoztatásban az Oltalom azt írta, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek. „A NAV (meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapjuk, vagy valamennyi jogi fórumon ügyünk végigfusson) a mai napon számlánkra terhelte azt a 246.131.000 (kétszáznegyvenhatmillió egyszázharmincegyezer - ebből 90.000.000 forint késedelmi büntetés) forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti” – írták Iványiék.

„Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában. Hangsúlyozzuk, hogy a tőlünk elvett pénzből nem egyházunk hitéleti tevékenységét finanszírozzuk, hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez” – tették hozzá.

Iványi Gábor a rögtönzött sajtótájékoztatón megismételte, hogy este 6 órára szolidaritási tüntetést szervezett a helyszínre Márki-Zay Péter, de arról ő sem tudott bővebb és pontosabb tájékoztatást adni, hogy mi történhet még az esre folyamán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: