FELFEDEZŐ
A Rovatból

A magyar milliárdos azzal szórakozik, hogy fiatalokat ültet be a kocsijába, és viszi őket a 700 lóerővel egy-egy körre

Jákob Zoltán teljesen másképp él, mint a legtöbb milliárdos. Prankeket talál ki TikTok csatornájára a nézők szórakoztatására.


Kevesen szokták böngészni a leggazdagabb magyarok listáit, pláne, mert tudni: van aki bármit megtenne, hogy rákerülhessen, mások azért fizetnének inkább, hogy ne legyenek rajta. A szupergazdagok többnyire zárkózottak, gyanakvók, titkolják hol, hogyan élnek - vagy inkább csak a beavatott vagy sorstárs kap betekintést különleges életükbe. Nem csoda tehát, hogy szinte üstökösként robbant be a magyar köztudatba egy olyan milliárdos, Jákob Zoltán, aki ennek mindenben az ellenkezőjét teszi. Élete nyitott könyv, TikTok-csatornáját százezrek követik, rajongói pedig remegő kézzel állítják meg az utcán, ha szelfizni akarnak vele - derül ki a G7 cikkéből.

Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy végre beköltözött 1 milliárd forintért vásárolt kétszintes belvárosi otthonába, melynek pontos címe sem titok, ahogy az sem, hogy fél évbe és 300 millió forintba került, míg a vadonatúj lakásból olyan otthon lett, amilyet Jákob Zoltán elképzelt. De kicsoda ez a vidám, laza figura, aki megkapóan őszintén beszél a gazdagságról?

A semmittevés nem boldogít

Jákob Zoltán egy alföldi kis településről származó építész, aki műszaki egyetemistaként kivételes tanulmányi eredménye miatt köztársasági ösztöndíjas volt, később lakóparkokat épített, de

miután lassan húsz éve kitanulta a műkörmös szakmát (igen, rendes OKJ-s végzettsége van, természetesen az is ötös), felépítette a Crystal Nails cégcsoportot, amely mára nemzetközi márkává érett, és mesés gazdagságot hozott.

Évek óta megtehetné, hogy csak élvezi az élet adta örömöket, de egy interjúban elárulta, a semmittevés nem boldogítja. „Próbáltam nem dolgozni, de nem élveztem” - mondta az RTL-nek adott interjújában a 37. leggazdagabb magyar.

„A másik autóm is Ferrari”

Van viszont, ami boldogítja: a tűzpiros, 110 milliós Ferrarijának a hangja. A mélyből feltörő, erőt és magabiztosságot sugárzó motorhang elég ahhoz, hogy duda helyett is jelezze, megérkezett egy milliárdos, aki büszke arra, amit elért, és a maga módján meg is osztja az élményt sokakkal.

Fiatalokat ültet be a kocsijába, és viszi őket a 700 lóerővel egy-egy körre, büszkén pózol Európa fővárosaiban az autó mellett, prankeket talál ki TikTok csatornájára a nézők szórakoztatására.

És természetesen már megrendelte a legújabb Ferrarit, ami még csak most épül, és amilyen garantáltan csak neki lesz a világon.

@jakob.zoli Utánam jött a térről??️ #ferrari #ferraribudapest ♬ eredeti hang - Jákob Zoli

Bizonyos szint fölött a pénz inkább nyűg

Jákob Zoltán elvált, háromgyerekes apa, a fia vele dolgozik a vállalkozásában, a lányai még tanulnak. Minden gyerekének vett saját otthont, de ezeken kívül is van még 20-30 lakása.

Összvagyona 44 milliárd forint körül lehet, ahogy mondja, 44 vagy 42 milliárd, ezen a szinten már nincs nagy különbség, pláne, mert évente 2-3 milliárd úgyis hozzájön.

Ha a pénz nyűg, mi teszi igazán boldoggá? Az utazás. Minden hónapban elutazik, egyedül járja a világot, persze vannak kedvenc helyei. Közben szinte egyenes adásban közvetít, megosztva az élményt 215 300 követőjével. Eláruljuk, hogy ebben a pillanatban épp Ausztráliában van, és arra készül, hogy koalákkal találkozzon.

@jakob.zoli #sydneylife ♬ eredeti hang - Jákob Zoli

Nem gyűjti a magánrepülőket, a hatalmas jachtokat meghagyja másoknak, persze hóbortjai neki is vannak. Hogy mi a különleges mégis benne, amit nem szoktunk meg más milliárdostól eddig? Az a természetesség, amivel mindezt kezeli. Őt sem más teszi boldoggá, mint bármelyikünket. Egy szép táj látványa, egy jó vacsora, egy kényelmes lakás - és a munka. Maximum az arányok mások.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: