HÍREK
A Rovatból

„A magyar kisebbség a mi Erős Pistánk” – mondta az új ukrán külügyminiszter, Szijjártó Péter a jó szomszédi viszonyra törekszik

A magyar tárcavezető felsorolta, mi mindenben segítette a háború kitörése óta Magyarország Ukrajnát, de kéréseket is intézett ukrán kollégájához.


Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján először is gratulált Andrij Szibiha kinevezéséhez, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy első külföldi látogatásának helyszínéül Budapestet választotta, még akkor is, ha ez végül időpontegyeztetési problémák miatt nem is jött össze.

Ezt követően megerősítette, hogy Magyarország továbbra is békepárti álláspontot képvisel az ukrajnai háborúban, ugyanis kizárólag a diplomáciai rendezés vethetne véget emberek, családok százezrei, milliói szenvedésének.

„Magyarország minden olyan nemzetközi kezdeményezést támogat, amely a béke elérésének mielőbbi lehetőségét hozza magával, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal, diplomáciai úton minél előbb le lehessen zárni”

– emelte ki.

„Megerősítettem miniszter úrnak azt is, hogy Magyarország addig folytatja a történetének legnagyobb volumenű humanitárius akcióját, amíg arra szükség van, a nehéz helyzetben lévő emberek és családok megsegítésének érdekében” – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy már meghaladta az 1,4 milliót a szomszédos országból hazánkba érkezett menekültek száma, és 14 855 ukrán gyermek számára biztosítottak lehetőséget nyári táborozásra. Arra is kitért, hogy a kormány már 66 milliárd forintot fordított az Ukrajnának nyújtott támogatásokra, s ma is több száz olyan iskola és óvoda működik Magyarországon, ahol menekült családok gyerekei tanulnak, illetve Budapesten elkezdte a működését egy két tannyelvű iskola is. Beszélt arról is, hogy Magyarország részt vállalna Ukrajna háború utáni újjáépítési feladataiban is.

„Mióta a háború kitört, azóta több mint hárommilliárd köbméternyi földgáz Magyarországon keresztül Ukrajnába szállítására került sor, és a helyzet az, hogy most már június óta Magyarország a legnagyobb villamosenergia-importforrást biztosítja Ukrajna számára. A nyár folyamán az ukrán villamosenergia-import 45 százaléka Magyarországról, Magyarországon keresztül érkezett Ukrajnába” – tudatta.

„És megerősítettem azt is, hogy továbbra is készen állunk arra, hogy határmenti vállalkozásfejlesztési övezetet hozzunk létre a magyar-ukrán határnál” – hangsúlyozta.

A miniszter végül érintette a vitás ügyeket is, és kijelentette, hogy a magyar-ukrán együttműködésnek, kapcsolatnak a kölcsönös jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és kölcsönös jóindulatra kell alapulnia.

„Ezért tisztelettel, de elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, közigazgatás területén”

– mondta.

„Erre vonatkozólag tizenegy pontos megoldási javaslatot terjesztettünk Ukrajna kormánya elé. Ennek megvitatására munkacsoportok jöttek létre, amelyek működésének felgyorsításában állapodtunk meg” – fűzte hozzá.

A miniszter arra kérte hivatali partnerét, hogy ahogyan Magyarország is biztosítja az energiaszállítások teljes kapacitását Ukrajnába irányulóan, úgy Kijev is tartózkodjon a jövőben az egyoldalú, hirtelen lépésektől, amelyek veszélybe sodorhatják hazánk ellátását. „És kértem azt is a miniszter úrtól, hogy az Ukrajnában működő magyar vállalatok esetében ne kerüljön sor negatív diszkriminációra” - közölte.

Andrij Szibiha azt emelte ki: több mint ezer kilométert tett meg az ukrán delegáció, hogy találkozzanak, „az érzékeny, bonyolult, perspektivikus kérdéseket megbeszéljék” - hangoztatta az ukrán külügyminiszter. A fontos célok között sorolta fel Ukrajna számára az EU-ba és a NATO-ba való belépést.

A béke eléréséért mindent megtesznek – hangoztatta az ukrán külügyminiszter, aki azt mondta: hálásak, amiért Magyarország elismeri Ukrajna területi integritását az agresszorral szemben. Megköszönte a magyar humanitárius segítségét és mint mondta, „mély pozitív benyomást tett rá a budapesti magyar-ukrán kéttannyelvű iskola, mert így az ukrán gyerekek meg tudják őrizni az identitásukat.”

Syhiba azt hangsúlyozta, hogy az egyeztetések dinamikáját növelni kell, készek megbeszélést folytatni minden érzékeny kérdésről – derült ki a szavaiból.

„A magyarok Ukrajna részét képezik, fegyverrel a kézben védik Ukrajnát, a magyar kisebbség a mi Erős Pistánk”

– fogalmazott.

Ukrajna számára az EU-integráció az egyik legfontosabb kérdés, remélik, hogy az uniós magyar elnökség ezt továbbra is támogatni fogja – fejezte ki végül a reményét Szibiha.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Így már érthető, hogy Orbán miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és az Európai Ügyészséghez csatlakozást
A Forbes új milliárdoslistáját továbbra is a miniszterelnök egyik legjobb barátja vezeti. Mészáros Lőrinc a tiszás politikus számítása szerint naponta 1,3 milliárd forintot keresett az utóbbi egy évben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.

Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.

„Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) vagyona 1700 milliárd forint fölé nőtt. 8000 átlagos lakás árával gazdagodott egy év alatt. Naponta 1,3 milliárd forintot harácsolt össze” - írta a poszt elején a Tisza Párt vezetője.

„Orbán Viktor 10 év alatt négyszer gazdagabbá vált, mint az angol királyi család 400 év alatt. Rövidesen Orbán Viktor lesz az új Soros György” - szögezte le Magyar. Hozzátette:

„Így már érthető, hogy miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és miért utasítja el, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.”

Ezután kitért arra is, hogy pártja kormányra kerülése esetén mivel kellene szembenéznie a jelenlegi miniszterelnöknek.

„Van egy rossz hírem Orbán Viktornak: a TISZA-kormány felállítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt és 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a politikusokkal (strómanjaikkal) és családtagjaikkal szemben” - írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkit arra kért, hogy szavazzanak a Tisza most indult online konzultációján, melyben a vagyonadóról is kérdezik az embereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Drónokat észleltek Münchenben, 3000 ember rekedt éjszakára a lezárt reptéren
Késő este több járat nem indult el, sokaknak a terminál lett az éjszakai menedék. Több gépet inkább másik városokba vittek, a rendőrök még mindig hajtóvadászatot folytatnak a tettes után.


A múlt heti dániai esetek után csütörtök este Münchenben is drónok miatt kellett közbeavatkozni. A szövetségi rendőrséghez több bejelentés érkezett, hogy a repülőtér közelében drónt láttak, később pedig a reptér területe felett is észleltek hasonlót. A német légiforgalmi irányítás ezért késő este lezárta a kifutópályákat – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Nem egyértelmű, hogy egy vagy több eszköz zavarta meg a forgalmat. Volt, aki azt mondta a lapnak, hogy egyetlen drón repkedett oda-vissza.

A döntés következménye 17 törölt járat és mintegy 3000, Münchenben ragadt utas lett.

Több százan a terminálokban felállított kempingágyakon aludtak, másokat szállodába vittek. A reptér üzemeltetője takarókat, italokat és harapnivalót osztott.

A hatóságok egyelőre nem találták meg a felelősöket. Az állami és szövetségi rendőrök gyanús személyeket keresnek, de eddig nem jutottak eredményre.

Este 22:15-től az érkező gépeket más városokba irányították át. Összesen 15 járatot érintett az intézkedés, a gépek Stuttgartba, Nürnbergbe, Bécsbe és Frankfurtba mentek.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Putyin: A magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt
Az orosz elnök Franciaországot és Németországot is példaként hozta, Magyarországot pedig Orbán Viktor irányvonala miatt emelte ki. A migrációt az EU-t belülről gyengítő tényezőnek nevezte.


Európában egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub éves rendezvényén.

„Európában most egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők. Franciaországban (…) és Németországban is. Magyarország Orbán Viktor vezetésével természetesen már régóta ilyen álláspontot képvisel (...) Ha ezek az erők Európában továbbra is erősödnek, akkor Európa újjá fog születni”

- idézte a politikus szavait az MTI.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy nem követi Magyarország belpolitikai eseményeit, de úgy gondolja, hogy a magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt, és ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Ursula von der Leyent (az Európai Bizottság elnökét), de akkor Ursula von der Leyenek lesznek.

Európáról szólva egyebek között megjegyezte, hogy az ellenőrizetlen migráció „belülről rágja szét” az uniót, és hogy Oroszország látja, „miként igyekszik bevakolni az EU az épületén végigfutó repedéseket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szédítő tempóban gazdagodott tovább Mészáros Lőrinc a legújabb Forbes-lista szerint
A Forbes szerint 1749,1 milliárdnál jár, egyedüli forint-billiomosként. A dobogón Veres Tibor megelőzte Csányit, miközben a top10-ben új nevek is felbukkantak.


A Forbes legfrissebb milliárdoslistája szerint ismét Mészáros Lőrinc vezeti a rangsort, a becsült vagyona 1749,1 milliárd forint. Ezzel ő az egyetlen forintbilliomos a listán, és a magazin szerint egy év alatt további 500 milliárd forinttal gyarapodott, derül ki a Telex összefoglalójából.

A Központi Statisztikai Hivatal idei első negyedéves adatai alapján egy budapesti lakás átlagára 62,5 millió forint. A Forbes számítása szerint

Mészáros vagyona nagyjából 8000 ilyen lakás árával nőtt egy év alatt.

A Direkt36 csütörtöki cikkében arról írt, hogy Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget adott Orbán Győzőnek Alcsútdobozon, több jel szerint a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéshez.

Idén a dobogó is átrendeződött: Mészáros mögött ezúttal Veres Tibor, a Wallis tulajdonosa áll 756,4 milliárd forinttal, míg Csányi Sándor a harmadik, 3,5 milliárddal lemaradva Verestől.

Új név a top10-ben a nyolcadik helyen Pavelka Tibor, a Semilab tulajdonosa. A cég a világ legnagyobb napelemipari szereplője, a félvezetőipari mérőberendezések piacán pedig az ötödik legnagyobb. A Forbes korábban jogi bizonytalanságok miatt nem becsülte meg Pavelka vagyonát, ám a lezárult perek után idén elvégezte a számítást. A 24.hu júliusban arról számolt be, hogy az Onto Innovation megállapodott a Semilab amerikai érdekeltségeinek felvásárlásáról, nagyjából 185 milliárd forintért.

A top10 további szereplői: Felcsuti Zsolt, Szíjj László, Gattyán György, Jellinek Dániel, Jászai Gellért és Széles Gábor.

A lista élmezőnye így néz ki:

  1. Mészáros Lőrinc és családja – 1749,1 milliárd forint
  2. Veres Tibor – 756,4 milliárd forint
  3. Csányi Sándor – 752,9 milliárd forint
  4. Felcsuti Zsolt – 524,4 milliárd forint
  5. Szíjj László – 416,1 milliárd forint
  6. Gattyán György – 352,4 milliárd forint
  7. Jellinek Dániel – 312,7 milliárd forint
  8. Pavelka Tibor – 310,4 milliárd forint
  9. Jászai Gellért – 309 milliárd forint
  10. Széles Gábor – 300 milliárd forint

A Forbes szerint a friss rangsorban hat magyar milliárdos is szerepelhet az amerikai Forbes globális listáján.

Az 50 leggazdagabb magyar becsült vagyona összesen 9100 milliárd forint, ami a magyar állami egészségügyi kiadás kétszerese.

A magyar Forbes az anyalap módszertanát követi: termelőcégeknél az EBITDA-ból indul ki, ingatlanos és vagyonkezelő cégeknél az eszközök alapján számol. A teljes összeállítás az októberi lapszámban olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: