A magyar fesztiválok 40 százalékát halasztani vagy törölni kell a koronavírus miatt
Márta István, Magyar Fesztivál Szövetség elnöke az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy bár hétről hétre változik a helyzet, hogy miként alakul majd a nyár a járvány tükrében, a szövetség felmérése szerint a fesztiválok 15-20 százaléka biztosan elmarad. Hozzátette:
további 20-25 százalék az esemény elhalasztásán gondolkodik, a maradék 60 százalék pedig egyelőre kivár.
Az elnök kiemelte, hogy a fesztiválok Magyarországon körülbelül 37 ezer embernek adnak közvetlenül munkát, közvetve pedig 300-350 ezer ember megélhetését érintik, az árusoktól a szállásadókig.
Válságkezelő munkacsoportjuk jelenleg adatokat gyűjt és felméréseket készít arról, hogy a munkaadói és a munkavállalói oldal kárát a felbecsülje. Emellett szeretnének javaslatcsomagot készíteni a kormánynak, amelyben egy fesztivál vis maior alap különféle szempontok melletti létrehozását szorgalmaznák.
A szövetség adatai szerint a fesztiválok körülbelül 80 milliárd forinttal gazdagítják a nemzeti jövedelmet, és az ezután felszámolt adók, az áfa, az szja, az ipa, az ifa pedig a költségvetést.