A Lovasi 50 buli után azt se bánnánk, ha újra összeállna a Kispál és a Borz
Ha saját fesztiválod van, megteheted, hogy szervezel egy plusz napot csak azért, mert aznap vagy 50 éves.
Nagyjából ez lehetne az idén először ötnaposra bővülő Fishing on Orfű mottója, ami egyszerre rettentően vagány és vicces is kicsit. Persze szó sincs arról, hogy gond volna vele: az alapító Lovasi András 50. születésnapjára teljesen színvonalas programot hoztak össze, fel sem merült, hogy pusztán céltalan öntömjénezésről lenne szó.
Ha pedig hozzátesszük, hogy a fesztivált éppen tizedik alkalommal rendezték meg, még indokoltabb a dolog.
A kemping már késő délutánra szépen megtelt, a bérleteseken kívül olyanok is jelentős számban voltak, akik csak erre a napra látogattak ki. A fő műsorszám előtt olyan előadók alapozták meg a hangulatot, mint például Takáts Eszter, a Rackajam és a Kaláka, a Csík zenekar, vagy a Bujdosó trió. Aztán este 10 után pár perccel elkezdődött, amire valójában mindenki várt.
Másfél hete ott voltam ugyanennek a koncertnek a kvázi főpróbáján is, amit a révkomáromi művházban tartottak, így nagyjából tudtam, mi várható. Ami egy pillanat alatt nyilvánvaló lett: hiába hirdették meg elvileg csendes-akusztikusként a bulit, valójában erről szó sem volt. Gyakorlatilag minden dalt az eredeti hangos-zúzós verzióban adtak elő, amit a közönség jelentős része nem is bírt ki ülve. Ebből a szempontból (illetve amúgy is) az orfűi domboldal nyilván sokkal jobb helyszín.
Lovasi 50
Cikkünk a koncertről:
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-lovasi-50-buli-utan-azt-se-bannank-ha-ujra-osszeallna-a-kispal-es-a-borz/
Posted by I ♥ ZENE on Tuesday, June 20, 2017
A játszott dalok sorrendje teljesen esetleges volt, én legalábbis se kronológiai, de másmilyen összefüggést nem fedeztem fel.
Kivétel talán a Kényszer, érdek, ösztönélet volt, amit a Kiscsillag Mi mehet című száma követett - ebben ugyebár felbukkan egy részlet előbbinek a szövegéből is. Lovasi úgy konferálta fel, hogy ilyen az, amikor a fiatal és a mostani énje találkozik egymással, akár Karinthy novellájában.
Ezt leszámítva viszont rendszertelenül követték egymást a Kispál és Kiscsillag-számok. Érzésre az előbbiből volt több, ami már csak azért sem baj, mert a Kiscsillag a szombati zárónapon önállóan is fellép a fesztiválon.
És itt álljunk meg kicsit, mert van egy gondolat, ami már régóta érlelődik bennem az egész "feloszlunk – összeállunk, de igazából nem - most már tényleg végleg feloszlunk – ja, azért mégse" mizéria kapcsán.
Egyértelmű, hogy a Kispál és a Borzot imádja a közönség, 2017-ben sem kisebb az igény rájuk, mint 7 éve, amikor először elköszöntek. Az elmúlt 3 év tematikus visszatekintő koncertsorozata hatalmas siker volt, ahogy a mostani buli is rekordidő alatt telt házas lett.
És ami még fontosabb: a dalok továbbra is tökéletesen működnek élőben. Egyszerűen jó hallani őket, üvölteni a Zsákmányállat és az Emese szövegét, vagy éppen nem kevésbé katartikus Hang és fényt, Még egyszert, Húsrágó hídverőt, és még hosszan lehetne sorolni gyakorlatilag a teljes repertoárt.
Ameddig pedig ez a helyzet, engem egyáltalán nem érdekel, mi a tagok motivációja, mennyit keresnek a koncertekkel és mennyire élvezik a színpadon töltött időt.
Már a 2014-es összeállás bejelentésekor is akadtak fanyalgók, akik azzal jöttek: na tessék, van az a pénz, ami miatt alig pár évvel a grandiózus búcsúkoncert után megérte nekik újrakezdeni.
Nyilván képmutatás lenne azt állítani, hogy ez a szempont nem számított. De aki ott volt bármelyik alkalommal az orfűi nulladik napos Kispál-bulikon, vagy Bátorkeszin, vagy az európai turné valamelyik állomásán, nem lehet kétséges számára, hogy közel sem csak anyagi megfontolások álltak a háttérben. Jól látszott, hogy a tagoknak is mennyire hiányzott az együtt zenélés, különösen hogy nyomás sem volt rajtuk új dalok írására, mint a 2010 előtti években.
Persze van az a közkeletű vélekedés, hogy egy zenekarnak kínos csak a múltjából élnie, minimum 2-3 évente illik előállniuk egy új albummal. De az a helyzet, hogy a Kispál-életmű van annyira erős, hogy én ettől az elvtől nyugodt szívvel eltekintenék, ha cserébe időről-időre továbbra is hallhatnám élőben a klasszikus slágereket.
Az mondjuk esélyes, hogy ha bejelentenék, hogy újra rendszeresen koncertezni kezdenek, lennének olyanok, akik kiakadnának. De nagyságrendekkel több embernek okozna hatalmas örömöt a dolog. Turnézni nem is kellene: évente 4-5 nagyobb buli (mondjuk egy a Budapest Parkban, egy valahol Pécsen, egy Orfűn, és még 2-3 másik fesztiválon) abszolút elég volna. Ki tudja, ennek köszönhetően talán egy ponton túl még az ihlet is visszajönne új számok írására. De ha nem, azzal sem lenne semmi gond.
Jó kérdés, mennyi a realitása ennek, de egyszerűen vétek volna végleg elengedni egy ilyen repertoárt. Nem is beszélve Kispál Andrásról, akinek jövőbeni terveiről továbbra sem lehet tudni semmit, pedig nála karakteresebb játékú gitáros nem nagyon van Magyarországon.
Egyelőre csak a november 11-i sportarénás koncert a biztos, ahol nagyjából ugyanez a műsor hangzik majd el. Már emiatt is megéri elmenni, hiszen ki tudja, utána mikor hangzanak el legközelebb ezek a dalok. Azért én bízom benne, hogy nem olyan sokára. Az apropó gyakorlatilag mindegy is, csak valami legyen.
Kép: Sóki Tamás (MTI)
A teljes tavalyi koncert:
