MÚLT
A Rovatból

A lesifotósok ölték meg, vagy összeesküvés áldozata lett Lady Diana? – 25 éve érte halálos baleset az egykori walesi hercegnét

Az „évszázad esküvője” mindenkit boldogtalanná tett.


1981. július 29-én immár a második „évszázad esküvőjét” néztem végig. Az első még 1967-ben Reza Pahlavi iráni sah és Farah Diba hercegnő koronázással egybekötött menyegzője volt, amit a nyugati világ már akkor tv-ben követhetett. Én azokban az években Rómában éltem diplomata szüleimmel, és iskolánkban dolgozatot kellett írni róla.

A második Károly walesi herceg és Lady Diana Spencer hercegnő esküvője volt, ezt Párizsban ültem végig minden kötelezettség nélkül a képernyő előtt és amikor néhány héttel később Londonba ruccantunk át, szinte nem volt egy négyzetméternyi hely, ahonnan ne a trónörökös pár nézett volna ránk, plakátokról, újságcímlapokról, és vegyes ízlésű szuvenírtárgyakról. Akkorra a sah már halott volt, családja emigrációban élt. Aligha lehetett sejteni azonban, hogy a brit álompár története is tragikus véget ér.

Soha nem volt még olyan széles körben népszerű, és – Meghan Markle feltűnéséig – olyan mértékben médiasztár tagja a brit királyi családnak, mint Lady Diana Spencer, aki alig 20 évesen ment hozzá a korona várományosához.

Korábban legfeljebb II. Erzsébet húga, Margit hercegnő adott témát a bulvársajtónak viharos magánéletével, amelybe belefért Tony Armstrong-Jones fotográfus, Peter Sellers és David Niven színészek, sőt, egyesek szerint még Mick Jagger is. De az ő afférjai nem „rendítették meg” olyan mértékben a Buckingham-palotát, mint Diana – életével, halálával és nem utolsó sorban utóéletével.

A hercegnő a maga aktivitásával, természetes eleganciával párosuló közvetlenségével, az udvari merevséget sutba vágó viselkedésével igazi médiaszereplő lett. Olyan rock-szupersztárok forogtak körülötte, mint Elton John vagy Phil Collins. A zongorista-énekes Candles In The Wind című dalát ma már úgy ismeri a világ, mint Diana gyászzenéjét, holott Elton John eredetileg Marilyn Monroe-nak akart vele emléket állítani. A Genesis frontembere pedig a 80-as évek közepétől szinte a királyi család belső köreihez tartozott, mivel állandó közreműködője volt Károly herceg jótékonysági alapítványa, a Prince’s Trust koncertjeinek. Collins később elmesélte, hogy 1991-ben a fogorvosánál futott bele a hercegnébe és egy fess fiatalemberbe, aki nem a férje volt, hanem egy James Hewitt nevű volt katonatiszt…

Diana szinte mindenben ellentéte volt a nála 13 évvel idősebb, túlságosan jóképűnek sem mondható, visszafogott, vagy, mondjuk ki, kissé unalmasnak tűnő Károlynak. A rossznyelvek szerint II. Erzsébet kezdetben csupán egy „szeleburdi gyereknek” tartotta a menyét, aki walkmannel a fején rohangál a Buckingham-palotában.

Pedig Diana nagyon régi nemesi családból származott, sőt apai részről két Stuart-uralkodó, II. Károly és II. Jakab, igaz, balkézről való utódaitól vezethette le vérvonalát, anyai nagyanyja pedig Erzsébet anyakirályné udvarhölgye volt. A népszerű Queen Mom nem éppen dicsőséges szerepet játszott Károly és Diana kapcsolatában. Mivel kedvenc unokája a walesi herceg volt, mindent megtett azért, hogy „mintavőlegényként” állítsa be őt jövendőbelijének, és elhitette vele, hogy csupán jó barátok egy bizonyos Camilla Parker-Bowlesszal. Holott az udvarban mindenki tudta, hogy ennél jóval többet jelentenek egymásnak. Amikor pedig Károly és Diana elváltak, többé a hercegné nevét sem volt szabad kiejteni az anyakirálynő előtt.

Az eszményi páros mítosza néhány év alatt elpárolgott, egyre inkább látszott rajtuk, hogy elhidegültek egymástól. Vagy lehet, hogy soha nem is voltak igazán boldogok együtt? Az HBO néhány hete bemutatott dokumentumfilmjéből, A hercegnőből (The Princess) kiderül, hogy Károly és Diana az esküvő előtt mindössze 13 alkalommal találkoztak és hogy a trónörökös boldogtalan volt, mert nem vehette el igazi kedvesét, ráadásul még féltékeny is volt Diana népszerűségére. A hercegné, mint ahogyan az az 1992-ben nagy vihart keltett Diana saját szavaival (In Her Own Words) című könyvből, illetve egy 1995-es interjúban, amelyet a BBC1 Panorama című műsorában Martin Bashirnak adott, elmondta, kezdettől fogva nem tudta lelkileg kezelni királyi státusát.

Nem csupán a később is sokszor emlegetett bulimiával küzdött, többször is idegösszeomlása volt, olyankor vagdosta magát, gyermekágyi depresszióban szenvedett, és többször kísérelt meg öngyilkosságot. Ezek mind segélykiáltások voltak a részéről, amelyeket sem Károly herceg, sem pedig a királyi család többi tagja nem volt hajlandó észrevenni.

Bashir ellen 2021-ben indult eljárás amiatt, hogy „inkorrekt eszközökkel” vette rá Dianát az interjúra, amelynek annak idején 27 millió hallgatója volt. Diana fiai, Vilmos és Harry herceg szerint az interjú rengeteget ártott édesanyjuknak és a szüleik kapcsolatának is. Az ügyet végül lezárták, az újságíró bocsánatot kért Diana családjától, ugyanakkor fenntartotta, hogy a hercegnő utólag sem bánta meg az adásban elhangzottakat.

Aztán nyilvánosan is előkerült Camilla Parker-Bowles, aki már csaknem tíz évvel azelőtt Károly kedvese volt, hogy Dianát kiszemelték neki. Kapcsolatukról a fiatal menyasszony is tudott, mi több, találkoztak is még az esküvő előtt. De a Windsor-ház nem engedhetett meg magának még egy VIII. Edward-ügyet: 1936-ban, alig egy évi uralkodás után azért kellett Edwardnak lemondania a királyságról, mert számára a trónnál fontosabb volt egy elvált amerikai nő, Wallis Simpson szerelme.

Akkor még nem sejtették, hogy éppen Diana kisebbik fiával, Harry-vel ismétlődik meg a történelem, igaz, neki nincs reális esélye arra, hogy király legyen, így megengedhette magának az elvált amerikai nőt, Meghan Markle-t. A királyi család többi tagjával való egyre rosszabb kapcsolatuk már egy másik történet. Végül Károly és Diana 1992-ben külön költöztek, majd 1996 augusztus 28-án hivatalosan el is váltak.

Alig telt el egy év, és 1997. augusztus 31-én Diana halálos autóbalesetet szenvedett Párizsban az Alma-híd alagútjában. Hivatalosan annyit közöltek, hogy sofőrje a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott, és nagy mennyiségű alkoholt találtak a vérében. A szerencsétlenségben a sofőr és Diana partnere, Dodi al-Fayed egyiptomi filmproducer és milliárdos-örökös is életét vesztette. Látszólag egyszerű a képlet. Ennek ellenére negyedszázada tartják magukat azok az elméletek, melyek szerint Diana valójában gyilkosság áldozata lett, és a szálak „a legmagasabb körökbe” vezetnek.

Íme néhány „bizonyíték” e teóriákra.

Diana halála után ismertté vált, hogy a walesi hercegi pár válása után Diana egy feljegyzést írt inasának, amelyben kijelentette: élete legveszélyesebb időszakát éli, mert valaki egy autóbalesetet készít elő ellene, amelyben olyan súlyos sérülést szenvedne, hogy többé nem állhatna Károly újabb házasságának útjába.

A „merénylet” oka lehetett, hogy a királyi család ellenezte Diana viszonyát Dodi al-Fayeddel. Keringtek olyan hírek is, főleg Dodi apja, Mohamed jóvoltából, hogy Diana várandós volt, és a pár az eljegyzést tervezte. Azt pedig a Buckingham-palotában elképzelhetetlennek tartották, hogy egy leendő trónörökös, Vilmos herceg anyja egy muszlimhoz menjen feleségül.

A vértesztek azonban cáfolták Diana terhességét, és arra sem volt bizonyíték, hogy Dodi feleségül akarta volna venni a hercegnőt. Annál is kevésbé, mert akkoriban az egyiptomi aranyifjúnak még volt egy jegyese Kelly Fischer amerikai modell személyében, aki állítólag be is perelte őt, de Dodi halála után visszavonta keresetét. Voltak azonban, akik azt állították, hogy a francia orvosok eltitkolták a terhességi teszt valódi eredményét, és ezért is balzsamozták be olyan gyorsan Diana holttestét.

Esetleg a brit titkos szolgálat keze volt Diana halálában? Richard Tomlinson, egykori MI6-tiszt terjesztette el azt a pletykát, mely szerint látott olyan aktákat, amelyek egy „külföldi közéleti személyiség” párizsi meggyilkolásáról szóltak, és a leírás kísértetiesen hasonlított Diana balesetéhez.

Tetejébe még azt is állította, hogy Henri Paul, a sofőr, az MI6 informátora volt. Csakhogy Tomlinsont éppen titkos iratok kiszivárogtatása miatt küldték el a titkos szolgálattól, és köztudott volt róla, hogy mindent megtesz a szervezet lejáratásáért.

Az MI6-szál azonban még a gépkocsi halálos útvonalával kapcsolatban is előkerül, ugyanis Paul nem azon az úton ment a Ritz szállótól Dodi al-Fayed lakásához, amerre szokott, hanem váratlanul az Alma-alagút felé vette az irányt. Egyesek látni véltek akkor egy erős reflektort, ami elvakíthatta a vezetőt.

És ha Henri Paul nem is volt részeg? A konteóhívők szerint ez a hír is csak elterelés volt, mert a nyilvánosságra hozott vérteszt, amely szerint Paul a francia törvények által megengedett alkoholmennyiség háromszorosát fogyasztotta, nem is a sofőré, hanem egy öngyilkosé volt.

Mivel Diana még élt, amikor a mentők megérkeztek, felmerült az is, hogy miért nem a legközelebbi kórházba vitték, akkor talán megmenthették volna az életét. A hivatalos jelentés szerint azonban a hercegnő olyan sérüléseket szenvedett, hogy a leggyorsabb beavatkozással sem élhette volna túl azokat.

A balesetnek egyetlen túlélője volt, Trevor Rees-Jones, Dodi al-Fayed testőre. Dodi apja szerint ő tudott az előre megtervezett balesetről, de semmit sem tett annak megakadályozására, sőt, még utána is hallgatott, mert állítólag a brit titkos szolgálat halálosan megfenyegette és azt állította, hogy fejsérülése miatt csak részben emlékszik a történtekre.

Akárhogy is történt, miután Lady Dianara – elvált Károlytól –, a legmocskosabb rágalmakat szórta a bulvársajtó. Halálával egyszerre megdicsőült, ő lett a „Szívek Királynője”, akihez azóta is állandóan hasonlítgatják fiai párjait, akár öltözködésükről, akár viselkedésükről van szó.

Szinte mindenki, aki életében egyszer találkozott vele, megírta a maga Diana-történetét, számtalan film is készült róla, amelyek szinte kivétel nélkül újabb heves vitákat váltottak ki, vagy a tragikus esemény tálalása, vagy Diana bemutatása miatt. A legjobb film kétségkívül Stephen Frears alkotása, A királynő, amely Oscar- és Golden Globe díjat nyert Dame Helen Mirren főszereplésével, II. Erzsébet és miniszterelnöke, Tony Blair szemszögéből mutatja be a tragédiát. A 2016-ban indult Netflix-sorozat, A korona (The Crown) viszont különösen a 4. évadjával váltott ki a királyi család tisztelőiben nagy felháborodást, amelyben Lady Diana is megjelenik. A film alkotói a bírálók szerint ugyanis sokszor túlságosan szabadon kezelik a valós tényeket.

Miközben van egy olyan, nem is elképzelhetetlen verzió, hogy tényleg baleset volt, és Henri Paul azért hajtott olyan őrült módon, mert le akarta rázni az őket mindenhová követő paparazzókat.

A szenzációra éhes lesifotósok már régóta megkeserítették Diana életét, aki kezdetben élvezte a nagy nyilvánosságot – az HBO-filmben megszólalók között volt, aki úgy vélte: már túlzásba is vitte, mintha mindenütt ott akarna lenni – de már 1993-ban egy jótékonysági esten közölte, hogy a jövőben kevesebbet kíván szerepelni saját és gyermekei nyugalma érdekében. A párizsi baleset után a rendőrség kilenc paparazzót vett őrizetbe és emberölés vádjával indult ellenük eljárás. A vádakat végül 2002-ben ejtették, csupán hármukat „ítélték el” magánélet-megsértés címén és jelképes egy eurós pénzbüntetést kaptak.

A teljes igazságot valószínűleg sosem tudjuk meg, Diana halála azonban megrendítő csapást jelentett a brit korona sérthetetlennek hitt tekintélyére, amelynek a kegyelemdöfést talán éppen kisebbik fia, Harry herceg és felesége, a Dianánál is „fékezhetetlenebb”, elvált amerikai Meghan Markle fogja megadni. És alig három hónappal azelőtt, hogy a sussexi hercegi pár bejelentette, hogy visszavonul a királyi ranggal járó kötelezettségektől és a tengerentúlra költözik, Harry dühös kirohanást intézett a bulvársajtó ellen és bevallotta: retteg attól, hogy felesége ugyanazoknak a „nagyhatalmú erőknek” lesz az áldozata, mint amelyek megölték az édesanyját…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
35 éve hiába várják haza Farkas Helgát – még ma is az eltűntek listáján szerepel
A magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyében az orosházi lány 1991. június 27-én tűnt el. Holtteste soha nem került elő, és bár az ügyben született ítélet, a rendőrség továbbra is eltűntként kezeli.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 27.



Éppen harmincöt éve egy dél-alföldi országúton nyoma veszett egy 17 éves lánynak, és a magyar kriminalisztika azóta sem tudja megmondani, mi történt vele. A zsarolók 500 ezer márkát követeltek, a hívások egyszer csak elnémultak, a holttest soha nem került elő. 2026. június 27-én a rendőrség honlapján még mindig eltűnt személyként szerepel Farkas Helga.

Az eltűnés 35. évfordulóján az ügy továbbra is lezáratlan, a lányt a hatóságok jelenleg is eltűntként tartják nyilván. A nyomozás egyik legvalószínűbb verziója szerint Helgát elrabolták, majd megölték, holttestét pedig az Orosháza–Gádoros–Szentes térségében gázolajjal leöntve elégették – írja a beol.hu. Ezt a feltételezést egykori koronatanúi vallomások is erősítették a hatóságok előtt.

A rejtély 1991. június 27-én, egy csütörtöki napon kezdődött, amikor az érettségi ajándékként kapott tűzpiros sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartó Farkas Helga sosem ért haza.

Még aznap éjjel csörgött a család telefonja: egy suttogó férfi 500 ezer nyugatnémet márka váltságdíjat követelt, ami akkoriban hatalmas összegnek, nagyjából 22 millió forintnak felelt meg.

A zsaroló három nap alatt 14 alkalommal hívta a szülőket, de június 30-án a kapcsolat megszakadt, a pénz átadására pedig sosem került sor. A lány autóját később az algyői Tisza-hídnál találták meg a rendőrök.

Évekkel később a nyomozók látóterébe került két férfi, Cs. József és J. Benedek. A gyanú szerint ők rabolhatták el a lányt, és a zsaroló telefonok is azért hallgattak el, mert a két férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség figyeli őket. Az ügy végül a bíróságon folytatódott, ahol 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte el Cs. Józsefet.

A bíróság bűnösnek találta részben Farkas Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, amiért jogerősen tíz év szabadságvesztést kapott.

Azt a vádat, hogy a férfi 1995-ben végzett volna társával, J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott, végül 2006-ban, jó magaviselete miatt szabadult a börtönből. A hírek szerint azóta külföldön kezdett új életet.

Az apa, Farkas Imre, aki 2022-ben elhunyt, a lánya eltűnése után mindent megmozgatott, hogy megtalálja. Magánnyomozókat fogadott, újság- és tévéhirdetésekben üzent az elrablóknak, sőt, a kor egyik legismertebb parafenoménjét, Uri Gellert is felkérte a segítségre.

A magyar emberrablások történetének egyik legrejtélyesebb esetét a sajtó időről időre feleleveníti. A 30. évforduló környékén megjelent cikkek a két gyanúsítottra és a holttest-megsemmisítési verzióra fókuszáltak. Később, 2022-ben egy volt nyomozó interjúban beszélt egy lehetséges olasz maffia-szálról, de ez az elmélet sem hozott áttörést. A legtöbb összefoglaló arra jutott, hogy bár az ügy egyes vádpontokban jogilag lezárult, a legnagyobb kérdés továbbra is megválaszolatlan, miközben a hatóságok nem találták meg Farkas Helga feltételezett gyilkosát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Kőpaloták dőltek romba, a vályogkunyhók állva maradtak – egy ősi trükk mentett életeket a legnagyobb magyar földrengésnél Komáromban
A magyar történelem legpusztítóbb, 6,3-as erősségűre becsült földrengése során a paraszti építészet meglepően hatékonynak bizonyult. A rugalmas szerkezetű házak megvédték lakóikat, így a halálos áldozatok száma a pusztítás méretéhez képest alacsony maradt.


Egyetlen reggel elég volt ahhoz, hogy Komárom épületeinek harmada romhalmazzá váljon, a zsámbéki bazilika összeomoljon – és hogy kiderüljön: a szegények vályogházai jobban állták a rengést, mint a polgárok kőpalotái. Magyarország írott történetének legpusztítóbb földrengése 1763. június 28-án rázta meg a Dunántúl északi részét.

A tudósok utólag 6,3-as erősségűre becsülték a földmozgást, amely Komáromban 63 ember halálát okozta és 120-at megsebesített.

A hagyományos leírások szerint az epicentrum Győrtől északkeletre, Komáromtól északnyugatra lehetett, bár újabb kutatások ezt a helyszínt pontosították, és Megyercs térségébe teszik. A rengést annyira kiterjedt területen érezték, hogy még Drezdából és Lipcséből is jelentették.

A katasztrófa sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a térségben élő parasztok nem egy ősi építészeti technika szerint építkeznek.

Lakóházaik alapanyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók – és azok kéményei – pedig az alap felé fokozatosan szélesedtek. Emiatt a szegényebb rétegek épületei sokkal jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták.

A Mária Terézia által elrendelt kárfelmérésből nemcsak a pusztítás mértéke, hanem a korabeli társadalom vagyoni viszonyai is kirajzolódnak. A jelentésekből kiderül, hogy

a nagyobb anyagi károk a tehetősebbeket sújtották, hiszen az ő kőépületeikben keletkezett a legtöbb kár.

Ezek a korabeli beszámolók és Karl Friedel festő ábrázolásai segítettek a kutatóknak utólag megbecsülni a rengés erejét.

A komáromi természeti katasztrófa nem egyedi esemény volt a térségben. 1783-ban egy újabb erős rengés mintegy 500 házat döntött romba, majd

a környéken átlagosan húszévente tapasztaltak erősebb földmozgásokat egészen 1850-ig, amikor a föld elcsendesedett.

A földrengés egyik máig látható nyoma a zsámbéki romtemploma, amelynek épülete ekkor omlott össze végleg. A 20. században Kecskeméten, Egerben, Dunaharasztiban és Berhidán is voltak jelentősebb rengések, de a technikai fejlődésnek köszönhetően ezek már kevesebb emberéletet követeltek.

via Rubicon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Lomtalanításból a turisták zsebébe: új életre kelnek a Kádár-korszak kitüntetései a Gozsdu udvarban
Kik és miért vásárolnak kommunista relikviákat 2026-ban? Két ezzel foglalkozó árus mesélt nekünk a Gozsdu Weekend Marketen.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. július 19.



A Gozsdu udvar hétvégi piaca tipikus turistamágnes: az éttermek és bárok bejárata mellett felállított asztalokon egymás mellett sorakoznak az egyedi tervezésű vintage ruhák, táskák, ásvány- és csipkeékszerek, és még sok hasonló, magyar pénztárcával mérve erősen túlárazott termék.

Van azonban két stand, ami eltér a többitől: vörös csillagok, hajdani „Kiváló dolgozó” kitüntetések, cirill betűs katonai jelvények sorakoznak rajtuk.

De vajon kik, milyen motivációval vesznek meg egy darabka diktatúrát 2026-ban, és egyáltalán mekkora piaca van ennek? Ezt próbáltuk meg kideríteni a standok tulajdonosaival beszélgetve.

Nyugati poén és olasz „újkommunisták”

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kommunista érából megmaradt kitüntetések ritka, féltve őrzött kincsek. Stiaszni Attila, az egyik árus gyorsan eloszlatja ezt az illúziót:

„Aki anno nem kapott valamilyen kitüntetést, például Kiváló Dolgozó elismerést, azzal komoly gondok voltak” – meséli nevetve.

Stiaszni Attila

Ezek a kitüntetések nem a dicsőség szimbólumai voltak, sokkal inkább a mai értelemben vett év végi bónuszok korabeli, kézzelfogható megfelelői. Évente több tízezer darabot adtak ki belőlük, ha valaki egyszerűen csak bejárt a munkahelyére és nem volt közveszélyes munkakerülő, szinte borítékolható volt, hogy az év végén a kezébe nyomtak egy oklevelet és egy jelvényt.

Ma, évtizedekkel a rendszer bukása után ezek nagy mennyiségben keringenek a használtcikk-piacokon, miután a hagyatékok felszámolása során a fiatalabb generációk gyakran egyben adnak túl rajtuk – vagy ami még rosszabb, egyszerűen a lomtalanítások alkalmával a szemétbe hajítják őket.

Az igazi kérdés persze az, kik alkotják a vevőkört 2026-ban. Az árusok tapasztalatai szerint a hazai és a külföldi vásárlók motivációi radikálisan eltérnek. Míg a magyarok elsősorban nosztalgiából vásárolnak – felidézve az apa, nagyapa régi történeteit, és célzottan keresve a „Kiváló bányász” vagy „Kiváló sofőr” feliratokat –, addig a külföldiek számára ez tiszta egzotikum és szuvenír.

Stiaszni Attila elsőre meglepő politikai és társadalmi trendekről is beszámol. Tapasztalatai szerint Nyugat-Európa több országában is fura ideológiai reneszánszát éli a korszak.

„Az olaszok mostanában újra kommunisták. De a spanyolok is borzalmasak ilyen szempontból, náluk konkrétan sarló-kalapácsos pártok vannak.”

Szerinte ez annak tudható be, hogy ezek a fiatalok soha nem éltek a diktatúrában, így nem ismerik a valóságot a szimbólumok mögött. Számukra a vörös csillag és a sarló-kalapács egy lázadó, idealizált esztétika része.

Az amerikai és más tengerentúli turistáknak viszont, akik soha életükben nem láttak hasonlót, a vörös csillag egyszerűen csak egy izgalmas, furcsa szimbólum Kelet-Európából, amit poénból vagy meghökkentő ajándékként visznek haza.

Gagarin, Misa mackó és a csernobili Poljot-láz

Nem minden nosztalgia kapcsolódik azonban közvetlenül a pártpolitikához. Szemen, a Gozsdu udvarban lévő másik stand tulajdonosa szerint a legnépszerűbb termékek a popkulturális és tudományos mérföldkövekhez kötődnek.

„A legjobban szeretett dolgok 90%-a a moszkvai olimpia és Gagarin köré csoportosul” – magyarázza. Az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, a legendás Misa mackó bögrén, csészén és jelvényen is azonnali kasszasiker: nincs olyan harminc év feletti külföldi, aki ne ismerné fel azonnal.

Ugyanez igaz Jurij Gagarinra is. Az 1961. április 12-i első űrutazás emlékét őrző kitűzőket és jelvényeket imádják a vevők, mert egy olyan korszakra emlékeztetnek, amely a technológiai diadalról és az emberiség határfeszegetéséről szólt, a mindennapi elnyomás közvetlen politikai élétől mentesen.

Szemen fő szakterülete egyébként nem a jelvények világa, ő elsősorban régi, vintage mechanikus órákkal foglalkozik. Ez a piac 2026-ban elképesztő reneszánszát éli, különösen a fiatalok körében. Ennek oka egyrészt a családi kötődés („apámnak, nagyapámnak ilyen volt”), másrészt a megbízhatóságuk és a popkultúra hatása.

Az HBO-féle Csernobil-sorozat bemutatása után Szemen szerint valóságos láz tört ki a filmben látható jellegzetes, „kocka” fazonú Poljot órákért. A mechanikus óra ráadásul napi használati tárgy, aminek stílusa van – ellentétben az eldobható okosórákkal vagy az olcsó kvarcórákkal.

„A vintage órákat azok veszik, akiknek van valami kötődésük, vagy látták filmben, mint a Csernobilban a kocka Poljotot. Az árak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, újakat már nem gyártanak belőlük.”

Meddig tarthat még a biznisz?

Bár a kereslet stabil, sőt az árak folyamatosan emelkednek, mindkét árus egyetért abban, hogy ez a piac véges. Az utánpótlást szinte kizárólag a piacok, a kapcsolatok és a hagyatékfelvásárlók jelentik. Szemen elmondása szerint a beszerzés legfontosabb forrásai azok, akik lomtalanításokból, lakásürítésekből jutnak hozzá a komplett hagyatékokhoz.

„Kapcsolatok nélkül ma már semmit nem lehet venni az utcán. Azokat az órákat, amiket öt-nyolc évvel ezelőtt eladtam, ma a vevők háromszor-négyszer annyiért tudnák értékesíteni. Az árak csak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, lassan egyáltalán nem lesz több belőlük.”

A helyzetet nehezíti, hogy a tárgyak egy része menthetetlenül elvész, mivel sokan nem ismerik fel a régi papírpénzek, kitüntetések értékét. Egy-egy régi pengő vagy korabeli szovjet papírpénz piaci értéke mindössze néhány száz forint, lomtalanításkor ezért inkább bezsákolják és kidobják őket a szemétbe, mintsem felkínálják eladásra. Így a fizikai valóságban létező darabszám napról napra csökken.

Arra a kérdésre, hány év lehet még ebben az üzletben, egyik árus sem tudott pontos választ adni. Szemen maga is gyűjtő: kárpátaljai származásúként az Osztrák–Magyar Monarchia és a csehszlovák éra képeslapjait, valamint ritka gyermekórákat ment meg a jövőnek.

Mint mondja, ez ma már inkább szenvedélyes hobbi, mintsem betonbiztos megélhetés: „A 90-es, 2000-es években még igazi ritkaságokat, például Lenin-rendet is lehetett találni. Ma már ilyesmi szinte nem is létezik Európában.”

A kevésbé ritka darabokból azonban még bőven van készleten, szóval aki egy letűnt, ellentmondásos korszak materiális emlékeire vágyik – akár poénból, akár nosztalgiából vagy épp tiszta történelemszeretetből –, a Gozsduban bármelyik hétvégén megteheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
36 éve szavazhattak a magyarok arról, legyen-e közvetlen államfőválasztás, óriási kudarcba fulladt
Az 1990. július 29-i népszavazás a rendkívül alacsony, 14,01 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett. A résztvevők 85,9 százaléka pedig támogatta a közvetlen elnökválasztás bevezetését.


85,9 százaléknyi igen szavazat mellett is elsöprő kudarccal végződött 36 évvel ezelőtt, 1990. július 29-én az a népszavazás, amely a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szólt.

A részvétel mindössze 14,01 százalékos volt, ami a mai napig a legalacsonyabb választói aktivitás egy országos szavazáson.

A kérdés, hogy a parlament vagy a nép válassza-e az államfőt, azóta is a magyar politika visszatérő vitatémája, pláne most, amikor a Tisza-kormány egy alkotmánymódosítással elérte a hivatalban lévő köztársasági elnök leváltását.

A rendszerváltás utáni első nyáron tartott referendumot Király Zoltán független képviselő kezdeményezte, a szervezés oroszlánrészét pedig a parlamenti választáson vereséget szenvedett, politikailag elszigetelt MSZP vállalta. Az aláírásgyűjtő íveken nem kevesebb, mint nyolc különböző módon feltett kérdés szerepelt, végül 160 ezer hitelesített aláírás után az Országgyűlés 1990. július 8-án döntött a népszavazás kiírásáról.

A július 29-i időpont a nyár közepén, a szabadságolások és a mezőgazdasági munkák csúcsán komoly nehézségek elé állította a szervezőket, akiknek hatalmas erőfeszítésébe került 50 ezer embert mozgósítani a szavazatszedő bizottságokba

A kampány a korabeli beszámolók szerint visszafogott maradt, a kormánypártok nem vettek részt benne, Torgyán József, a Kisgazdapárt politikusa pedig egyenesen a szavazástól való távolmaradásra buzdított.

Fotó: Beroesz/Wikipédia

A 7,8 millió választásra jogosult polgár alig több mint 14 százaléka ment el szavazni.

A népszavazás előtt az 1989-es négyigenes referendum megakadályozta, hogy a még MSZP-s többségű parlament a szabad választások előtt államfővé válassza Pozsgay Imrét. Az 1990-es választások után az MDF és az SZDSZ paktumot kötött a stabil kormányzás érdekében, amelynek része volt az elnök parlamenti megválasztása is. Ezt a megállapodást próbálta felülírni az MSZP a népszavazással.

A referendum érvénytelensége után napokkal, 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés Göncz Árpádot választotta köztársasági elnökké.

A kérdés évtizedekkel később, a 2024-es kegyelmi botrány után vált újra forró témává. Egy akkori felmérés szerint a magyarok kétharmada közvetlen köztársasági elnök-választást szeretett volna, a kormány azonban mereven elzárkózott a felvetéstől. Gulyás Gergely volt miniszter azt mondta: „Biztos, hogy nem lesz közvetlen államfőválasztás”.

A szakértők és az ellenzéki politikusok véleménye is megoszlik erről a kérdésről. Török Gábor politológus szerint éppen az áprilisi választás után kialakult helyzet mutatta meg a legélesebben, hogy hogy mennyire jó ötlet a közvetlen elnökválasztás. Szerinte ugyanis csak ez adna az államfőnek valódi tekintélyt. Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelölt is az államfő közvetlen megválasztását szorgalmazza, sőt azt is jelezte, hogy ő is szívesen elindulna jelöltként.

Az államfői feladatokat egyelőre Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el ideiglenesen, miután Magyar Péter azon szándéka, hogy Polgár Judit sakknagymestert kérné fel köztársasági elnöknek, kudarcba fulladt. A Tisza egyelőre keresi a megfelelő jelöltet, ám a miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy egy átmeneti időszakra javasolnák az Országgyűlésnek a jelölt megválasztását.

via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk