KÉK HÍREK
A Rovatból

„A kisfiam élni akar” – mondta az eltűnt mözsi fiú édesanyja

A gyerek azért jutott ki az utcára hétfő délután, mert az erős szél kivágta a kertkaput. Keresőkutyákkal, drónokkal, helikopterrel keresik, a TEK is a helyszínen van.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, hétfőn eltűnt egy hatéves kisfiú a Tolna megyei Mözsről.

A gyereket éjszakába nyúlóan keresték, több száz önkéntes segítségével, de még nem akadtak nyomára.

A Blikknek a kisfiú édesanyja azt mondta, az utolsó pillanatig bízik abban, hogy nem esett baja a gyermekének.

"A kisfiam élni akar. Fulladással született, többször is újra kellett őt éleszteni. Ha azokat túlélte, akkor ezt is túl fogja. Nagyon szeret sétálni, és amikor tegnap délután fél öt körül felkelt az alvásból, kiment az udvarra egy kicsit. Sajnos a hatalmas szél kivágta a kertkaput, így tudott kijutni az utcára.

Az utcában több házban is vannak térfigyelő kamerák, amelyek veszik az utca képét is. Azon láttuk, hogy egy darabig fel-le sétált az utcában, majd hirtelen eltűnt. Tavaly is eltűnt már egyszer, de akkor egy óra múlva előkerült. Remélem, most sem lesz másképp. Nagyon várja haza a hét testvére is..." - mondta a lapnak.

Keresőkutyák is a helyszínen vannak, de a viharos szél megnehezíti a dolgukat, mivel összekeveri a szagokat. Egy olyan játékról vettek szagmintát, amivel tegnap csak a gyerek játszott.

Éjjel ráadásul mínusz 1 fok volt, az erős szél miatt pedig még hidegebbnek tűnik az időjárás. A földi mentőegységek mellett hőkamerával egy helikopter is köröz a település felett. Drónokat is bevetetettek.

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta a lapnak, hogy a keresésbe a TEK is beszállt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen elmosta a felhőszakadás Pestet – a Könyves Kálmán körúton 80 centi magasan hömpölygött a víz
Az ország más részein is hatalmas esőzések voltak, több településen nem bírt a csatornarendszer a hirtelen lezúduló rengeteg csapadékkal.

Link másolása

Hatalmas felhőszakadás áztatta el Budapestet este 8 óra körül. Az égi áldásból főleg a pesti oldal kapott.

A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai úti kereszteződésnél 70-80 centiméter magasan hömpölygött a víz az aluljáróban, leállt a villamosforgalom is

– közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

A helyszínre vezényelt fővárosi tűzoltók egy autót kitoltak a vízből, a járművek csak északi irányba közlekedhetnek. Közölték azt is, hogy a VII. kerületi Péterfy Sándor utcai kórház területéről egy fa az útra és egy személygépkocsira borult, a tűzoltók láncfűrésszel avatkoztak be.

A XIV. kerület több utcájában pincéket öntött el a víz, a Remény utcát pedig egy kidőlt fa torlaszolta el.

Az ország más pontjain is jelentős károkat okoztak az esőzések, a tűzoltók folyamatosan szivattyúzzák a pincékbe, garázsokba, udvarokra befolyt vizet, illetve távolítják el a viharok miatt kidőlt fákat vagy leszakadt ágakat az utakról.

Jászberényben a csatornarendszer és az árkok nem tudták elnyelni az esőt, így sok bejelentés érkezett pincéket elöntő és házakba betörő vízről. Szajolban, a Dankó Pista úton térdig ért a víz az egyik családi ház kazánházában, és az áramszolgáltatás is leállt.

Pilisvörösváron, a Mátyás király utcánál kilépett medréből a patak, egy utat teljesen le kellett zárni. A Somogy megyei Karádon egy családi ház udvarán fél méter magasan állt a víz, az udvaron körbekerítve tartott ötven tyúk elpusztult, mire megérkeztek a tűzoltók.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Horrorisztikus balesetben sérült meg egy kisfiú – buborékballonjában kapta fel a minitornádó, majd a földbe csapódott
A nagy-britanniai fesztiválon történt baleset után a fiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de nem volt életveszélyben.

Link másolása

Elképesztő felvételeket tettek közzé egy nagy-britanniai fesztiválról, ahol egy minitornádó csapott le az ünneplőkre – írja a Daily Mail.

A Merseyside megyében megrendezett Southport Food and Drink Festivalon egy kisfiú a felfújható medencében és egy hatalmas ballonlabdában játszott, amikor a környékre ritka időjárási jelenség, egy minitornádó csapott le.

A szélvihar felkapta a fiút, a magasba emelte, majd méterekkel odébb a földhöz csapta.

Az egyik apuka, Paul Holmes éppen látta, ahogy a szél felkapta a buborékballont, szinte sokkolta, mikor felismerte, hogy egy gyerek van benne.

„A perifériás látásommal érzékeltem, hogy két labda felszáll az égbe, és csak azt üvöltöttem a teljes hangomból: Egy kölyök van az egyik golyóban, valaki kapja el!”

– nyilatkozta a lapnak.

A liverpooli rendőrség is vizsgálja az erről készült felvételeket, ami alapján megpróbálják kitalálni, ki lehetett a felelős a fiú balesetéért.

A buborékballon végül a kukákon landolt, a fiú pedig kiesett belőle. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, a hatóságok jelentése szerint súlyos sérüléseket szenvedett, de nincs életveszélyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Bezsákozva találták meg az eltűnt telefonközpontosok maradványait Mexikóban
Néhány napja 45 zsáknyi emberi maradványt találtak egy mexikói szurdokban. Azoknak a holttesteire bukkantak a zsákokban a rendőrök, akiket eredetileg is kerestek.

Link másolása

Egy telefonos ügyfélszolgálat eltűnt dolgozói voltak azok, akiknek a maradványait megtalálták egy mexikói szurdokban, írja az MTI.

A nyolc fiatal alkalmazott - hat férfi és két nő - néhány nappal azelőtt tűnt el, hogy május végén emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a nyugati Jalisco szövetségi állam területén, Zapopan városa mellett.

A nyomozók szerint a szóban forgó telefonos ügyfélszolgálat egy illegális ingatlanügynökség volt, a Jalisco Új Nemzedék nevű drogkartell fedőcégeként működött, és amerikai turisták megzsarolásával, becsapásával foglalkozott.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a nyolc alkalmazott a bűnszervezetnek volt útjában, vagy esetleg egy rivális kartell végzett velük.

A jaliscói ügyészség közölte: megvizsgálja a térfigyelő kamerák felvételeit, miután helyi lakosok arról tettek bejelentést, hogy fegyveres férfiakat láttak, akik többeket elhurcoltak a telefonos ügyfélszolgálatról. A szolgáltató cég székhelyén a hatóságok marihuánát, véres szőnyegeket és külföldi nevekkel teli táblákat találtak a helyi sajtó beszámolója szerint.

Zapopan polgármestere azt közölte, a vállalkozás hatósági engedély nélkül, illegálisan működött.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Disznóólban tartottak fogva és kiforgattak a vagyonából egy idős nőt, aki most, évekkel később kapta vissza a lakását
A francia asszonyt kihasználó siófoki házaspárt első fokon börtönbüntetésre ítélték, és természetesen a kicsalt ingatlant sem tarthatták meg.

Link másolása

A Somogy Vármegyei Főügyészség Közjogi Szakága pert indított azért, hogy egy idős, francia állampolgárságú asszony lakásának tulajdonjoga visszakerüljön az eredeti tulajdonosához egy siófoki házaspártól, akik törvénysértő módon szerezték meg azt. A Kaposvári Törvényszék a francia nőnek adott igazat.

A polgári per előzménye egy büntetőügy volt a Siófoki Járási Ügyészségen. Ez azért indult, mert a vádlott házaspár évekkel ezelőtt bizalmába férkőzött a Siófokon egyedül élő idős, francia sértettnek, aki idővel elkezdett érzelmileg kötődni a vádlottakhoz, őket a családjának tekintette.

A házaspár ezt kihasználva előbb 2017-ben beköltözött az asszony lakásába, majd rávették arra, hogy haszonélvezeti jogának fenntartása mellett az ingatlant ajándékozza oda a pár kiskorú gyermekének, az egyik alperesnek.

Miután az új tulajdonjogot bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, néhány hónappal később a házaspár elérte az idős asszony haszonélvezeti jogának törlését is.

A polgári perben első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék 2023 májusában hirdetett – nem jogerősen – ítéletet, melyben az ügyészség kérelmének teljes egészében helyt adott, és elrendelte a vádlottak gyermeke javára bejegyzett tulajdonjog törlését.

A polgári perrel párhuzamosan a Kaposvári Törvényszék előtt másodfokon van folyamatban az a büntetőügy, mely a Siófoki Járási Ügyészség vádemelése folytán indult „a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt” a házaspár tagjaival szemben. A vádirat szerint ugyanis a vádlottak a lakás tulajdonjogának megszerzése után rávették az idős asszonyt arra is, hogy felújításra hivatkozva hagyja el az ingatlant, majd egy szőlőhegyen lévő zártkerti ingatlanra szállították.

Itt egy 6 négyzetméteres, korábban disznóólként, illetve szerszámoskamraként használt bódéba zárták, amely kívülről rácsokkal volt felszerelve.

A Siófoki Járásbíróság első fokon két és fél év börtönre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte a házaspárt 2022 decemberében.

Forrás: ügyészség


Link másolása
KÖVESS MINKET: