KÉK HÍREK
A Rovatból

A Házon Kívül megdöbbentő adása a szexet kérő tanárról

Ha lebukik a pad alá, és orálisan kielégíti őt, jobb jegyet kap - mondta a diákoknak a férfi. Az RTL-nek 2016-ban meséltek a sorozatos zaklatásról.


Tavaly készített interjút az RTL a zaklatott diákokkal, szüleikkel és azzal a tanárnővel, aki nyilvánosságra hozta a most vád alá helyezett földrajztanár piszkos ügyeit. A férfi 2011 óta rendszeresen tett szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, mozdulatokat, sőt

előfordult, hogy a lányoknál utalt arra, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet kaphatnak.

Éveken át megalázta és zaklatta tanítványait, de a férfi ellen csak most emeltek vádat. A vádiratban azt írták, a kiskorú diákjaival történő kapcsolattartás során túllépte a tanár-diák viszonyt.

Az RTL-t 2016-ban először egy diák kereste fel, majd ahogy egyre fejlődött a történet, egyre többen mertek beszélni - szülők, diákok és tanárok egyaránt megszólaltak az RTL kamerái előtt.

A tanárnő, akit kirúgtak az iskolából, amikor nyilvánosságra hozta az ügyet, azt mondta, folyamatos félelmet érzett az iskolában.

Szerepe volt ebben annak is, hogy a tanár, aki a diákokat zaklatta, éppen az igazgató fia volt.

De diákok is megszólaltak: egy lány arra emlékezett vissza, hogy a tanár a faház mögé invitálta diákjait, valamint arra buzdította őket, hogy bukjanak le a pad alá és "csináljanak valamit, ami neki jó érzés lesz".

Egy másik diáknak pedig az egész osztály előtt tett ajánlatot a férfi: ha lebukik a pad alá, és orálisan kielégíti őt, jobb jegyet kap.

A Házon Kívül 2016. február 10-i adása:

A Házon Kívülnek a tanárnő elmondta, nem bánta meg, hogy megszólalt és kitart a döntése mellett. A szülők, akik feljelentést tettek a férfi ellen, elmondták, nem fogják visszavonni azt, annak ellenére, hogy az igazgató még ajánlatot is tett nekik: ha visszavonják, eltávolítja a fiát az iskolából.

Azt mondták, végig fogják csinálni, akármennyire is lesz nehéz, mert végre megtört a csend.

Forrás: RTL


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk