KÉK HÍREK
A Rovatból

A fóti orvos korábban rátámadt az egyik kolléganőjére, ezután testi sértés miatt el is ítélték

Az orvost 2018 októberében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt 1 év 6 hónapra ítélték. A büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

Link másolása

Korábban mi is megírtuk, hogy szombaton rátámadt az ügyeletes orvosra egy házaspár Fóton. A pár azt kifogásolta, hogy Dr. Lestár Ferenc nem kívánja beállítani a feleség vérnyomását. Az orvos ezt azzal indokolta, hogy ügyeleti ellátás keretében erre nincs lehetőség.

A házaspár ezután támadt rá az orvosra, aki nem hagyta magát és verekedésbe bonyolódott velük. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

A Borsnál most jelentkezett az orvos egyik volt kolléganője, dr. Elor Judit. A doktornő aki azt állítja, hogy Dr. Lestár Ferenc korábban őt is bántalmazta, a stílusa miatt pedig korábban már több munkahelyéről is kirúgták.

"2014 pünkösdhétfőjén velem került konfliktusba. Amikor együtt dolgoztunk a dunakeszi orvosi ügyeletben, nem voltam hajlandó neki lepecsételt receptet adni, amit annyira zokon vett, hogy székestől nekinyomott a radiátornak és fojtogatott. A sofőr meghallotta a kiabálásomat, és levette rólam őt"

- fogalmazott doktornő, aki azt mondja, ha nem sietnek a segítségére, meg is halhatott volna.

"Ez az ember szerintem egy pszichopata"

- tette hozzá dr. Elor Judit, aki az eset után feljelentést tett, Dr. Lestár Ferencet pedig jogerősen el is ítélték a bíróságon.

A Budapest Környéki Törvényszék a Borsnak megerősítette, hogy 2018. október 19-én jogerősen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt 1 év 6 hónapra ítélték az orvost, de a büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

A lap az orvos egy másik volt kolléganőjét is megszólaltatta. Kunstár Edit úgy fogalmazott:

"Tény, hogy a modora sajátos, de kiváló szakember. Nem véletlenül választották meg korábban Pest megye legjobb orvosának a sok sikeres újraélesztése miatt".

A nő azt is hozzátette, hogy hétvégén megjelent valaki a helyszínen, aki bosszút akart állni a balhé miatt. Csak azért nem történt verekedés, mert a rendőrök még ott voltak a helyszínen.

A férfi főnöke, dr. Grécs László a lapnak azt mondta, a jelenlegi helyzetben is az orvos mellett állnak, a panaszok többsége pedig el sem jutott hozzájuk hivatalosan.

"Azt híresztelik, hogy agresszív ember vagyok. Sokan megszokták, hogy ha egy orvosnak azt mondják, hogy dádá lesz, akkor azt csinálja, amit követelnek tőle, én pedig közlöm velük, hogy nem. Engem nem lehet megfélemlíteni. Ha megfenyegetnek, hogy megvernek, megölnek, az belőlem csak ellenállást vált ki. Ezt úgy adják elő, hogy nem vagyok normális, mert azt gondolják, hogy egy orvosnak meg kell hunyászkodnia"

- mondta Dr. Lestár Ferenc még szombaton a Borsnak.

A fóti ügyeletet adó orvos azt is hozzátette: ez volt az első, hogy józan páciensek támadták meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk