A fiatal lány holtteste úgy volt két napig a csomagtartóban a rendőrségen, hogy arról a rendőrök sem tudtak?
Bizarr fordulatot vett a nyíregyházi késelő ügye. A 42 éves mátészalkai férfi november 22-én ment be késsel és riasztópisztollyal egy nyíregyházi ruhaüzletbe, ahol előbb a pisztoly markolatával megütötte, majd késsel a hasán és a combján életveszélyesen megsebesítette az ott dolgozó nőt. Az eladó életveszélyes sérüléseket szenvedett; a támadót másnap fogták el a rendőrök. Ennek az ügynek a felgöngyölítése közben egy 21 éves lány holttestét találták meg abban az autóban, amit a férfi a rabláskor használt.
Kiderült, hogy az autó a férfi apjáé volt és a Blikk első információi alapján a debreceni Nagyerdőnél találták meg a rendőrök. Végül a nyíregyházi kapitányságra szállítottak és a normális ügymenet részeként, a bűnügyi szemle során pedig azonnal megtalálták a holttestet.
Az Index viszont egy bizalmas forrástól kapott üzenetre hivatkozva azt írja, hogy
"az autót a múlt pénteken a nyíregyházi rendőrkapitányság udvarára szállították, de a holttestet csak hétfőn találták meg."
Tehát a fiatal lány holtteste több mint két napig úgy volt a csomagtartóban a rendőrségen, hogy arról a rendőrök sem tudtak.
"A levélíró úgy tudja, hogy az autót sem Debrecenben találták meg, hanem Mátészalkán a Szegfű utcában, innen vitték be a kapitányságra a rendőrök, akik az Index olvasója szerint a túlórák rendkívüli szigorítása miatt egyszerűen nem tudták alaposan átvizsgálni az autót, ezért csak hétfőn tartottak szemlét a gyanúsított édesapja jelenlétében."
- írja az Index.
A laphoz beküldött üzenet szerint azóta a bűnügyi igazgató „felajánlotta” a lemondását, a bűnügyi osztályvezető pedig táppénzre ment.
Az Index megkereste az üggyel kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, de azt válaszolták nekik, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módjukban bővebb tájékoztatás adni.