A Facebookról tudta meg az apa, hogy meghalt a fia az igazságügyi elmegyógyintézetben
Október 18-án meghalt egy 31 éves férfi a Büntetés-végrehajtás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében - nyomozást indított az ügyben a rendőrség rendkívüli haláleseti osztálya.
A Blikknek elmondta a család, hogy egyáltalán nem kaptak hivatalos papírt a halálesetről, az apa a Facebookról napokkal később tudta meg, hogy a fia meghalt.
– nyilatkozta Kozma József.
A lap érdeklődött a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál, ott azt mondták, Hogy konkrét személy esetében nem adhatnak választ, de az eljárásrend megköveteli, hogy halálesetet követően a fogvatartott nyilvántartásba vett kapcsolattartóit soron kívül kiértesítsék.
„Sajnos előfordulnak olyan esetek, amikor a börtön valamennyi hivatalos kapcsolattartót megpróbál kiértesíteni, de a megadott elérhetőségeken egyiket sem lehet elérni. Amennyiben az elhunytnak nincs hozzátartozója, illetve a kiértesítés nem jár eredménnyel – vagy olyan személy, aki az elhunyt temetéséről gondoskodni nem képes –, a temetésre a halálozás helye szerint illetékes önkormányzat intézkedik, amelyre annak köztemetőjében kerül sor” – írták.
A parancsnokság szerint viszont a hozzátartozó érdeklődésére minden esetben azonnal tájékoztatást adnak.
A férfi több, kisebb súlyú bűncselekmény miatt került a rácsok mögé, az elmegyógyító intézetbe pedig azért került, mert nem jelent meg az elmeorvosi vizsgálaton, és a tárgyaláson is zavarosan viselkedett.