KÉK HÍREK
A Rovatból

A BRFK megírta, hogyan használták a sokkolót a Margit hídon tüntetővel szemben

A rendőrség szerint jogszerű és arányos volt az intézkedés. A tüntető a szabálysértés tényét elismerte és beszámolt arról, hogy milyen tüneteket okozott neki a sokkoló.


A parancsnoki kivizsgálás szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt az elektromos sokkoló használata hétfőn a Margit hídon tartott tüntetés egyik résztvevőjével szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint

elektromos sokkolót használt egy rendőr egy 42 éves férfival szemben, aki többszöri felszólítása ellenére nem követte utasításait egy a szervező részéről befejezettnek nyilvánított fővárosi gyűlést követően.

Hozzátették, a rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezési jog gyakorlását, ugyanakkor "a szükségesség és az arányosság elvét betartva intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben".

Hétfőn a Margit hídra bejelentett gyűlés vége után a résztvevők nem hagyták el az úttestet és a síneket, ezért a rendőrök többször felszólították őket, hogy menjenek fel a járdára.

A részletekről azt írták, hogy egy úttesten ülő férfival szemben a felszólítást követően testi kényszert alkalmaztak, de ő úgy összekapaszkodott egy szintén az aszfalton ülő nővel, hogy a további testi kényszer - a kezeik szétfeszítése - sérülés veszélyével járt volna.

A BRFK közlése szerint a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülők megtörésére a helyszínbiztosítás parancsnoka utasítást adott a kilövőfej nélküli elektromos sokkoló eszköz alkalmazására. Az intézkedő rendőr kétszer figyelmeztette a földön ülő férfit az eszköz használatára, és azt a test érintése nélkül a levegőbe szikráztatta. Mikor

A közlemény szerint

a figyelmeztetések nem vezettek eredményre, ezért a rendőr a sokkolót két másodpercig a férfi ruházatán keresztül a combjához érintette. Az eszköz alkalmazásának hatására a férfi elengedte a nőt, a rendőrök mindkettőjüket felkísérték a járdára. A férfi a szabálysértés tényét elismerte, a szabálysértési nyilatkozatot kitöltötte és aláírta

- írja a BRFK.

A rendőrség kitért arra is, hogy a férfi a rendőrök kérdésére elmondta, zsibbadást érez a combján, illetve enyhe bőrpír keletkezett a lábán, egészségügyi ellátást nem kért. Előállítása után a rendőrkapitányságon a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, és megállapították, hogy nem igényel orvosi ellátást - olvasható a közleményben.

A BRFK jelezte, hogy a kényszerítőeszköz használatát parancsnoki kivizsgálás követte, amely megállapította, hogy "a sokkoló alkalmazása jogszerű, szakszerű és arányos volt".

A hétfői tüntetést ételfutárok hirdették meg, a demonstrálók elzárták a Margit hidat, tiltakozva a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, a katáról szóló törvény szigorítása és a rezsiköltségek emelkedése ellen.

A rendőrség hétfői közleményében azt írta: a bejelentett gyűlésen 109 embert igazoltattak. Mivel a gyűlés végét követően a résztvevők nem hagyták el a úttestet és a síneket, öt embert állítottak elő, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben. Egy emberrel szemben sokkoló eszközt alkalmaztak. A gyülekezési joggal visszaélés miatt három ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. Egyikükről adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy szabálysértés miatt körözik, őt előállították. Két emberrel szemben közlekedési szabálysértések miatt szabtak ki bírságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Minden, amit eddig tudni lehet Kaszás Nikolett rejtélyes eltűnéséről - hat napja hiába keresik a túrázót a Pilisben
Szeptember 7-én a VIII. kerületből indult túrázni. A BRFK 9-én körözést tett közzé, ami 11-én a Pest vármegyei oldalon is megjelent.


Szeptember 7-én, vasárnap reggel a VIII. kerületi otthonából indult el túrázni a 27 éves Kaszás Nikolett. A rendőrség szerint a nyoma a Pilisben, a Spartacus-tanösvény környékén veszett el, az ügyet a Monori Rendőrkapitányság vezeti.

A hatóságok információi szerint Nikolett 160 cm magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú és barna szemű. A viselt ruházata nem ismert.

A keresést a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság koordinálja, a kutatásban a mentők és önkéntesek is részt vesznek. A Spartacus-ösvény környékét drónokkal, kutyákkal és gyalogos csapatokkal vizsgálták át. A HUNGO a Spartacus egyik meredek szakaszát gyalogosan és drónnal is átvizsgálta, de nem járt eredménnyel.

Közlemény Kaszás Nikolett keresésével kapcsolatban (2.)

A Pest vármegyei rendőrség kérésére átvizsgáltuk a...

Közzétette: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO – 2025. szeptember 11., csütörtök
Szeptember 13-án a szolgálat a kirándulók segítségét kérte: aki mostanában a Spartacus-úton járt, ossza meg a rögzített útvonalát és észleléseit.

A Spartacus-tanösvény Pilisszentlászló és Visegrád között fut, a környéken sokan túráznak hétvégenként. Többen is észlelték Nikolettet aznap a tanösvény térségében.

Vasárnap este üzenet érkezett a párjának; a kutató-mentő szolgálat tájékoztatása szerint ez nem a nő mobiljáról érkezett, hanem más eszközről, erről a Blikk számolt be.

„Nemcsak a szüleinknél, de nálam és a nővérünknél sem jelentkezett, nem aludt a barátjánál és otthon sem, egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett, beszélni is nehéz erről, annyira rossz érzés a hiánya”

– mondta Nikolett testvére, Kaszás Andrea.

Szeptember 9-én a BRFK közzétette a körözést, szeptember 11-én a felhívás a Pest vármegyei rendőrségi oldalon is megjelent. Szeptember 12-én drónokkal és önkéntesekkel kutattak, a mentők szerint ellentmondásos információk lassították a célzott átvizsgálást.

A sajtóban

több, hivatalosan nem megerősített információ is megjelent, például a „rejtélyes utolsó üzenet”, amely állítólag nem mobilról, hanem asztali gépről érkezett, és egyes lapok a Rám-szakadékot emlegetik célállomásként. A hivatalos kommunikáció a Spartacus-tanösvényre összpontosít.

Hatodik napja nincs hiteles észlelés Kaszás Nikolettől. A rendőrség és a mentők az alábbi elérhetőségeken várnak minden információt:

Bejelentést a 06-1-236-2893-as számon, a Telefontanú 06-80-555-111-es elérhetőségén és a 112-es segélyhívón várnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kisiklott a síndaru is, amit a magyarkúti vonat mentésére küldtek
Szeptember 12-én a Vác–Balassagyarmat járat több kocsija borult az árokba, egy utas könnyebben megsérült. A MÁV vizsgálatot indított, a részletek nem ismertek.


Szeptember 13-án Magyarkútnál kisiklott a mentésre küldött síndaru. Az előzményekről korábban lapunk is beszámolt, miszerint szeptember 12-én a Vácról Balassagyarmatra közlekedő S750-es vonat (32222) több kocsija Magyarkút megállóhelynél kisiklott és az árokba dőlt.

A helyszínről készült fotót a Totalcar egyik olvasúja küldte be a lapnak. A részletek egyelőre nem ismertek.

A Váci peron Vörösszemmel Facebook-oldal szerint megérkezett a mentőcsapat, a céljuk az volt, hogy a szerelvényt visszaemeljék a sínekre.

A pénteki balesetről szóló információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett. A MÁV vizsgálja az esetet, és megszervezte a pályáról távozott vonat mentését. A vasúttársaság jelezte, hogy hamarosan tájékoztatni fogják a sajtót és a nyilvánosságot a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A túrázók segítségét kérik a kutató-mentők a 6 napja a Pilisben eltűnt nő ügyében
Több túrázó bejárta a szakaszt, nem találtak balesetre utaló nyomot. A keresők arra kérnek mindenkit, hogy aki érdemi információval bír, hívja a 06-1-236-2893-at vagy a 112-t.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videót tett közzé, és a Pilisben túrázókat kéri, hogy rögzítsék az útvonalukat. A felhívás a Facebook-oldalukon látható, a felvételeken a keresés pillanatai is szerepelnek.

„Tisztelt Túrázók és Bringások!

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ha az elkövetkezendő napokban Pilisszentlászló, Spartacus ösvény, Jenő kunyhó környékén túráztok és van rá lehetőségetek, akkor a bejárt útvonalat rögzítsétek kml, kmz, gpx formátumban és küldjétek el nekünk az [email protected] email címre. Szeretnénk ezzel is alaposabbá tenni a terület átvizsgálását”

A csapat a 27 éves Kaszás Nikolettet keresi. A fiatal nő a múlt hét végén egyedül indult túrázni a Pilisben, ezután eltűnt. Feltehetően a Spartacus túraútvonal környékén veszett nyoma.

A rendőrség először a BRFK VIII. kerületi kapitányságon rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten is keresték, mivel a nő Józsefvárosban lakik.

Vasárnap este nem ment haza sem a józsefvárosi lakásába, sem a barátjához, és a szülei monori otthonába sem érkezett meg. Hétfő reggel nem jelent meg a munkahelyén. A kollégái kezdték el keresni, majd a család bejelentést tett a rendőrségen.

A Spartacus-ösvényt több túrázó is bejárta. A beszámolók szerint nem találtak balesetre utaló nyomot. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az utolsó üzenet nem mobilról, hanem egy otthoni számítógépről érkezett, és ellenőrzik, honnan, milyen szerverről és kitől küldték.

Kaszás Nikolett 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. Nem ismert, milyen ruhát viselt az eltűnésekor.

A monori rendőrök kérik, hogy aki látta a nőt, vagy információja van a tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2893-as számon. Bejelentést lehet tenni a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Így készítette elő Charlie Kirk lelövését a merénylő - az FBI új részleteket árult el a gyilkosságról
Tyler Robinson a támadás napján reggel egy órán át figyelte a helyszínt, majd a fórum kezdete előtt külső lépcsőn felmászott az egyetemi épület tetejére. 12:22-kor elfoglalta a pozícióját.


Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és Kash Patel igazgatónak a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjének gyors letartóztatásáért szombaton, írja az MTI.

„Nagyon büszke vagyok az FBI-ra, Kash-re és mindenki másra, kiváló munkát végeztek” – fogalmazott az elnök a Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában arra reagálva, hogy a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsított letartóztatása között csupán 33 óra telt el.

A Szövetségi Nyomozó Iroda szombaton nyilvánosságra hozta a vizsgálat további részleteit, amely a konzervatív politikai kommentátor és aktivista halálának ügyében zajlik. E szerint

Tyler Robinson, a feltételezett elkövető szeptember 10-én, a merénylet napjának reggelén egy órát töltött a helyszínen valószínűleg terepszemlét tartva, majd nem sokkal déli 12 óra, a Charlie Kirk által tartott vitafórum kezdete előtt tért vissza, ahol felment az egyik egyetemi épület tetejére egy külső lépcsőn.

A háztető legmagasabb pontján 12:22-kor foglalta el a pozíciót, ahonnan 1 perccel később leadta a halálosnak bizonyult egyetlen lövést. A nyilvánosságra hozott felvételek alapján ezt követően az épület hátsó részén leugrott az ott mintegy 3 méter magas tetőről és egy lakónegyed felé távozott.

Az FBI által közölt részletek szerint a térfigyelő kamera felvétele alapján Tyler Robinson apja, fiát felismerve jelentkezett a hatóságnál. A fiatal férfi nem volt az egyetem hallgatója. Orem városától mintegy 4 óra autóútra Utah állambeli lakóhelyén, Washingtonban tartóztatták le csütörtökön, a késő esti órákban.

Charlie Kirk temetését a tervek szerint a jövő hét második felében tartják, és azon részt Donald Trump elnök is. A koporsót J. D. Vance alelnök gépén szállították csütörtökön Utah államból Arizonába, Phoenixbe, ahol Charlie Kirk családjával élt.

Az özvegy, Erika Kirk péntek este élő, az interneten és televízióban is sugárzott videóüzenetben emlékezett férjére. Közölte, hogy a Charlie Kirk által alapított és működtetett Turning Point USA konzervatív hálózatot fenntartják és szélesítik, valamint a hozzá kapcsolódó podcast is tovább működik. „Azok, akik ezt tették, nem is tudják, hogy mit szabadítottak el” – fogalmazott az özvegy, aki azt a meggyőződését fejezte ki, hogy férje mártírként halt meg.

A beszéd helyi idő szerint szombat délig a közösségi médián és a legnagyobb videómegosztón keresztül, valamint televíziós közvetítés révén már több mint 7 milliós nézettséget ért el.

Charlie Kirköt szerdán a Utah állambeli Orem városában, a Utah Valley Egyetemen diákoknak tartott vitafórumon lőtte le a 22 éves Tyler Robinson, a feltételezések szerint politikai okokból. A vádemelés hétfőig várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: