KÉK HÍREK
A Rovatból

A bíróságon támadt Renner Erikára a zaklatója, pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll

A lúgos orvos áldozata azt állítja, a férfi a tárgyalóteremben fenyegette és válogatott szavakkal szidalmazta. A történtek után teljesen egyedül maradt vele a folyosón.


Renner Erika a Blikknek elmondta, hogy továbbra is fenyegeti őt a zaklatója, pedig a férfi lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Azt is állította, hogy a bíróságon agresszívan viselkedett vele szemben.

Nemrég személyiségi jogi per miatt tartottak tárgyalást, amelyre R. László is megjelent. Renner Erika elmondta:

„nagy lendülettel belépett, majd agresszív módon szidalmazni kezdett”.

A tárgyalóteremben akkor a jogi képviselőjével és a bírónővel tartózkodott, aki arról beszélt, hogy a zaklató ügyvédje lemondta a megjelenést, ezért elhalasztják a tárgyalást. Renner szerint a férfi közel jött hozzá, „fenyegető módon lépett fel, illetve válogatott módon szidalmazott”.

Azt is elmondta, hogy „szörnyű, de a tárgyalás végén teljesen egyedül maradtunk vele a folyosón, és nem intézkedett senki a védelmemről.”

„Hozzám sem szólhatott volna, de ő provokált és fenyegetett. Újra nekem rontott, meg is fojthatott volna. Felháborító, hogy ezt megcsinálhatta”.

Renner szerint a bíró csak akkor szembesült azzal, hogy a férfi bűnügyi őrizetben van, amikor igazolást kért tőle. Ekkor kiderült, hogy távoltartás is van érvényben, és a zaklató engedélyt kért a rendőrségtől, hogy nyomkövetővel elhagyhassa a lakását. Még útvonaltervet is kapott a bíróságig.

A történtek után Renner Erika jelezte az esetet a rendőrségnek, és folytatólagos kihallgatásra hívták be.

Rab Ferenc Levente, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a Blikknek elmondta, hogy a rendőrség előterjesztése alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vizsgálja a magatartási szabályok megsértésének körülményeit, valamint azt, hogy fennállnak-e a törvény által lehetővé tett jogkövetkezmények, vagyis rendbírság vagy súlyosabb kényszerintézkedés indítványozásának feltételei.

Renner korábban arról is beszélt, hogy „még a lúgos orvostól sem félt annyira, mint az új zaklatójától”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Négy órán át erőszakoltak hárman egy 18 éves nőt Szegeden
A nőt a belvárosból vitték el egy lakásba, majd ketten végül egy buszmegállóig kísérték. A rendőrség alig egy nap alatt azonosította és elfogta a gyanúsítottakat, a bíróság elrendelte letartóztatásukat.


Három férfi egymást váltva és időnként egyszerre is erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden, órákon át. Egyikük később a közösségi médiában azt írta neki, hogy

bár senki nem használt óvszert, mégis nyugodjon meg, nem lesz terhes.

A Rendészeti Államtitkárság posztja szerint a 19 éves V. Zsolt János, a 37 éves D. Attila és a 40 éves J. Viktor október 21-én éjjel a Széchényi térről vitték egyikük bérleményébe a fiatal nőt. A helyszínen egy férfi ismerősük is megjelent.

A beszámoló szerint a nővel hárman, négy órán át erőszakoskodtak. Az ismerős félelmében nem avatkozott közbe, elmondása alapján számítógépen játszott, és közben a telefonjával felvételt készített a lakásban történtekről.

Az eset után ketten kikísérték a nőt egy buszmegállóba. A részletekről fájdalmai, az orvosi vizsgálat, ismerőse elmondása és egy közösségi médiás üzenet alapján szerzett tudomást.

„A rendőrség alig egy nap alatt azonosította és elfogta a gaztett mindhárom gyanúsítottját. A bíróság azóta elrendelte letartóztatásukat” – írták a posztban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bekristályozva, szexrabszolgaként dolgoztattak napokig egy 14 éves lányt Bagon
A nyomozás szerint 5–6 alkalommal szerveztek találkozót neki 20 ezerért és egy adagért. A 27 éves férfi adta a szert, 44 éves társa intézte a kuncsaftokat.


Hatvanból indult a barátjához egy 14 éves lány, de nem érkezett meg. Két nap múlva Bagon találták meg bódult állapotban. A család kórházba vitte, a vizsgálatok szerint kábítószert fogyasztott – írta a police.hu.

A lány a hatvani vasútállomáson találkozott egy ismerősével, aki azt ígérte, hogy ott tudnak „anyagot szerezni”. Ezután Bagra ment, ahol két napon át kuncsaftokkal szexre kényszerítették.

A nyomozás szerint egy 27 éves férfi kristályt adott neki, egy 44 éves férfi pedig kuncsaftonként 20 ezer forintot és egy adag kristályt ígért az aktusokért. Az elsődleges adatok alapján 5–6 ilyen eset történt.

Az apa két nap után jelentette az eltűnést; ekkorra már tudta, hogy a lány Bagon van, és a címet is. A rendőrök mindkét férfit elfogták és őrizetbe vették. A bíróság október 25-én elrendelte a letartóztatásukat.

A 44 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka, a 27 éves ellen kábítószer-kereskedelem gyanújával folyik eljárás.

(via: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elesett egy férfi a megállóban, a kiérkező mentősök azonban ellátás helyett felrakták a villamosra a szemtanúk szerint
A férfi állítólag sírt és maga alá vizelt, miután a mentők és polgárőrök otthagyták a villamoson. Az Országos Mentőszolgálat kommentben reagált az esetre, azt írták: „az eljárás vérlázító”.


Egy idős férfi esett el szerda este a Móricz Zsigmond körtéren, közvetlenül a villamos mellett. A szemtanú szerint bottal járt, és hajléktalannak tűnt. A járókelők segítettek neki, ő pedig azt mondta, nagyon fáj a csípője, és nem tud megmozdulni.

A jelenlévők kihívták a mentőket, mert a férfi nem tudott felállni. A mentők csak körülbelül egy óra múlva érkeztek meg, de előtte polgárőrök is megjelentek a helyszínen. A Pesten Hallottam Facebook-csoport beszámolója szerint az egyik polgárőr azt mondta: a mentők biztosan nem jönnek ki, mert a sérült „egy csöves”.

Később a mentők is megérkeztek, és elkezdtek foglalkozni a férfival. A szemtanú elmondása alapján a polgárőr ekkor úgy fogalmazott: „jól jártatok, máskor ilyenkor annyit mondanak, hogy a kurva anyátok.”

A történet szerint végül a mentők és a polgárőrök együtt állították fel a férfit, majd feltették a villamosra, és otthagyták. A beszámoló szerint a férfi ezután a villamoson sírt és maga alá vizelt.

Az Országos Mentőszolgálat kommentben reagált az esetre. Azt írták: „az eljárás vérlázító”, és

„nem csak szakmai szabályszegés, hanem embertelenség is”,

ezért azonnal vizsgálatot indítottak. Hozzátették: ha bebizonyosodik, hogy a történet igaz, „a vétkes többé nem lehet a segítő hivatású Mentőszolgálat tagja”.

Az Országos Polgárőr Szövetség a Telexnek azt írta, visszautasítják a feltételezést, hogy érzéketlenül bántak volna a férfival. Közlésük szerint azért mondta az egyik polgárőr, hogy hajléktalan, mert látásból ismerte. Azt is hozzátették, hogy a férfi a csepeli hajléktalanszállóra akart menni, ezért segítettek neki felszállni a villamosra. A szövetség szerint a mentők háromszor is megkérdezték a férfit, elvigyék-e kórházba, de ő elutasította ezt.

via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szülei mentetették ki a 14 éves kislányt a drogtanyáról, ahol elkábították és szexre kényszerítették fogvatartói
Minősített emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja merült fel. A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatást az ügyészség indítványára.


Bagon, Pest vármegyében egy, a helyiek által „drogtanyának” nevezett házban néhány napig fogva tartottak egy 14 éves lányt, akit pénzért férfiaknak kínáltak – számolt be róla az RTL Híradó. A lány Hatvanból indult Budapestre a család tudtával, az állomáson egy ismerős kábítószert ígért neki, így került a bagi romos házba.

A helyszínen matracok hevertek a földön, mindenhol kosz és rendetlenség. A beszámolók szerint a lány több napon át „kristályt” kapott, majd egy 44 éves férfi rávette, hogy fogadjon férfiakat. 20 ezer forintért kínálták az ismerősöknek, és a rendőrök szerint legalább 5–6 férfi megjelent.

„Egy 14 éves lánynak ez lelki betegség, benne lesz addig, amíg él a földön” – mondta egy helyi lakos a Híradónak. Egy másik környékbeli azt mesélte: „mondják, itatták valamivel, nem itt, hanem máshol. Aztán hazajöttek, és itt tartották. Valahogy így volt”

Először a lány barátjának tűnt fel, hogy hiába hívja, nem éri el. Két nappal később az apa feljelentést tett, ekkorra már kiderítette, hol van a gyereke.

A feleségével és a fiúval elment érte, közben hívta a rendőröket, a tinédzsert önkívületi állapotban találták meg, a család kórházba vitte.

„Sikítást hallottam: azt mondta, ‘apa, ne’. Azt mondta, fázik. Ennyi volt. Aztán kijöttünk, és átvitte a kislányt a másik kocsiba” – idézte fel egy helybeli lakos.

A dílert, akivel a lány az állomáson találkozott, és a 44 éves futtatót elfogták, a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatásukat. „A nyomozóhatóság két férfit hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében, valamint 18. életévét be nem töltött személynek átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt. A Pest Vármegyei Főügyészség indítványozta a két férfi letartóztatását” – közölte Hajnal László, a Pest Vármegyei Főügyészség szővivője.

Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET: