KÉK HÍREK
A Rovatból

A 88 éves Repülős Gizit ismét tetten érték

Azt állítja, hogy csak az eső elől húzódott be az ismeretlen házba, és a tulajdonos megtámadta őt. A rendőröknek sem akart engedelmeskedni.


Az egykori lopási módszere alapján a Repülős Giziként elhíresült asszonyt találta szobájában egy hazatérő férfi Hajdúszoboszlón - írja a Police.hu. Az asszony épp a szekrényében kutakodott, s most is váltig tagadja, hogy lopni akart.

A középkorú férfi csak egy kávéra ment el otthonról szeptember 20-án reggel, lakásába visszatérve a szobájában egy idős nőt talált. Feltartóztatta, és hívta a rendőrséget. A járőrök igazoltatták a Repülős Giziként ismert, 88 éves K. Sándorné B. Gizellát, aki

kategorikusan tagadta, hogy bármi rosszban sántikált volna. Azzal érvelt, hogy szállást keresett, és mivel zuhogott az eső, bement az első házba, amely az útjába esett.

Állítása szerint a kiskapunál nyomta a csengőt, majd kiáltozott is, de nem ment ki senki, azért ment beljebb, hátha előjönnek a háziak. Szerinte ekkor támadt rá a ház tulajdonosa.

A férfi, akinek a lakásába az idős hölgy behatolt, elmondta: a kiskapu kulcsra volt zárva. A nagykapu viszont csak kilincsre volt csukva, ott juthatott be a portára az idős nő, aki a szobájában kutatott.

Mikor a járőrök elfogták az idős hölgyet, ő az intézkedésre agresszívan reagált,

a rendőrök utasításainak csak többszöri felszólításra engedelmeskedett. Repülős Gizit előállították a kapitányságon, a nőt ezúttal is lopással gyanúsítják. Kihallgatásakor kitartott amellett, hogy nem lopási szándékkal ment be a házba. Szabadlábon védekezik.

gizi_720x1200

Sokadszorra vesznek ujjnyomatot Repülős Gizitől - Fotó: Police.hu

Repülős Gizi előélete

Az idős hölgy gyakorlott besurranó tolvaj, több mint fél évszázada ismert a rendőrök előtt - írja a Wikipédia. Húsznál is több alkalommal ítélték el szabadságvesztésre, összesen 40 évnyi börtönbüntetést kapott, amiből 17 évet leült.

A „Repülős Gizi” ragadványnév abból ered, hogy az 1950-es évek elején – amikor még Magyarország nagyvárosai között voltak belföldi repülőjáratok, reggel Budapesten felszállt egy gépre, néhány óra alatt Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden vagy Szombathelyen lopott, és az esti járattal visszatért a fővárosba. A 2012. február 16-i a Fábry-showban azt mondta, hogy mindez nem igaz.

Amszterdamban, Londonban is lopott. Párizsban ugyanakkor magyarnóta-énekesként futott be karriert.

A sok börtönbüntetés után Budapestet megunva Komáromba költözött, bízva a nyugodtabb körülményekben. 2009 januárjában Komáromban egy családi házba akart betörni, de a ház tulajdonosa észrevette és azonnal riasztotta a rendőrséget. Ezután még többször próbálkozott lopással

Legutóbb Kóny község egyik házába tört be az idős nő, ahonnan 70 ezer forintot lopott el. Azelőtt pedig Ausztriában érték tetten, amikor idén márciusban megszökött egy idősek otthonából, és betört egy osztrák üzletember otthonába. 2012-ben egy év börtönbüntetésre ítélték, amelyet végül nem töltött le idős kora és korlátozott beszámíthatóságára tekintettel. Végül 100 ezer forintos pénzbüntetést kapott. K. Sándorné az egyik tárgyalásán azzal védekezett, hogy az agyhártyagyulladása miatt alakult ki nála a kleptománia.

Oszd meg a hírt a faladon!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A Fradi-szurkolók megrongálták a vonatot az osztrák belügyminisztérium szerint - ezért nem mehettek tovább Ausztriába
A osztrákok szerint a vonatvezető döntött a megállásról. Nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot. Nem is voltak jelen a helyszínen a rendőreik.


Reagált az osztrák belügyminisztérium arra a hírre, miszerint csütörtökön nem léphettek be Ausztriába a Ferencváros szurkolói, akik különvonattal utaztak a csapat Európa-liga-mérkőzésére.

A minisztérium péntek reggel a Telex kérdésére azt közölte, hogy

az osztrák rendőrség nem avatkozott közbe. Tájékoztatásuk szerint a vonat azért nem ment tovább, mert a szurkolók megrongálták azt. Hozzátették: nem ők tagadták meg a belépést, hanem a vonat vezetője döntött úgy, hogy nem folytatja az utat.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jelezte, hogy nem felelős a járműért, mivel azt a MÁV üzemeltette. Az osztrák belügyi tárca azt is megjegyezte, hogy

nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot.

A közlés szerint a vonat megállása után minden hivatalos intézkedést a magyar rendőrség végzett el, többek között a szurkolók visszaszállítását Budapestre.

Szijjártó Péter csütörtök délután a közösségi oldalán írt arról, hogy szerinte az osztrák rendőrség tartóztatta fel a Ferencváros szurkolóinak különvonatát. A külügyminiszter a mérkőzés után ezt írta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki….”

Kubatov Gábor, a klub elnöke szintén megszólalt az ügyben. Először azt írta: „a szurkolókat mondvacsinált indokokkal nem engedték át a határon”, majd a Fradi győzelme után így fogalmazott: „Ezt a győzelmet azoknak a Fradi-szurkolóknak ajánlom, akiket ma nem engedtek a lelátóra – akiknek a vonatát visszafordították!”

A Kronen Zeitung megkeresésére az osztrák belügyminisztérium ismét megerősítette, hogy nem történt semmilyen rendőri intézkedés az osztrák fél részéről, és rendőreik nem is voltak jelen a helyszínen. A lap szerint a magyar vasúttársaság döntött úgy, hogy az incidensek után két kocsit lekapcsol, és Hegyeshalomban hagy, írja a Magyar Nemzet.

Az osztrák belügy hangsúlyozta, hogy más nemzetközi futballmérkőzések alkalmával mindig felkészültek a vendégszurkolók fogadására, és eddig minden esetben biztosították a biztonságos érkezést és távozást.

A Ferencváros végül 3–2-re győzött Salzburgban. A Kurier sportrovata szerint az osztrák csapat elvesztette az előnyét, pedig közel állt ahhoz, hogy megszerezze első győzelmét az Európa-ligában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy fiatal magyar fiú Ausztriában, a köd miatt nem tudott leszállni a mentőhelikopter
A Vöröskereszt szerint a kommunikációs hibák is hozzájárultak a tragédiához. A régió sürgősségi rendszerének hiányosságait már korábban is jelezték.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.

A Kronen Zeitung cikke szerint

a mentőautó csak 40 perc múlva érkezett meg. Addigra már nem tudtak segíteni a fiatalon, aki szív- és érrendszeri problémák miatt vesztette életét.

A helyi mentőszolgálat úgy nyilatkozott: „Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét.” Otto Marl, Liezen város Vöröskeresztjének vezetője azonban azt mondta, ő nem tudja megítélni, valóban segíthetett-e volna a gyorsabb beavatkozás.

A tragédia után Marl arra hívta fel a figyelmet, hogy

az intézkedés a kommunikáció elhúzódása miatt tartott sokáig.

Állítása szerint évek óta jelezték, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak, de szerinte eddig nem vették komolyan a kritikákat. Úgy fogalmazott: hiába vannak jó orvosaik, ha sokszor nem tud leszállni a helikopter, a mentőautó pedig lassabban ér ki.

A Liezen régió Vöröskeresztje a közelmúltban egyeztetett az összes vezető mentőssel és orvossal, és abban állapodtak meg, hogy sürgős lépésekre van szükség. Marl hozzátette: „Mi csak javaslatokat tudunk megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia.”

via Telex

 


Link másolása
KÖVESS MINKET: