80 éves Jack Nicholson, a legnagyobb hollywoodi szívtipró
Április 22-én 80 éves lett a hollywoodi legenda, Jack Nicholson. A legfőképpen őrült szerepeiről ismert, de vígjátékokban is remekelő színész több mint 60 éves pályafutása során
összesen 3 Oscar-díjat és 7 Golden Globe-ot kapott.
Nicholson 1937. április 22-én született New Yorkban, majd 17 évesen Los Angelesbe költözött, ahol az MGM-nél kezdett dolgozni, miközben a Players Ring Theatre nevű társulatnál gyakorolta a színészmesterséget.
Színészként eleinte tévésorozatokban és ma már kevésbé ismert, alacsony költségvetésű mozifilmekben tűnt fel. A nagy áttörést Denis Hopper Szelíd motorosok című filmje hozta a számára, amelyben egy alkoholista ügyvédet játszott. Nicholson egycsapásra sztár lett, a szerepért pedig megkapta az első Oscar-jelölését is.
Az 1970-es években így egymást érték a jobbnál jobb szerepek a mára klasszikussá nemesedett filmekben. Főszerepet játszott például az Öt könnyű darab, a Kínai negyed és a Száll a kakukk fészkére című filmekben, utóbbiért pedig megkapta az első Oscar-díját is.
Ezenkívül kis híja volt, hogy ő kapja meg Michael Corleone szerepét A keresztapában.
Az első Oscar-díj:
Nicholson sikersorozata az 1980-as években is folytatódott. Egyik leghíresebb szerepében, Stanley Kubrick 1980-as Ragyogásában egy szállodagondnokot alakított, akit lassan felemészt az őrület. 1983-ban megkapta második Oscar-díját a Becéző szavak című filmért, 1989-ben pedig felejthetetlen alakítást nyújtott Batman ellenfele, Joker bőrébe bújva.
Fiatalabb éveiben csak úgy falta a nőket. Íme a (közel sem teljes) lista: első meghatározó kapcsolata hat éven át tartott, 1962 és 1968 között volt Sandra Knight férje, akitől egy lánya is született. 1971-ben összejött Candice Bergen színésznővel, majd egy időben randizott a Mamas and Papas énekesével, Michelle Philipsszel is. Majd jött Kelly Le Brock, Jill St. John. Majd jöttek a modellek: Verushka von Lehndorff, Pat Cleveland, majd a dán Winnie Hollman, akitől egy lánya is született. 1988-ban rövid ideig randevúzott az amerikai Marie Helvinnel is.
1973-tól 1989-ig együtt volt Anjelica Houstonnal, de közben Rebecca Broussard-dal csalta, akitől két gyereke lett. Majd jött Amanda De Cadenet, Janice Dickinson, Lara Flynn Boyle de Julie Delpyvel is volt viszonya. És ezek csak azok, amiknek a híre eljutott a bulvársajtóba.
Forrás: Kívültágasabb.
Az alábbi videóban megnézhetitek, hogyan készült Nicholson a Ragyogás baltás jelenetére:
Harmadik Oscar-díját 1998-ban kapta a Lesz ez még így se! főszerepéért, utoljára pedig 2002-ben jelölték a díjra a Schmidt története című filmben nyújtott alakításáért. De azóta is volt számos jelentős szerepe, többek között Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című filmjében.
Az utóbbi években némileg visszavonult a filmezéstől romló memóriájára hivatkozva. Utoljára a Honnan tudod? című vígjátékban tűnt fel 2010-ben, nemrég azonban bejelentették, hogy Nicholson visszatér a mozivásznakra a Toni Erdmann című német vígjáték amerikai remake-jében.
Néhány emlékezetes pillanat:
Címkép: Instagram. Forrás: IMDB