KÉK HÍREK
A Rovatból

30 év börtönre ítélték, mert 10 éven keresztül bántalmazta és zaklatta a rábízott gyerekeket Böjte atya otthonainak egyik volt nevelője

A vádlott két gyermeket megerőszakolt, 11-et szexuálisan bántalmazott, 10-et „megrontott”, 13-at fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét.


Harminc év végrehajtandó börtönre ítélte szerdán alapfokon a csíkszeredai bíróság a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki a vád szerint tíz éven keresztül rendszeresen bántalmazta fizikailag és szexuálisan a rábízott gyerekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában - írja a Transtelex.

A vádirat szerint K. Sz. összesen 36 bűncselekményt követett el 2007 és 2017 között, előbb a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott gyermekek ellen. Tizenöt fiú vallott ellene, akik az elszenvedett szexuális és fizikai abúzusok idején kiskorúak voltak.

A vádlott két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet "megrontott", tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét abban az időszakban, amikor a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt. A kiskorúak egy részének több típusú – szexuális és fizikai – abúzust is el kellett szenvednie az akkori nevelőjétől a vádirat szerint.

Az első bizonyítható bűncselekményt a tusnádfürdői otthonban követte el: orális szexre kényszerített egy "4 és 8 év közötti" gondozottat. Később egy 14 éven aluli fiút több alkalommal orális szexre vett rá. Négy fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy simogassák a nemi szervét, hét fiúnak ő simogatta rendszeresen a nemi szervét, öt fiúnak pedig rendszeresen mutogatta saját nemi szervét. Hét fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy együtt nézzenek pornófilmeket, tizenkét fiút pedig rendszeresen ütlegelt. Egy fogyatékkal élő, beszédképtelen fiút is rendszeresen bántalmazott, és többször kitette az otthon emeleti (6-7 méter magasan lévő) ablakpárkányára, és becsukta az ablakot.

A Transtelex birtokába került vádirat csak a rövidített változat, amelyben a sértettek vallomásainak részletei ki vannak takarva. A lap információi szerint azonban

a vallomások "számos olyan sokkoló, horrorisztikus részletet tartalmaznak, amelyekből kiderül, hogy a rábízott gyermekek évekig ki voltak szolgáltatva a nevelőjük kénye-kedvének, aki érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őket, és folyamatos rettegésben kellett élniük a rendszeres kínzásoktól és megalázásoktól tartva".

K. Sz. ellen 2016 novemberében indított nyomozást a csíkszeredai ügyészség, akkor még csak azzal a gyanúval, hogy rendszeresen bántalmazta 2006 és 2011 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban az egyik rábízott kiskorút. Az ügyészségi szóvivő nem mondta el, hogy miként szerzett tudomást a vádhatóság több évvel a feltételezett bűncselekmény elkövetése után a tusnádfürdői otthonban nevelt fiú állítólagos bántalmazásáról. A lap szerint a volt nevelőt a kiskorú sértett hozzátartozója jelentette fel. Egy héttel a nyomozás megindítása után büntetőeljárás indult bántalmazási ügyben kiskorú veszélyeztetése gyanújával. Néhány hónappal később, 2017 júliusában a nyomozást kiterjesztették kiskorúval létesített szexuális kapcsolat, illetve a tanúk befolyásolásának gyanújára is, bár ezt később ejtették. K. Sz.-t 2017 augusztusában kihallgatták, majd 2018 januárjában és februárjában is beidézték a csíkszeredai ügyészek.

Az ügyben akkor történt komoly fordulat, amikor 2019 márciusában a kászonaltízi Szent Katalin Otthonba bejáró pszichológusnak az intézmény egyik lakója elpanaszolta, hogy a vádlott korábban rendszeresen fizikailag és szexuálisan bántalmazta őt.

Néhány nappal később további három fiú az otthon egyik önkéntesének számolt be a volt nevelőjük részéről elszenvedett szexuális és fizikai abúzusokról. Ezeket a pszichológus és az önkéntes is jelezte a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnak, utóbbi intézmény pedig feljelentette a rendőrségen a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát. 2019 áprilisa után egyre több bizonyítékot szereztek arra, hogy K. Sz. 2007 és 2017 között rendszeresen szexuálisan és fizikailag bántalmazta a tusnádfürdői és a kászonaltízi otthonban nevelt fiúkat.

A bűnvádi eljárás 2021 januárjában zárult le, a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát 2021 áprilisában állították bíróság elé. Bár súlyos bűncselekményekkel vádolják, K. Sz. végig szabadlábon védekezhetett, az ügyészség a hatósági felügyelet alá helyezését sem kérte. A csíkszeredai ügyészség szóvivője a Transtelex kérdésére ezt azzal magyarázta, hogy a gyanúsítottak elleni kényszerintézkedéseknek "nem a bűncselekmény súlyossága az egyetlen kritériuma".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Blikk: Meg akart erőszakolni egy 14 éves lányt egy bolgár férfi egy Pest megyei lovardában
A lány édesanyja a lapnak elmondta: a gyereknek szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy elmeneküljön, azóta viszont összeomlott, jelenleg is pszichiátrián kezelik.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 11.



Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján kezelik azt a 14 éves lányt, aki a lelki erejének köszönheti, hogy el tudott menekülni egy bolgár férfi elől, miután az több alkalommal is megpróbálta szexuális cselekményre kényszeríteni - írja a Blikk.

A lány az egyik Pest vármegyei lovardában lovagolt, a férfi itt dolgozott munkalovasként és lovászként. „A lányom óvodás kora óta lovagol, de csak egy éve ezen a helyen. Nagyon érdekli ez a sport, és imádja is az állatokat. Zsokénak készül, versenyezni szeretne” – mondta a lány édesanyja a lapnak.

A férfi június 29-én azzal hívta magához a lányt, hogy megmutatja neki az állatokat, és lovagolnak is. Miután megnézték és ellátták a lovakat, a férfi a szállására invitálta, és fagylalttal kínálta. A gyerek elfogadta az édességet, ezután a férfi erőszakkal az ágyra ültette, mellé ült, majd a telefonján felnőtteknek szóló oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki. Amikor a lány közölte, hogy ezek nem érdeklik, a férfi megpróbálta többször is molesztálni.

„A fagylalt elfogyasztása után kezdte el agresszíven molesztálni és zaklatni. Megfogta, megszorította a nyakát, ledobta a kanapéra, fogdosta és vetkőztetni akarta. Miután ellenállt, a támadója felállt, letolta a nadrágját és a hímvesszőjét elkezdte a lányomhoz dörzsölni, és kényszerítette őt, hogy fogja meg. Szegény annyira megijedt, hogy pánikba esett, sírógörcsöt kapott. Hála az égnek, volt annyi lélekjelenléte, hogy hasba rúgta a támadóját, ezért is tudott elmenekülni”

– mondta a kislány édesanyja.

A gyermek a vasútállomásig rohant, majd hazament a fővárosi otthonukba. A nyakán még ekkor is látszott, hogy megszorongatták.

Négy nappal később összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá.

Az édesanya elmondta, hogy korábban is érték támadások a lányát. Két férfi az interneten olyan hangfelvételeket küldött neki, amelyekben arról beszéltek, hogyan végeznének vele és a családjával. Ebből rendőrségi és bírósági ügy lett.

A. D.-t, aki a Pest vármegyei lovardában dolgozott, időközben letartóztatták. A Blikk a helyszínen megtudta, hogy nemrég gyermeke született Bulgáriában. Korábban versenyzett is hazájában. A lovardában, ahol dolgozott, lakhatást is biztosítottak számára.

„Korábban szatírkodott is, mutogatta magát a pályán, ezért a rendőrök is kijöttek. Egyébként majdnem mindenkire rámászott, egyeseknek pénzt is ajánlott fel szexért cserébe, és több tanulónak is „udvarolt” – mondta el munkatársunknak a férfi egyik ismerőse a lovardából”

- mondta férfi egyik ismerőse a Blikknek.

A Blikk telefonon elérte a lovarda telepvezetőjét, aki azt állította, hogy csak tőlük értesült az esetről.

A férfi büntetlen előéletű, de szeméremsértés miatt már folyamatban van ellene egy eljárás, amelyben idén márciusban gyanúsítottként hallgatták ki. Most tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal és az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt kell felelnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját apja ölhette meg – 24 év után kerültek elő Péter földi maradványai
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.


Ifjabb K. Péter 2000 júniusa óta nem adott életjelet magáról. Az eltűnését csak 2001. február 19-én jelentette be édesanyja a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök már akkor gyanúsnak tartották az ügyet, ezért több tanút is kihallgattak, de sokáig nem jutottak előrébb.

A nyomozás során az is felmerült, hogy a fiút a saját apja ölhette meg 2000 nyarán, majd a holttestét a házuk közelében, a Perint patak partján ásta el. Az apa már nem él. A rendőrök az évek során többször is átvizsgálták a patakpart talajszerkezetét, kézi és gépi erővel is, de eddig semmit sem találtak.

Az áttörés idén június 19-én történt. A nyomozók a keresésbe bevonták a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti osztályvezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is.

A munkagép ásás közben emberi maradványokat fordított ki a földből. A maradványok mellett műanyagzsák foszlányait is megtalálták.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a csontok emberi eredetűek, felnőttől származnak, és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon fizikai sérülések is láthatóak voltak.

A kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok valóban K. Pétertől származnak.

A Police.hu videóját az esetről EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Villám csapott egy vonatba, majd egy MÁV-dolgozóba, miközben a vihar okozta károk elhárításán dolgozott
Szinte a teljes vasúti hálózatot érintette a hét eleji durva vihar. A kidőlt fák, leszakadt vezetékek miatt több órás késések voltak. A MÁV közleménye szerint a villám is gondokat okozott.


A viharok után a Dunántúlon fokozatosan helyreáll a vasúti forgalom, viszont Északkelet-Magyarország néhány vonalán újabb nehézségeket okozott a kedd délután-koraeste érkezett jelentős csapadék és orkán erejű szél – közölte a MÁV Zrt.

A hét eleji vihar két nagyobb hulláma egy évtizede nem tapasztalt károkat okozott szinte országszerte. Hétfőn a legerősebben érintett vasúti terület a Balaton, a fővárosi agglomeráció, majd később a Debrecentől észak és délkeleti irányban húzódó sáv volt, kedden pedig az Észak-Alföldön okozott problémákat az időjárás. A 100-as debreceni fővonalon az egyik vágányon fa dőlt a vezetékre, a pályát hosszabb ideig lezárták, de az éjszakai órákra helyreállt a közlekedés.

A sok eső és a áramhálózatát is érintő meghibásodások áramellátási és biztosítóberendezési problémákat is okoztak. Az éjszakai órákra azonban többnyire ezeket is sikerült felszámolni.

A 101-es Püspökladány-Biharkeresztes vonalon folyamatban van a még hétfőn megrongálódott felsővezeték helyreállítása, ez várhatóan szerdán elkészül.

Több vonat akár egy órás, de volt, hogy több órás késésekkel üzemelt, és voltak, akik a pályán kényszerültek várakozni.

A mentés megszervezését nehezítette, hogy a vihar következtében a telekommunikációs rendszerek átmenetileg nem működtek. Az előzőleg a térségbe irányított "erősítőbusz-kapacitás" pedig a közúti akadályok miatt haladt nehezen.

A MÁV az elmúlt két napot úgy összegezte, hogy

minden fővonalat érintett a vihar, több mint egy tucatnyi helyen dőlt fa a sínpályára vagy a felsővezetékre, így száznál több helyszínen történt felsővezeték-szakadás vagy fakidőlés.

Ezek többségét – mintegy 80 beavatkozási ponton – már a kedd reggeli, délelőtti órákra sikerült felszámolni. A munkában több százan vettek részt, ügyeletesként vagy rendkívüli munkavégzésre berendelve, vagy a szabadságukat önként megszakítva, vettek részt a helyreállításban.

Két emeletes KISS motorvonat hibásodott meg a vihar következtében. Az egyik sínekre dőlt fán haladt át, de miután megvizsgálták, tovább tudott közlekedni. Egy másikba pedig villám csapott Kőbánya-Kispest állomásnál.

Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor

a viharos időjárás alatt megkezdett kárelhárítás során egy kisvárdai kollégájukat villámcsapás érte, őt megfigyelésre kórházba szállították, jól van

– közölte a MÁV.

A Balaton északi partján szerdától dízelvontatással részlegesen megindult a vonatforgalom, a Kék Hullám InterCityk már a teljes útvonalukon közlekednek, a Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok helyett azonban Csajág és Balatonfüred között még pótlóbusszal kell utazni. A Püspökladány-Biharkeresztes, valamint a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon is folyamatosan dolgoznak, ezeken a szakaszokon még pótlóbuszokkal szállítják az utasokat - áll a MÁV közleményében.

A Volán esetében is számos vonal érintett volt, több helyen órákig tartó útzárak nehezítették a közlekedést. Az első nap 207, a második nap több mint 130 „MÁV buszt” vetettek be országszerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: