HÍREK
A Rovatból

26 ezer gyereket tiltottak ki az iskolából New Yorkban, mert nem oltatták be őket a szüleik

Lejárt a törvény adta türelmi idő: akinek a szülei vallási vagy egyéb okokra hivatkozva nem adatták be a kötelező oltást, nem járhat iskolába.


Még tavasszal írtunk róla, hogy New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.

Nyáron pedig New York államban elfogadták azt a törvénymódosítást, amely már nem tette lehetővé, hogy vallási indokokra hivatkozva elkerüljék a vakcinák beadását. A városban ugyanis kitört a kanyarójárvány a nyáron.

A metropoliszban először fordult elő idén, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érintette, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma.

A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az év elején ugyanis - elsősorban Brooklynban - egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás "káros" voltát hangsúlyozta.

"Szándékos félreinformálás folyik" - hangoztatta akkor újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.

Most letelt az őszi iskolakezdéstől számított 14 nap türelmi idő, a gyerekeket, akik nincsenek beoltva, nem engedik be az iskolákba - összesen 26 217 gyerekről van szó

- írja a 444.hu.

A védőoltások jelentik a leghatásosabb ellenszert a súlyos gyermekkori megbetegedések ellen, a tudományos élet pedig kristálytiszta állásponton van azt illetően, hogy a vakcinák biztonságosak és hatékonyak” - közölte pénteken a New York állami egészségügyi minisztérium.

"Nem engedhetjük meg, hogy ez a veszélyes betegség visszatérjen New Yorkba" - fogalmazott Bill de Blasio, a város polgármestere még tavasszal.

A szülők persze nem boldogok, hogy nem járhatnak a gyerekeik iskolába, a közösségi médiában posztok százai jelentek meg, amelyekben például a feketék múlt századi szegregációjához hasonlítják, mások a vallásszabadság megsértését említik, és azt mondják, hogy a gyerekeik 100 százalékban egészségesek. Persze a sokszor cáfolt, és soha nem igazolt tévhitet is bevetik, hogy a védőoltások autizmust okoznának.

Lapozz a továbbiakért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a kormányfő magánrepülős fotói után
Az Átlátszó fotózta le Orbánt és kíséretét, amint beszállnak egy fekete magángépbe, ami Schmidt Mária érdekeltségébe tartozik.


Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.

Magyar szombat délelőtti bejegyzésében azt írta:

„Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra.

Korábban Orbán Viktor személyesen Schmidt Máriáék kedvéért módosított adójogszabályokat, hogy az oligarcháknak ne kelljen adót fizetniük. Ezután pedig ingyen nyaral Schmidt Máriáék adriai palotájában és ingyen utazgat a család luxusgépén. Korábban még egyértelműen azt mondták, hogy nyaralni megy a miniszterelnök. Most a lebukás után már munkáról hazudnak.”

A TISZA Párt elnöke ezután a bejegyzésében több kérdést is megfogalmazott az üggyel kapcsolatban.

„Mennyibe került a repülőút? Ki fizette? Hányszor repült Orbán Viktor Schmidt Máriáék gépén? Azokat az utakat ki fizette? Ha ingyen utazott, bevallotta-e ezeket az utakat, mint ajándékot? Osztott-e vissza a Schmidt-Ungár család Orbán Viktornak a jogszabályváltoztatásért cserébe? Hány milliárd forinthoz jutottak Schmidt Mária és Ungár Péter cégei az utóbbi 15 évben?” - sorolta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lefotózták Orbán Viktort és csapatát: egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repültek Horvátországba
A budaörsi repülőtéren szállt fel a miniszterelnök és kísérete a fekete magángépre. Innen indultak Horvátországba, ahonnan már péntek este posztolt is a kormányfő.


Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Pénteken Magyar Péter is foglalkozott a miniszterelnök nyaralásával, és több képet is megosztott Orbán Viktorról. Később a TISZA Párt elnöke arról írt, hogy a miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott az Adriára, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Anna cégének a tulajdonában van.

Az Átlátszó most arról ír, hogy pár napja szúrták ki a Planespotters.net nevű, repülőgépfotókat gyűjtő oldal magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. Az Opten.hu cégadatbázisa szerint

ezt Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).

Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. Az Átlátszó azt is megjegyzi, hogy a repülőgép „csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli”, azaz benne van a hárombetűs rövidítése Schmidt ingatlanhasznosító cégének, amely idén 5,7 milliárdos osztalékot javasolt a tulajdonosoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ravasz trükkel utasította el a Polt Péter elleni feljelentést a nyomozó ügyészség
A Völner‒Schadl, illetve az MNB-alapítványok ügyében tették a feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen.


Elévülés és hivatali visszaélés büntethetőségének hiánya miatt elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a K-Monitor Polt Péter ellen tett feljelentését. Ezzel pedig kizárta a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségét is - számolt be róla a K-Blog.

A K-Monitor júliusban tett feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen hivatali visszaélés miatt. A szervezet 84 olyan ügyet azonosított, amelyekben szerintük Polt Péternek valamilyen szerepe volt az elkövetők büntetlenül maradásában. Ezek közül két ügyet választottak ki a feljelentés megtételéhez: a Völner‒Schadl-ügyben és az MNB-alapítványok ügyében nyilvánosságra került nyomozati és vádemelési mulasztásokra alapozták a bűnüldözési kötelezettség megsértésének gyanúját.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség ‒ a három munkanapos törvényi határidőt jelentősen túllépve ‒ egy hónap elteltével hozta meg a feljelentést elutasító határozatát. Ebben

a döntésük fő indokaként a bűncselekmény elévülését jelölte meg amellett, hogy álláspontjuk szerint a hivatali visszaélést objektív adatok sem támasztják alá.

Az indoklásban azonban a K-Monitor feljelentésének mintegy felére, a Völner‒Schadl-ügyre nem térnek ki, azt meg sem említik.

„A határozat szerint 8 napon belül panasszal élhetünk a döntés ellen, és itt nyer valójában értelmet a Schadl-szál kihagyása a határozatból. Azzal ugyanis, hogy az ügyészség ezzel a huszárvágással „elévültette” a hivatali visszaélést, egyúttal kizárta azt is, hogy a feljelentés elutasítása ellen felülbírálati indítványt lehessen benyújtani” - írta a K-Blog. Ezzel szerintük a nyomozó ügyészség jelentősen csorbította a jogorvoslathoz való jogot, mivel a panasz jóval gyengébb lehetőséget jelent a felülvizsgálatra.

„A feljelentés elévülésre hivatkozással történt elutasítása tehát nemcsak a feljelentőt, azaz minket fosztott meg a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségétől, hanem a polgárok széles körét is, ami különösen a jövőre nézve vet fel kérdéseket, hiszen a magyarországi közpénzköltés története bővelkedik a hasonló, kivizsgálásra váró ügyekben” - tette hozzá a K-Blog.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: