25 évre fegyházba kerül a Deák téri késelő
25 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték azt a fiatal férfit, aki 2020 májusában egy vita során halálra késelt két embert.
Cs. Krisztián 18. születésnapján részegen és drogos állapotban bulizott a budapesti Belvárosban, amikor összeszólalkozott egy másik társasággal. Két fiatalt megszúrt: a 16 éves Lászlót mellkason, a második áldozatot pedig kétszer oldalba, kétszer pedig mellkason szúrta.
A társaságában lévő J. Marcell hatszor még fejbe is rúgta a földön magatehetetlenül fekvő Lászlót. A helyszínre kiérkező rendőrök hiába próbálták újraéleszteni a megszúrt fiatalokat, mindketten meghaltak.
A másodrendű vádlottat 7 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra, míg a harmadrendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélték.
Két hete az első-, másod- és harmadrendű vádlott is kifejezte sajnálatát a történtek miatt az utolsó szó jogán. Ugyanakkor a harmadrendű vádlott azt mondta: ő csak „rosszkor volt rossz helyen”.
via Telex