A Rovatból

2019 az ellenállás éve lesz - jelentette be az ellenzék a Sándor Palotánál

'Új ellenzék született, mindegy, hogy ki milyen zászlóval érkezett." - mondták. Januárra országos, általános, fájdalmas sztrájkot ígértek, azt, hogy megáll az ország.


Donáth Anna, a Momentum alelnök, akit az egyik első tüntetésről elvittek a rendőrök, azzal kezdte, elképesztő látni, hogy karácsony előtt 2 nappal ennyi ember itt van. "Lesz miről beszélnünk karácsonykor az asztalok mellett. Közös sikereink vannak, Szombathelytől Egerig, Pécstől Nyíregyházáig tüntetnek nap, mint nap az emberek. Ilyet nagyon régen nem látott ez az ország. De közös sikerünk az is, hogy Európa-szerte együtt hangoztatják az 5 pontot azok a magyarok, akiknek el kellett vándorolniuk az országból." Elismételtette a tömeggel:

"Követeljük a rabszolgatörvény eltörlését, a rendőri túlórák eltörlését, a közigazgatási bíróságok megszüntetését, Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez, és a független közmédiát."

Szerinte összekovácsolódott a közösség, mert megszervezték magukat. "100 ezer háztartása visszük el az 5 pontot az ünnepek alatt" - ígérte. És azt, ami most elkezdődött, csak a kezdet.

"2019 az ellenállás éve lesz" - mondta.

"Legyetek dühösek és hangosak, mert jogotok van hozzá!" - fejezte be.

Ezután a szocialista Bárány Balázs következett, aki azt mondta, amikor az Echo Tv-ben beolvasta az 5 pontot, egyet elfelejtett: "Áder takarodj!"

"Azt mondják, soros-bérencek, törő-zúzó szar lumpen proletárok vagyunk, pedig nekünk csak elegünk van. Elegünk van abból, hogy egy maroknyi kivénhedt despota el akarja venni a hazánkat." - fogalmazott.

Azt mondta, tanultak az elmúlt 8 évből, és az elmúlt 2 hétből. "Változunk, ha kell, bemegyünk a tévébe, akkor is, ha nem akarják, ha kell, köztetek vonulunk a 100. sorban, ha kell, az első sorban, mert új ellenzék született, és jobb, ha az áruló kormány hozzászokik, hogy mostantól így néz ki az ellenzéki politizálás. Parlamenti pártok, parlamenten kívüli pártok, szakszervezetek, diákok, kismamák, nagymamák, és mindenki, akinek elege van abból, hogy szarba se vesznek minket a saját hazánkban. Harcoljatok a jogaitokért, a méltóságotokért, és ne felejtsétek, januárban folytatjuk" - mondta.

"Lebénítjuk az utakat, lezárjuk a gyárakat, felhagyunk a szolgálással. Ha léptek, veletek lépünk" - ígérte a hallgatók nevében Lipusz Balázs a Hallgatói Szakszervezettől. Azt mondta, nem marad más, általános sztrájkba kezdenek.

"Szabadság, jogok és méltóság és szabadidő nélkül nem lehet élni" - mondta a liberális Bősz Anett. "Addig megyünk, míg le nem váltjuk azt a kormányt, amelyik életbe léptette a rabszolgatörvényt."

Magyar György a Mindenki Magyarországért Mozgalom nevében arról beszélt, a parlament nem hozhatott volna semmilyen jogszabályt aznap, amikor a túlóratörvényt megszavazták. "Mocskos Fidesz" - zúgta rá válaszul a tömeg. "Aki a demokráciában alszik, nagyon könnyen diktatúrában ébred" - idézte Goethe-t. "Ébresztő!" - válaszolták az emberek.

"Velem szemben a nemzet egysége áll, jobbtól balig mindenki itt van, hogy megüzenje, ebből a hatalomból nem kér többet" - mondta a LMP-s Csárdi Antal. "Azért jöttünk, hogy kiköveteljük a tiszteletet a dolgozóknak." Így fejezte be:

"Döntsük meg ezt a rendszert, mert ez a rendszer a nemzet ellensége!"

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének elnöke azt mondta, őrült jó, hogy ennyien vannak. Visszaemlékezett arra, amikor egyedül tüntettek. Akkor megkérdezték őket, mi értelme ennek. "Majd eljön a pillanat, amikor nem százan, hanem százezren leszünk. És ez kell!" - válaszolta. Majd így folytatta:

"Januárban álljon meg az ország!"

A Jobbik alelnöke, Gyüre Csaba arról beszélt, 1986-ban Orbánnal és Kövérrel ment át a Lánchídon, ahol ma, és ők demokráciát követeltek, vele együtt. "Most pedig ők lettek demokrácia legnagyobb ellenségei, az árulók." Szerinte amikor a dolgozók és a multik érdeke ütközik, ők nem a dolgozók mellé állnak. Akkor is kimutatták ezt, amikor cserbenhagyták a devizahiteleseket, és a bankok oldalára álltak. "De milyen országot építenek? Akarunk olyan országot, ahol egypártrendszer van, ahol a média a Fidesz kezében van, ahol csak a Mészáros Lőrincek kezében van a vagyon? Nem akarunk! Nem akarunk rabszolgák lenni a saját hazánkban! Innen is üzenjük, elegünk volt!"

Szűcs Zoltán Gábor, MTA TK kutató, korábbi MTA-s tüntetések szónoka azt mondta, az Akadémia ügye nem egy külön ügy. Szabadnak lenne szerinte azt jelenti, hogy nem vagyunk más ember kényének-kedvének kiszolgáltatva. Ezért szól ugyanarról a rabszolgatörvény, mint az MTA elleni támadás. "Nem attól szolgaság, hogy mostantól mindenkit kizsigerelnek, hanem attól, hogy bármikor bárkivel megtehetik. Ugyanígy lettek szolgák az akadémiai kutatók is, akik miniszteri kegyként kapják fizetésüket. A szolgaság minden formájában csak szolgaság. Megalázó, félelemmel teli, szabad emberhez nem méltó élet. Ha szabadon akarunk élni, együtt, vállvetve kell küzdenünk!"

Szél Bernadett független képviselő szerint rövid a 2 perces felszólalási idő, de nem baj, mert a mai helyzetet amúgy sem szavakkal, hanem tettekkel lehet megoldani.

"Ők az erőből, a tettekből értenek. A hatalmuk addig tart, amíg az oszd meg és uralkodj működik az országban. De ennek véget kell érnie."

"Nem tudom, miért vannak meglepve, hogy morajlik a város és az ország. Tartson tovább a morajlás, hogy értsék, az ő idejük lejárt."

Hadházy Ákos, szintén független képviselő azt mondta, az MTVA-ban be fogják olvasni az 5 pontot, és meg is fog valósulni, csak "érezniük kell a törődést." A végsőkig elmennek a szabad sajtóért, az európai ügyészségért, a független bíróságokért. Ezért nem volt színjáték, ami történt. Hogy Soros-ügynökök lennének, akik migránsokat akarnak betelepíteni? "Erre csak azt lehet mondani, a lónak a faszát" - fogalmazott a politikus, ami hamar népszerű jelszó lett a tüntetők körében.

Kiss László, a Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért vezetője szerint a nővérek többsége már külföldön van. Ők tudják, mit jelent túlórázni. Azt mondta Áder János, kifizetik a túlórát, de erre nincs garancia, ahogy a béremelésükre sem. Elegük van a hazugságokból. "Állítsuk meg az országot!" - mondta.

A párbeszédes Szabó Tímea sorra üdvözölte a vidéki és külföldi városokat, ahol tüntettek a héten. Szerinte Áder csak Orbán Viktor gerinctelen bábja. "Bajszos szar" - skandálták a tüntetők.

Törley Katalin, Tanítanék Mozgalomtól a sztrájkról beszélt. "Tanárok 10 ezrei évek óta túlóráznak ingyen, a technikai dolgozók éhbérért güriznek, a gyerekeink rabszolgasorban vannak, összeroskadnak a terhek alatt. Családok ezrei menekítik ki a gyerekeiket az oktatásból, és akik megtehetik, az országból is. De a legelesettebbek nem tudnak menekülni." - fogalmazott. "Orbán Viktor kormánya könnyen rúgott bele a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiba, és még kiszolgáltatottabbá tette a legkiszolgáltabbakat. Eközben pár család felosztotta maga közt az ország vagyonát. Hiába tüntettünk."

"Olyan eszköz kell, ami fájni fog a hatalmon lévőknek. És ez legyen a sztrájk. Ami nagyon nehéz és fájdalmas a munkavállalóknak is, de minél többen támogatjuk, annál jobban fog fájni a hatalomnak. Legyen általános, országos, fájdalmas sztrájk, és legyen szolidaritás!"

"Szevasztok, ellenállók." - kezdte az MSZP-s Varju László. "Nem tudtak annyira megverni, hogy ne jöjjek. Én bányász voltam 10 éven át, tudom, mit jelent a túlóra, de a munkásnak, a bányásznak, a munkásnak nem túlóra kell, hanem tisztességes fizetés. Elég volt! Ha Orbán Viktor békét akar ebben az országban, mondjon le!" - követelte.

Az akadémikusok Stádium 28 köre üzenetet küldött, szerintük a túlóratörvény elhibázott, és szolidárisak a tüntetőkkel.

A beszédek végén mindegyik felszólaló felment a színpadra, odalent pedig a tömeg azt skandálta: "Orbán, takarodj!" Majd elénekelték a himnuszt. A tömeg zöme hazaindult, pár száz ember maradt. Néhányan wc-papírral dobálták meg a rendőröket, mások petárdákat, füstbombákat gyújtottak.

Az Index élő közvetítése

A 24.hu élő közvetítése:

A hvg.hu élő adása:

A 444.hu élő közvetítése

Az atv élő közvetítése

A Mérce élő közvetítése

Koncz Márton fotói

Az összellenzéki demonstráció korábbi eseményeiről ITT OLVASHATTOK.

A tüntetésről szokatlan módon az orosz nemzetközi hírügynökség, a Ruptly is élőben tudósít. Ők rendszerint a világ legforróbb pontjairól jelentkeznek be. Közvetítésüket ITT LÁTHATJÁTOK.

Előtte a Kétfarkú Kutyapárt rendezett Nemzeti Összkarácsonyi Békemenetet, amelynek vége lett fél kilenc körül, és a résztvevők szintén a Kossuth téren már gyülekezőkhöz csatlakoztak. Erről IDE KATTINTVA olvashattok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Medve elől menekült, sziklafalon rekedt két magyar turista a Székelykőn
A romániai Fehér megyében riasztották a hegyimentőket, miután egy magyar pár egy medvétől megijedve letért a túraösvényről. A Salvamont és a hegyi csendőrség hozta le őket a hegyről.


Medve elől menekült, ezért egy sziklafalon rekedt két magyar turista szombaton a romániai Fehér megyében, a Székelykőnél. A párt a hegyimentők és a hegyi csendőrök hozták le a hegyről, senki sem sérült meg.

Az eset akkor történt, amikor

a túrázók egy medvétől megijedve letértek a kijelölt ösvényről. Menekülés közben egy olyan meredek, sziklás részre tévedtek, ahonnan már nem tudtak biztonságosan sem fel-, sem lejutni, ezért riasztották a hatóságokat.

A kiérkező Salvamont és a hegyi csendőrség csapatai először biztosították a területet, hogy a medve ne térhessen vissza, majd felkutatták a bajba jutottakat.

Miután megtalálták a turistákat, kiemelték őket a veszélyes zónából, és megkezdték a közös ereszkedést Torockó felé. Az akció sikeresen zárult, a pár sértetlenül ért földet.

A Székelykő környéke népszerű kirándulóhely, de a terep veszélyes, a hegyimentőknek gyakran van itt dolguk; tavaly tavasszal is több túrázót kellett menteni kimerülés vagy sérülés miatt. A romániai medvehelyzet évek óta gondot okoz, a hivatalos becslések 10-13 ezer példányra teszik az országos állományt. A medvetámadások miatt nemrég módosították a kilövési kvótákra vonatkozó jogszabályokat, miután tavaly júliusban a Transzfogarasi úton egy medve halálra mart egy olasz motorost. Fehér megyében a legutóbbi adatok szerint 513 barnamedvét tartottak nyilván, miközben a szakértők 99 példányt tartanának optimálisnak.

Forrás: maszol.ro


Link másolása
KÖVESS MINKET: