KÉK HÍREK
A Rovatból

18 év börtönbüntetést kapott a Capitolium ostromának szélsőjobbos fővádlottja

A bíró szerint a lázadó összeesküvés a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik, amit egy amerikai elkövethet.

Link másolása

Tizennyolc éves börtönbüntetést kapott a Népszava szerint a Capitolium 2021-es ostromának egyik fővádlottja.

Stewart Rhodes egy amerikai szélsőjobboldali szervezet, az Oath Keepers alapító tagja, őt a bíróság zendülésre való szervezkedés vádjában találta bűnösnek.

Mint az köztudott, 2021. január 6-án Donald Trump tüntetése után vonult a tömeg a washingtoni Capitolium elé, majd megrohamozták az épületet, és azt üvöltözték, hogy a demokraták elcsalták az elnökválasztást.

A CNN szerint a kerületi bíró leszögezte, hogy Rhodes folyamatos fenyegetést és veszélyt jelent demokráciára és az ország szerkezetére.

„A lázadó összeesküvés a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik, amit egy amerikai elkövethet”

– mondta a tárgyaláson a bíró, aki szerint az Oath Keepers tettei belföldi terrorizmusnak minősülnek.

Rhodes megismételte hamis állításait a 2020-as választásokkal kapcsolatban, saját magáról azt állította, hogy politikai fogoly és még a börtönben is „a rezsim bűnösségét” fogja leleplezni.

"Trump elnökhöz hasonlóan az egyetlen bűnöm az, hogy szembeszállok azokkal, akik elpusztítják országunkat"

– fogalmazott a férfi az ítélethozatalnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Kamionnal szenvedett balesetet, 10 napja várja, hogy hazamehessen Magyarországról
A török sofőr barátja azonnal Magyarországra utazott, hogy segítsen. De hiába, mert az ilyenkor szokásos eljárások az ünnep miatt csúsznak. A környéken többen is próbálnak segíteni nekik, sokan visznek ételt.

Link másolása

Másfél hete vesztegel az M30-as autópálya egyik pihenőjében egy török sofőr, aki kamionjával balesetet szenvedett. Egy barátja azonnal Magyarországra utazott, hogy segítsen. De hiába, mert az ilyenkor szokásos eljárások az ünnep miatt csúsznak. Így már ketten várnak arra, hogy hazamehessenek - hangzott el az RTL híradójában. A környéken többen is próbálnak segíteni nekik, sokan visznek ételt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Több órán át lógott egy súlyosan sérült hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában
A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett.
MTI - szmo.hu
2023. május 29.


Link másolása

Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni - írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.

A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett.

Az eset vasárnap délután történt, a mentés hétfőn hajnalban fejeződött be, és 100 hegyimentő vett részt benne.

A boszniai Szerb Köztársaság légirendészeti szolgálatának helikoptere vasárnap délután 20 bevetés után sem tudott közel kerülni a sérült hegymászóhoz, aki négyszáz méter magasan lógott a függőleges sziklán.

Ezt követően a hegyimentő szolgálat munkatársai siettek a segítségére, de a rendkívül nehezen megközelíthető fekvés és a sötétedés miatt a mentés csak lassan tudott haladni.

A mentőakció hajnali fél ötkor fejeződött be. A nőt helikopterrel a mostari kórházba szállították, ahol megműtötték, és már túl van az életveszélyen - közölte a portál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Tragédia: Gólja után lett rosszul a focista, nem tudták megmenteni az életét
Tóth Norbert a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzésen lett rosszul, a kiérkező mentőknek még sikerült újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítása után elhunyt.

Link másolása

Félbeszakadt a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzés szombaton, miután a jutai játékosedző, Tóth Norbert rosszul lett, és újra kellett éleszteni - írja a Sonline.hu.

Az 53 éves férfi azután lett rosszul, hogy 2-1-es hazai vezetésnél gólt szerzett, ezt követően azonnal az öltözőbe ment, ahol egyik játékostársa már a földön fekve talált rá.

A kiérkező mentők 50 percig küzdöttek az életéért, sikerült is újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítás után elhunyt a somogyi labdarúgás egyik legendás alakja.

"Előző héten még a jövőt tervezgettük, de ezek a tervek sajnos már nem válhatnak valóra. Azt a 11 évet, amelyet a csapat mellett töltöttél játékosedzőként soha nem felejtjük! Szerettek és tiszteltek játékostársaid, a sportnak, a munkádnak és kiváló egyéniségednek köszönhetően nagyon sok barátot szereztél. Úgy mentél el, amilyen voltál, nagyon sok örömöt szereztél a szurkolóknak a góljaiddal, és az életed utolsó mérkőzésén is Norbis góllal búcsúztál" - búcsúzott tőle Juta község a Facebookon.

Ma este 21:00 órakor gyertya gyújtásával emlékeznek Tóth Norbertre a Jutai Sportegyesület öltözőjénél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Supozás közben csapott a viIllám egy férfiba Rodoszon – barátnője videóra vette
A 26 éves brit turista nem élte túl a villámcsapást. Nem sokkal a kórházba szállítás után halt meg.

Link másolása

Meghalt egy 26 éves brit turista Görögországban, miután supozás közben belecsapott a villám hétfőn, írja a LADbible. A Rodosz egyik legszebb tengerpartján történt tragédiát végignézte a szerencsétlenül járt férfi barátnője, aki éppen videót készített a supozásról.

Az egyik szemtanú a telefonját eldobva, ruhában futott a vízbe a turistáért.

„Amint a közelébe értem, láttam, hogy arccal lefelé van a vízben, és az arca tele van sérülésekkel”

– mondta a szemtanú, aki azonnal elkezdte partra húzni a férfit. Azzal sem törődött, hogy akár vele is megtörténhetett volna ugyanaz, mint a supozóval, mert az eső továbbra sem állt el.

A szemtanú a partra érve megkezdte az elsősegély nyújtását az akkor még életben lévő britnél. Percekkel később megérkeztek a mentők is, akik mindent megtettek a férfi megmentéséért, azonban nem jártak sikerrel, és a kórházba szállítást követően elhunyt.

A rodoszi központi kikötői hatóság vizsgálatot indított a haláleset ügyében.

Tavaly augusztusban egy terepfutóverseny két résztvevőjébe csapott villám a görögországi Falakro-hegyen. A Six Peaks nevű verseny résztvevői közül az egyik meghalt, a másikat súlyos állapotban mentőhelikopter szállította kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: