FELFEDEZŐ
A Rovatból

16 ezer kilométert utazott egy tacskó, hogy öt hónap után újra gazdijaival lehessen Ausztráliában

Ilyen nehezen még nem ért haza tacskó, mint a kis Pip. Videó is készült a megható pillanatról, amikor végre hazaért a családjához.


Éppen egy világkörüli vitorlásúton volt a négytagú Eilbeck család, amikor a koronavírus-járvány miatt 48 órán belül haza kellett repülniük Ausztráliába. 40 láb hosszú hajójukkal kikötöttek Dél-Karolinában, gyorsan összecsomagoltak, de az ország szigorú háziállat-behozatalra vonatkozó szabályai miatt a család tacskóját egy ismerősre kellett bízniuk, írja a CNN.

Úgy számoltak, hogy Pipsqueak csak hat rövid hétig lesz tőlük távol, de a dolgok másképp alakultak.

Eilbeckékhez két évvel korábban csatlakozott a kis tacskó. Zoe és Guy, valamint két fiuk, Cam és Max éppen a négyévesre tervezett világkerülő vitorlázás kellős közepén jártak, amikor Szicíliában az útjukba sodorta a sors Pipet. Tisztában voltak vele, hogy amikor majd eljön az idő, nem lesz egyszerű hazavinni a kutyát: 10 napos karantén várt Pipre. De akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy tovább nehezíti a helyzetet a 2020 elején kitörő világjárvány is.

Így került egy ismerősön keresztül a kis Pip a vitorlás után egy amerikai bölényfarmra. Mivel azonban a tulajdonosnak már voltak kutyái, akik nem vették jó néven az apró jövevény érkezését, kénytelen volt új gyámot keresni a kutyusnak.

A tacskó ekkor a hirdetésre jelentkező átmeneti gazdijelöltek közül az észak-karolinai Ellen Steinberget választotta ki, aki csak keveset tudott a kutya előéletéről. A folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően aztán az igazi gazdik és befogadó nagyon jól összebarátkoztak, miközben Zoe hónapokon keresztül intézte a kutya importjának adminisztrációját Ausztráliában.

Közben Pipnek lett saját Instagram-fiókja is, ahol gyorsan komoly követőtáborra tett szert. A kaland akkor fordult különösen izgalmasra, amikor kiderült, hogy Eilbeckék a járvány miatt nem térhetnek vissza a kutyáért az Egyesült Államokba, így Pipnek egyedül kell megtennie hazáig a több mint 16 ezer kilométeres utat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Pip Pupdate: Thank you enormously to everyone who shared Pip’s plea for a travel buddy across America to LA next week - the post was shared 135 times and viewed by over 18,500 people; we’ve been blown away by the kind offers of help received from so many. Ultimately Pip’s chosen ‘wing gal’ for the two flights from North Carolina to Los Angeles is the amazing Melissa Young @mhyoung83 who has generously offered to take Pip across the country in a time of great uncertainty and deliver her to Jetpets for her onward international journey. At this point Pip will do final vet checks before climbing aboard Air New Zealand to avail herself of their hospitality en route to Auckland. Why NZ? Because Qantas aren’t flying and we need to get this gal home. After a night in NZ to get some sleep and a good meal, Pip will fly cargo to Melbourne to complete her 10 (not 14) day quarantine. We envisioned ourselves driving the 12 hours to Melbourne to collect her (hoping like mad she remembers who the hell we are after all this!) but Victoria’s just closed their borders due to the latest Covid wave so we will find a way to get her out and home to us in the coming weeks - this journey certainly feels like a never ending roller coaster! No one’s kidding themselves that this is going to be a happy trip for Pip but she’s been in limbo now for 4 months and we are determined to get her home! Melissa’s generosity and bravery in taking Pip across borders in the USA is inspiring and humbling. she also happens to be on the Board of a NFP called @sparkyfoundationnc that rescue and find dogs loving homes for “the happily ever after story book ending that they all deserve.” If you wanted to help Pip or just want to acknowledge Melissa’s act of kindness and bravery, please consider donating to her foundation - every cent received will be used wholly for animal rescue in tough times ahead. #thankyou #generosity #helpingothers #cmonpip #dachshund #minidachshund #weinerdog #doxie

No Plans Just Options (@noplans.justoptions) által megosztott bejegyzés,

Végül számtalan nehézség és kudarcba fulladt ötlet után Új-Zélandon keresztült tudták megoldani a tacskó hazaszállítását. A folyamatos járattörlések miatt további hónapokat kellett várni, mire Pip végül felülhetett a Los Angelesből Aucklandbe tartó járatra, ahonnan augusztus 11-én érkezett meg új és végleges otthonába, Sydneybe.

A nagy pillanatról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hamarosan kisebb lesz Magyarország, egy kis terület Szlovákiához kerülhet egy természeti jelenség miatt
A természet ereje megállíthatatlan, az Ipoly vize Hontnál egyszerűen levág egy kanyart. A tudósok már csak tehetetlenül figyelik a gyors eróziót. Ugyanakkor nem kell aggódni, mert „lehet, hogy egy másik ívnél meg pont jól járunk” majd.


A BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének kutatócsoportja azt a folyamatot kíséri figyelemmel három éve, hogy miképpen válik egy természetes folyókanyarulat az erodálódás miatt lassan holtággá, a benyúló földnyelv pedig szigetté - írta a Telex. A jelenség azért is különösen fontos, mert a nagy folyóink agyonszabályozása után már alig tudjuk, hogyan működnek a természetes vizek.

A kutatók azt vizsgálják, hogyan alakulnak az Ipoly morfológiai folyamatai és milyen a folyó hordalékháztartása. A cél, hogy egy referenciatudás birtokában sokkal jobban tudjanak viszonyulni az olyan aktuális problémákhoz, mint a Tisza vagy a Duna mederszintcsökkenése.

Török Gergely, a BME tudományos főmunkatársa szerint

„az olyan problémás folyamatok, mint a nagy folyóink mederszintcsökkenése, a hordalékháztartás problémáira vezethető vissza. Éppen ezért nagyon fontos lenne tudni, hogy természetes állapotukban milyen paraméterek, karakterisztikák jellemezték a folyókat, hogy kiértékelhessük a jelen állapotot”.

A kutatások már most látják, hogy a folyók betonteknőkbe terelése miatt a parterózióból nincs hordalék, így a folyókban alapvetően kevesebb van belőle. A szakértő szerint

„valószínű, hogy ez is okozza azt, hogy ezt a hordalékhiányt a folyó a medréből pótolja, és ez okoz részben mederszintcsökkenést”.

Az Ipoly, hasonlóan a szabályozás előtti Tiszához, egy meanderező folyó, vagyis kanyarogva halad. Az áramlás a kanyarulat egyik ívét folyamatosan erodálja, míg a másik, lassabb áramlású ívére hordalékot rak le. Ennek eredményeképpen „a folyó kialakít egy egyre szűkebb nyakú félszigetet, és ez a nyak egyszer csak át fog szakadni”.

Mivel a határfolyóknál a mindenkori sodorvonal jelenti az országhatárt, a lefűződés után kialakuló holtág és a benne lévő sziget jó eséllyel Szlovákia tulajdonába kerül. Ugyanakkor nem kell aggódni, mert „lehet, hogy egy másik ívnél meg pont jól járunk” majd.

A partszakasz rendkívül gyorsan erodálódik: Török Gergely elmondta, hogy amikor három évvel ezelőtt először jártak a helyszínen, még két autó kényelmesen elfért egymás mellett a félszigeten. Szerinte

„nemsokára önmagába fog harapni a kígyó”. Ez a folyamat akár öt-tíz éven belül is megtörténhet, attól függően, mennyi és milyen erősségű árhullám érkezik a folyón.

A Mississippi hasonló alakulását részletesen dokumentálták, a mérésekből pedig az a statisztikai átlag jött ki, hogy százévente száz kilométerenként egy-két ilyen kanyarulatlefűződés történik. A lefűződés után a holtágban megáll az áramlás, és a lebegő hordalék lassan lerakódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Beszólt Orbánnak egy matematikus, aki levezette, hogy a miniszterelnök posztjával ellentétben mennyivel kapnak több pénzt a háromgyerekes anyák
Németh Hanna egy videóban levezette, hogy a háromgyerekes anyák munkabére valójában egy forinttal sem nőtt. Viszont a kormány rosszul számolta ki, hogy a bankszámlájukra érkező pénz hány százalékkal lesz több.


Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.

„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.

Ez a számítás azonban több ponton sem felel meg a valóságnak, amit Németh Hanna a TikTokon egy tábla segítségével le is vezetett. A matematikus a példa kedvéért 1 000 000 forintos bruttó bért vett alapul, amiből alapesetben 15% szja-t (150 000 Ft), és 18,5% tb-járulékot (185 000 Ft) vonnak le. Ezek után 665 000 Ft nettó munkabér érkezik a dolgozó bankszámlájára.

A kormány döntése nyomán azonban a háromgyerekes anyáktól már csak a tb-t vonják le, vagyis a fenti példa esetében az eddigi 665 000 Ft helyett innentől kezdve 815 000 Ft-ot kapnak kézhez.

„És itt jön a mi kis matekfeladatunk: mennyivel nőtt akkor az anyák bére? Amúgy semmivel, mert a bruttó bérük az még mindig ugyanannyi”

- mondja a videóban Németh Hanna.

„Úgyhogy átfogalmaznám a kérdést: mennyivel kapnak több pénzt a bankszámlájukra a háromgyerekes anyák?” - folytatja a matematikus, aki ezután azt is levezeti, hogy Orbán állításával szemben valójában nem 15, hanem 22,5%-kal kapnak több pénzt az érintett nők, mivel az addigi 665 000 Ft nettó körülbelül negyede az a 150 000 Ft-nyi szja, amit nem vonnak le tőlük a továbbiakban.

A videó végén még egy kérdést egy feltesz a szerinte rengeteg matematikai hibát vétő kormánynak:

„De most komolyan: nincs egy lefizethető matematikus, aki nektek dolgozna?”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videón, ahogy Orbán Viktor konvoja behajt az amerikai elnök vendégháza, a Blair House elé
A csütörtöki landolás után egyenesen a Fehér Házzal szemközti komplexumba hajtott a magyar miniszterelnök konvoja. Orbán és Trump pénteken találkozik egymással.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 07.



Már Washingtonban van Orbán Viktor és a fél magyar kormány. A miniszterelnök egy népes delegáció élén azért érkezett az amerikai fővárosba, hogy pénteken találkozzon Donald Trumppal. A két politikus várhatóan több témát is érint majd az egyeztetések során, de a legfontosabbnak az ígérkezik, hogy Orbánék Magyarország mentességét szeretnék elérni az orosz olajra vonatkozó új amerikai szankciók alól.

A magyar miniszterelnök különgépe csütörtökön landolt az Egyesült Államokban,

ezután a konvoj egyenesen az amerikai elnök vendégházába, a Blair House-ba hajtott.

A négy, egymással összekapcsolt 19. századi városi házból álló komplexum közvetlenül a Fehér Házzal szemben áll. A külföldi államfői-kormányfői delegációk fogadására fenntartott vendégház alapterületben nagyobb is, mint a Fehér Ház.

Orbán Viktorék konvojának érkezéséről videó is készült, amit Deák Dániel osztott meg a Facebookon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rejtélyes tragédia: Holtan találták a 27-szer műtött Emberi Barbie-t, a rendőrség gyanús haláleset miatt nyomoz
A 31 éves Barbara Jankavskit 27 műtéten esett át, hogy egy élő Barbie babára hasonlítson. São Pauló-i otthonában találták meg, de a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.


A brazil rendőrség gyanús esetként vizsgálja a 31 éves Barbara Jankavski halálát, és a teljes boncolási eredményre várnak – írta a Mirror. Az influenszert a hétvégén találták holtan São Pauló-i otthonában, a kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni.

Az influenszer egyik barátja a tragédia napján még járt a házban, és a rendőrségnek azt mondta, hogy Jankavski szeme aznap sérültnek tűnt. Néhány héttel korábban a nő egy arcfelvarráson esett át, és a közösségi oldalán dokumentálta is a gyógyulási folyamat részeként kialakult monoklikat.

„3. nap az arcfelvarrás után, túl gyorsan javul! Szinte láthatatlan heg!”

– írta egy videójához, amelyben azt is elmondta követőinek, hogy a műtéti sebek ijesztőbbnek tűnnek, mint amilyenek valójában.

Bár gyakran posztolt, az Instagramon október 1-jén, a TikTokon pedig szeptember 7-én jelentkezett utoljára.

Jankavski összesen 27 műtéten esett át, hogy egy élő Barbie babára hasonlítson, amire becslések szerint 42 ezer fontot, azaz nagyjából 19 millió forintot költött. A közösségi médiában Boneca Desumana, vagyis „Embertelen Barbie” néven vált ismertté, az Instagramon több mint 55 ezer, a TikTokon pedig 344 ezer követője volt, emellett több brazil tévéműsorban és reklámkampányban is szerepelt.

A rajongók összetörtek a halálhír hallatán. „Nem tudom elhinni. Annyira szerettelek. Nyugodj békében” – írta egyikük. Egy másik követője így fogalmazott: „Remélem, Isten tárt karokkal fogad. Úgy éltél, ahogy szerettél volna,  ez valamelyest vigaszt jelent nekünk.”

Jankavski halála nem sokkal azután történt, hogy egy másik brazil influenszert, a 30 éves Fernanda Oliveira da Silvát is holtan találták otthonában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk