HÍREK
A Rovatból

Tovább növekedett az infláció, alig van fogyasztási cikk, ami ne drágult volna júniusban

Az egy évvel ezelőtti árakhoz képest különösen szembetűnő az emelkedés.


Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,6 százalékkal nőttek.

Január-júniusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2, a nyugdíjas háztartások körében 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Egy év alatt, tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,2, ezen belül az étolajé 25,5, a margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7, a munkahelyi étkezésé 7,6, az éttermi étkezésé 6,1 százalékkal emelkedett, a sertéshúsé 5,6 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruk 19,7 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 7,5 százalékkal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 24,2 százalékkal magasabb lett.

A szolgáltatások 3,8, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 10,1, az üdülési szolgáltatások 7,3 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) árának 2,6 százalékos csökkenése miatt. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal nőtt.

Az élelmiszereken belül a baromfihús 2,6, az éttermi étkezés 1,3, a sertéshús 1,1, a péksütemény 1,0, a liszt, illetve a vaj és vajkrém 0,9 százalékkal drágult, míg a száraztészta, valamint a bolti kávé egyaránt 1,2, a párizsi és kolbász pedig 0,7 százalékkal olcsóbb lett.

A lakásjavító és -karbantartó cikkek 2,3 százalékkal többe, a járműüzemanyagok 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek.

A szolgáltatások 2,0 százalékkal drágultak, ezen belül - a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése hatására - az autópályadíj, illetve a gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 33,9, a belföldi üdülési szolgáltatásoké 5,1 százalékkal lett magasabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.


A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.

„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.

A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.

A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.

„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.

„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, nem tudott beszélni” – Ezért kellett helikopterrel menteni a 25 éves magyar hegymászót a Himaláján
A táborban hirtelen, vesetáji szúró fájdalom jelentkezett, fájdalomcsillapítót kapott. Klein Dávid szerint akár néhány nap múlva visszatérhetnek az alaptáborba.


Nagy Márton, a 25 éves magyar hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának alaptáborában lett rosszul. Elviselhetetlen gyomorfájdalmak gyötörték, alig tudott beszélni. Az expedíció dokumentumfilmese beszélt a mentésről az RTL-nek.

Géczy Dávid szerint este még minden rendben volt. „Nagyon jól voltak, este filmet néztünk, megbeszéltük, hogy fogatom a reggeli történéseket. Amikor Marci sátrához érkeztem, alig tudott beszélni, nagy fájdalmai voltak, egy ponton, bal oldalt vesetájékon szúrt valami.”

Klein Dávid, a társa azonnal segíteni próbált, és fájdalomcsillapítót adtak. Géczy elmondta

„Átfutott Marcihoz, közben felhívta a feleségét aki traumatológus. Próbáltak gyógyszeres kezelést alkalmazni. Megpróbálták vizsgálni, de nem lehetett, hiába forgatták, forgatni próbálták Marcit, olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, majdnem a sírás határáig ment a dolog, nem tudott beszélni.”

Mártonnak az is nehéz volt, hogy el kellett hagynia a tábort. Szeptemberben együtt utazott Nepálba Klein Dáviddal. A céljuk az volt, hogy oxigénpalack és teherhordó serpák nélkül érjék el a 8167 méteres hegyet, a Himalája egyik legmagasabb csúcsát. Indulás előtt a Fókusz kamerái előtt pakolták össze a felszerelést. Marci akkor azt mondta, ha baj van, nem kockáztat.

A mentőhelikopter Pokharába vitte. Úgy tudni, Nepálban kórházban fekszik, több vizsgálaton átesett. Klein Dávid elkísérte. A Facebookon azt írta: bízik benne, hogy néhány nap múlva együtt térhetnek vissza az alaptáborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszatért a Facebookra Gyurcsány Ferenc – rögtön nagy bejelentést is tett
A DK korábbi elnöke szerint az oldal „már nem az az oldal”, új tartalommal folytatja. A politikai témákat tudatosan kerüli, írói munkájára fókuszál.


Gyurcsány Ferenc hosszú idő – közel fél év – után ismét megjelent a Facebookon. A volt miniszterelnök a közzé tett egy bejegyzést, amelyben jelezte, hogy új korszak kezdődik számára a felületen.

„Ez az oldal már nem az az oldal. Nem csak a borító- és a profilkép változott meg, hanem a lényeg, a tartalom. Íróként mutatom meg új könyvemet, és persze mesélek az előzőről is. Hogy lesz-e szó politikáról? Nem. Ezt ígértem, ehhez tartom magam. Hamarosan akkor könyvről, könyvekről”

– írta.

Gyurcsány májusban vonult vissza a politikai szerepléstől, amikor azt is bejelentette, hogy elválnak feleségével, Dobrev Klárával. azóta nem posztolt. Most megerősítette: ezentúl nem szeretne politikával foglalkozni a közösségi oldalán.

A politikus íróként folytatja, és jelenleg új könyvén dolgozik, ami az előzőhöz hasonlóan krimi lesz. Borítóképe alapján azonban várhatóan egy dologban különbözni fog előző művétől, A kereszt halálától: ezt már, úgy tűnik, nem Kate Varga néven fogja kiadni, hanem sajátján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Minden esetben Orbán Győző utalt” – megszólalt a Mészáros-Orbán kapcsolatról Mészáros Lőrinc cége
Orbán apja 2011-ben vette a birtokot, Mészáros cége tíz év bért előre lerakott. A TI szerint ez súlyosan összeférhetetlen, miközben a Mészáros-csoport feljelentést tett.


A Direkt36 szerint Mészáros Lőrinc egyik cége fedezetet adhatott Orbán Győző egyik beruházásához. Az oknyomozó portál egy nyilatkozatot mutatott be, és a vezető szerkesztő szerint a hatvanpusztai beruházásról lehet szó. A Transparency International szerint a dokumentum korrupció gyanúját veti fel.

Orbán Győző ingatlanos cége 2011-ben vette meg a hatvanpusztai uradalmat. A majorságot azonnal bérbe adta Mészáros egyik cégének, amely tíz évre előre kifizette a bérleti díjat. Orbán Győző ezután visszafizette a majorságra felvett hitelt, majd 2018-ban óriási építkezésbe kezdtek a birtokon.

A Direkt36 úgy tudja, hogy Mészáros egyik cége segíthetett a hatvanpusztai építkezésben. A portál szerint a nyilatkozat alapján a Talentis Group Zrt. biztosított fedezetet az építkezéshez Orbán Győző helyett. Nagyobb beruházásoknál az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég pénze a munkára. A Direkt36 úgy tudja, egy 3,6 milliárd forintos beruházásról van szó.

Pethő András, az oknyomozó portál vezető szerkesztője így fogalmazott:

„Egy nagyon erős bizonyítéka annak, hogy van egy szoros pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc, az ország egyik, ha nem a leggazdagabb embere között.”

Szerinte a „dokumentumból kiderül, hogy ez egy Alcsútdobozon zajló építkezés, és ugye ott a környéken nincs más ilyen nagy értékű építkezése Orbán Győzőnek.”

Orbán Viktor korábban így reagált Mészáros meggazdagodására: „Én nem foglalkozom üzleti ügyekkel, sose foglalkoztam vele, annyim van, amennyim, ezt mindenki tudja és ismeri, úgy élek, ahogy élek, engem nem lehet támadni ilyen ügyekkel”.

A Transparency International szerint a fedezetről szóló nyilatkozat korrupció gyanúját veti fel. Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója azt mondta:

„Súlyosan összeférhetetlen, bár a magyar jogszabályok ezt nem tilalmazzák, és ezt korrupt helyzetnek tekintjük, függetlenül attól, hogy nincs olyan törvényi tényállás, ami ezt tilalmazná.”

Az üggyel kapcsolatban az RTL Híradó megkereste Orbán Győzőt és a Miniszterelnökséget, de nem kapott választ. A Mészáros Csoport azt írta, hogy üzleti titok megsértése miatt feljelentést tett. Hozzátették, hogy a Talentis Group egyetlen esetben sem teljesített utalást a fedezetkezelő részére,

azt minden esetben az Építtető, id. Orbán Győző teljesítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET: