Amikor még Budapest – sőt, Ferihegy is – szőlőtermesztő vidék volt

Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent

Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.

Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.

Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni: