ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 életmentő tipp a szakítás utáni fájdalom enyhítésére

Beleszakad a szív, ha akkor szakítanak velünk, amikor még szerelmesek vagyunk. Íme pár tipp, hogy ez ne történjen meg.
Jánosi Vali írása a Személyescoach blogon, Fotók: pixabay - szmo.hu
2018. október 13.



Jánosi Valéria párkapcsolati coach és mediátor. Általában azért keresik meg, mert ellaposodott a viszonyuk, romboló veszekedésekbe bonyolódtak, megcsalták egymást, vagy éppen „szépen” szeretnének elválni. Dolgozik olyan szülőkkel is, akik nehezen értenek szót kamasz gyerekeikkel, és szükségük van arra, hogy egy közvetítő jelenlétében ismét visszataláljanak egymáshoz.

Blogján pedig segítséget találnak azok is, akik maguk szeretnék megoldani problémáikat.

Képtelenek vagyunk enni, aludni, dolgozni, ám hajlamosak leszünk arra, hogy megalázó módon könyörögjünk, rimánkodjunk, sőt titokban leskelődjünk a másik után. Egyesek pedig a bosszúállástól sem riadnak vissza. Hogy elkerüljük ezeket a megalázó jelenségeket, érdemes tudatosan kezelni a szakítás utáni időszakot.

Normális, hogy abnormális módon viselkedsz

A pszichológusok szerint amikor szerelmesek vagyunk, úgy viselkedünk, mint aki be van drogozva. Ennek biológiai magyarázata is van: a szerelmes agyban részben ugyanazok az agyterületek aktívak, mint amikor valaki kokaint vagy opiátot használ. Így aztán számos pszichológus a szerelmet pozitív függőségnek tartja, ha viszonozzák az érzelmeinket, és rettenetes negatív fixációnak, amikor a szerelmünk elhagy minket. Tehát nem kell szégyellnünk, hogy szakítás esetén olyan “abnormális” tüneteket produkálunk, mint egy elvonókúrán lévő drogos. Ráadásul az elhagyott szerelmesek épp úgy visszaesnek mint a szerhasználók. Elég egy dallam meghallása, a régi törzshely felkeresése, és újra felizzik bennünk a vágy, hogy lássuk, halljuk a másikat, vagy legalább egy üzenetet küldjünk neki. Esetleg kényszeres telefonhívásokkal zaklassuk őt.

Ám ha ismerjük a jelenség agyi folyamatait, akkor elkezdhetünk dolgozni a függőségünk leállításán. Csakhogy ez épp olyan komoly elszántságot, tudatosságot és erőfeszítést igényel mint amikor valaki a szerhasználatról jön le.

1. Tüntess el minden nyomot, ami rá emlékeztet!

Az első és legfontosabb lépés, hogy tüntess el mindent, ami az egykori kedvesedre emlékeztet! Pakold be egy dobozba a leveleket, emlékeket, és vidd le a pincébe! A következő fontos lépés, hogy ne járj azokra a helyekre, ahol együtt voltatok, ne hallgasd azokat a dalokat, amelyek közös kedvencek voltak! Vásárolj, eddzél új helyeken, és kerüld azokat a helyeket, dolgokat, amelyek rá emlékeztetnek! Nem érdemes nosztalgiázásból a szívedet fájdítani.

2. Ne hívd fel és ne írj neki!

Amikor korábban szomorúak voltunk, egykori kedvesünknél kerestünk vigaszt. Mennyire kézenfekvő szakítás esetén a jól bevált gyakorlatot követni, és ismét nála keresni vigaszt. Csak felhívni és elpanaszolni, hogy mennyire rosszul vagyunk. Esetleg bebizonyítani neki, hogy mégiscsak működhet köztünk a dolog. Vagy legalább legyünk barátok! Ez utóbbinál önkínzóbb dolgot nem is csinálhatunk. Mert most nem lehetünk barátok. Sajnos nagyon sok esetben a szakító fél lelkiismeret-furdalásból belemegy abba, hogy maradjatok barátok, de ezt ő tényleg barátságnak szánja, míg az elhagyott fél reménykedik, hogy folytatni lehet a kapcsolatot, és ott marad benne rejtett vágy, és a csalódás, amikor rájön, hogy ez nem működhet szerelemként.

Azt javaslom, szakítás után semmi esetre se hívd fel az exedet, ne írj neki üzeneteket, és ne csekkold kétpercenként a közösségi oldalait! Csak magadat keseríted ezzel.

3. Tereld el a gondolataidat!

Amikor elhagynak, az első hetekben, hónapokban alig van olyan óra, hogy ne jutna eszedbe az egykori szerelmed. Folyton azon rágódsz, mit rontottál el, hogyan lehetne visszacsinálni, milyen fantasztikus volt vele lenni. Kényszeresen mindenről ő jut eszedbe, és irtó nehezedre esik bármi másra koncentrálni. A kérdés az, hogy akarsz-e, tudsz-e ezen változtatni. Megpróbálhatod a jövőbeli terveidre terelni a gondolataidat (igen, tudom, ott is ott van Ő). Sokaknak segít, ha csokorba szedik exük bosszantó tulajdonságait, hibáit. Érdemes erről egy listát írni. Tartsd magadnál a papírt, és amikor rád tör a telefonálás vágya, olvasd át a listát!

4. Foglald le magadat!

Persze igen nehéz új terveket kovácsolni, amikor még épp a vele tervezett jövőt siratjuk, de azért érdemes új tervek készítésével bíbelődni. Vagy legfeljebb azt átgondolni, hogy ha nem lennék ilyen szomorú, akkor mit terveznék.

Azt azonban meg tudjuk tenni, hogy nagyon tudatosan programokat, elfoglaltságokat szervezünk magunknak, ahová aztán el is megyünk. (Igen, tudom, ehhez éppen semmi kedved nincs, mert a legkönnyebb otthon ülni és itatni az egereket.) Nagy valószínűséggel nem fogod pompásan érezni magadat, de legalább néhány órára sikerül kiverned a fejedből őt. Tehát látogasd meg a barátaidat, menj át a szomszédodhoz, tanulj rajzolni, táncolni, énekelni! Menj kirándulni, nézz vidám filmeket! Bármit megtehetsz, ami leköt és eltereli a figyelmedet. Amikor új dolgokat csinálunk, akkor megemelkedik bennünk a jó közérzetet biztosító anyagok szintje. Ez pedig már fél gyógyulás.

5. Mozogj!

A testmozgásnál nagyobb hatékonyságú antidepresszánst még nem igen találtak fel. Ráadásul ennek nincsenek kémiai mellékhatásai. Bármilyen fizikai aktivitás azonnal javítja a hangulatunkat, mert megemeli a dopamin és szerotonin szintünket. Nem kell hinned benne, csak csináld! Fuss, táncolj, menj edzőterembe, kirándulj, biciklizz, ússz!

6. Napfény

A csüggedt szerelmesek másik gyógyírja a napfény. Stimulálja az agyban a tobozmirigyet, ez pedig javítja a hangulatunkat. Ha éppen meleg időszak van, kombinálhatod a mozgást és a napfényt valamiféle szabadban végezhető mozgásformával. Egyébként pedig egy délutáni séta is kiválóan javíthatja a hangulatodat.

7. Mosolyogj!

Amikor igazán nagyon fáj a szívünk, lehervad a mosoly az arcunkról, és búskomor képpel járkálunk. Pedig amikor mosolyra húzzuk a szánkat, akkor az arcizmok olyan idegpályákat aktiválnak az agyban, amelyek örömérzetet képesek kiváltani. Még akkor is, ha egyáltalán nem őszinte a mosolyunk. Vagyis igazítsd tudatosan mosolyra a szádat, és csak figyeld meg, hogy máris jobb kedved lesz!

Mindezt tudatosan véghezvinni legalább akkora erőfeszítés mint leszokni valamilyen szerről. Nehéz, mert irtózatos nagy erőfeszítést, tudatosságot igényel, és mindig lesznek visszacsúszások. Link másolása

KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk