News here
hirdetés

KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

Se nem fiú, se nem lány – nemsemleges babát nevel két anya és egy apa Amerikában

A pár nyitott kapcsolatban él, jelenleg egy harmadik nővel. Babájukat úgy nevelik, hogy majd ő döntse el, fiú akar-e lenni vagy lány.

Link másolása

hirdetés

A 32 éves Brittany Taylor és barátja, a 36 esztendős Conor McMillen öt évvel ezelőtt találkozott New York-ban, egy egészséges életmódot népszerűsítő fesztiválon.

Hónapokig csak barátok voltak, azután szerelem szövődött közöttük. Összeköltöztek, de megállapodtak: úgynevezett poliamor kapcsolatban fognak élni, vagyis mindkettőjüknek lehet másokkal is szerelmi kapcsolata, amennyiben az a másik tudtával és beleegyezésével történik.

A fiatal párnak kilenc hónappal ezelőtt született meg a kisbabája, Ilya. A jelenleg Texasban élő kis család azonban továbbra sem a megszokott életformát választotta.

Először is eldöntötték, hogy gyermeküket gender-semlegesen nevelik. Tehát sem a megszólításakor, sem a nevelésekor, sem akkor, amikor róla beszélnek, semmilyen formában nem utalnak a "születési" nemére. Azt szeretnék, ha Ilya maga döntené el, ha felnő, hogy férfi vagy nő szeretne lenni.

A nem mindennapi családhoz ráadásul 2018-ban egy újabb "anya", a harminc éves Bridgette Wolleat is csatlakozott. A holisztikus gyógyítóként dolgozó nőt nem a férfihoz, hanem Brittanyhoz köti romantikus kapcsolat, de ez Conort elmondása szerint egyáltalán nem zavarja, hiszen a poliamor párkapcsolati formának épp az a lényege, hogy elfogadják a másik ember döntéseit, új szerelmeit, és nem ítélkeznek.

hirdetés

A négytagú család jelenleg a texasi Austinban él. Conor és Brittany népszerű youtuberek, 55 ezer követőjük van. Sokat beszélnek az életformájukról, a kisbabájukról, párkapcsolati és gyereknevelési elveikről, és követőik körében nagyon népszerűek is.

Azt mondják: az egész életük a tolerancián és a nyitottságon alapul. Ettől sokkal több szeretet tudnak befogadni, kevésbé stresszesek, és ezt a gondolkodásmódot szeretnék megtanítani a gyermeküknek is.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A Rovatból
hirdetés
Csípős szószt fecskendezett az óvszerbe, így buktatta le hűtlen pasiját egy nő
Durva bosszú várt a férfire, akit a kocsiban felejtett óvszerek buktattak le.

Link másolása

hirdetés

Durva bosszút állt hűtlen pasiján egy 29 éves nő. Augustah a TikTok-oldalán számolt be arról, hogy a férfivel két éve alkottak egy párt, eleinte pedig minden mesésen alakult, aztán óvszereket talált a pasija kocsijában. A lánynak pedig azonnal gyanús lett a dolog, mert ő fogamzásgátlót szedett, így nem használtak óvszert.

Szembesítette is mindezzel a férfit, ám ő azt mondta, még megismerkedésük előttről maradhatott az autóban az óvszer. Augustah viszont nem hitt a férfinek, ezért kutakodni kezdett a telefonjában, és talált is egy üzenetváltást a pasija és az egyik barátnője között. Nemcsak flörtöltek egymással, de épp azt tárgyalták meg, mikor találkozzanak. Ráadásul kiderült, hogy a férfi több nővel is beszélgetett.

„Szeretem a erős fűszeres ételeket, szóval éppen ettem aznap, és azon töprengtem, hogyan tudnám rajtakapni. Eszembe jutott az óvszer, és akkor felvillant egy villanykörte a fejemben”

– mesélte a lány, aki durva bosszút talált ki.

Vett egy üveg csípős szószt és belefecskendezte az óvszerekbe. Nem sokkal később a férfi a nemi szervét fogva érkezett haza, igaz, ő azt próbálta beadni Augustahnak, hogy csak edzeni volt és a tusfürdője irritálja a péniszét.

A lány persze rögtön tudta, hogy ez kamu, merthogy a párja sosem zuhanyozott korábban az edzőteremben. De úgy tett, mintha elhinné a sztorit, és azt mondta a férfinek, hogy feküdjön le, hoz neki jeget. Igen ám, csakhogy Augustah nagyon szereti a csípős italokat, ezért mindig tart otthon fűszeres jeget.

hirdetés
„Amint kinyitottam a fagyasztómat, megláttam a jeget, és hallom, ahogy fájdalommal teli hanggal azt mondja, »bébi, ez történik, ha megpróbálok neked jól kinézni«. Majd felrobbantam, fogtam a fűszeres jégkockákat, előbb törölközőbe, majd közvetlenül a péniszére raktam. Egy kis idő után sikoltozni kezdett, mint egy kivert kutya, üvöltött és leugrott a kanapéról”

– mesélte a nő, aki ekkor elnevette magát, így a pasijának azonnal leesett, hogy benne lehet a keze a dologban.

A pár végül aztán szakított, de nem rögtön ezután, hanem egy következő megcsalásnál.

@spoiled.trophy.wifeIt turned out for the best ?

♬ Girls Just Want to Have Fun - Cyndi Lauper

(Forrás: 24.hu)

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés
Kiderült, hogy melyik pózban érik el a nők az orgazmust a leggyakrabban és a legritkábban
Egy örök klasszikus póz okozza a legtöbb örömöt a nőknek, a legkevesebbet pedig az, amit a férfiak többsége kedvel a legjobban.

Link másolása

hirdetés

Egy New York-i nőgyógyászati magánklinikán azt vizsgálták, hogy a különböző szexpózok milyen hatással vannak a nők orgazmusára - írja az IFL Science.

A tudósok ultrahangos szkenner segítségével tanulmányoztak egy, a kísérletre önként jelentkező, 32 éves orvos-házaspárt szeretkezés közben. A pár feladata csupán annyi volt, hogy nagyjából tíz percig kényeztessék egymást a legismertebb pózokban, beleértve a misszionáriust, azaz a szemtől szemben pózt és a hátulról behatolást.

Az adatok kiértékelése után kiderült, hogy utóbbi, vagyis

a kutyapóz okozta a legkisebb véráramlást a klitoriszban, míg a szemtől szemben pozíció volt a legizgatóbb a nő számára.

Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a női orgazmus elérését majdhogynem garantálja a misszionárius póz, különösen úgy, ha a hölgy dereka alá még egy kispárnát is tesznek.

A kutatók megjegyezték, hogy a szexpárnák használata aktus közben szinte minden pózban fokozta az élményt, mivel alkalmazásukkal szinte tökéletes lesz a medenceszög az egyes szexpózokban történő behatoláshoz.

hirdetés

Az ABC News korábban arról írt egy felmérés alapján, hogy a nők 75 százaléka még soha nem élt orgazmust az aktus során, 10-15 százalékuk pedig még egyszer sem ért a csúcsra életében.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT
Áll nélkül született férfihez ment hozzá egy amerikai nő, sokak szerint csak az ismertségért van vele
A neten sok negatív kommentet kapnak, ám amikor elmennek valahová, senki nem mer hozzájuk szólni, csak bámulják őket.

Link másolása

hirdetés

Rengeteg támadást kap az az amerikai nő, aki egy áll nélkül született férfivel házasodott össze – számolt be róla a Daily Mail.

Joseph Williams és Vania 2019-ben jöttek össze, 2020-ban pedig össze is kötötték az életüket.

A férfi egy nagyon ritka rendellenesség miatt áll és állkapocs nélkül született, ezért nagyon sokat bántották egész életében.

A párkeresés sem ment neki könnyen, mert rendellenessége miatt értéktelennek érezte magát, nem volt önbizalma. Éppen ezért hatalmas boldogság volt számára, amikor megismerte Vaniát, akivel kölcsönösen szimpatikusnak és vonzónak találták egymást.

Bár nagy köztük az összhang és a szerelem, sokan kételkednek abban, hogy a 39 éves nő őszintén szereti-e két évvel idősebb férjét, vagy csak azért van vele, mert figyelmet akar. Ő azonban tagadja ezt, sőt elmondta, hogy eleinte nem is merte felvállalni a kapcsolatukat. Amikor megkérdezték tőle, hogy ki Joseph, azt mondta, hogy csak barátok, mert zavarba jött és szégyellte elmondani az igazat. Vania kezdetben bizonytalan is volt, mert férje előtt még sosem járt fogyatékkal élő emberrel, és nem tudta, hogy fog működni a kapcsolatuk.

„Ahogy egyre jobban megismertem Joe-t, már nem az arcát láttam, hanem a lelkét, a személyiségét”

– mondta.

hirdetés

Elárulta, hogy bár a családja támogatta a szerelmüket, édesanyja aggódott amiatt, hogy lányának folyamatosan segítenie kell Josephet, erről azonban szó sincs. Bár a férfi a nyakában lévő cső segítségével lélegzik, és egy gyomrába vezető csövön keresztül táplálkozik, teljesen önálló. Már gyerekkorában megtanult jelnyelven beszélni, de írásban és a telefonjával is tud kommunikálni.

„Csont- és bőrátültetést kaptam, amikor megpróbáltak állkapcsot építeni nekem, de ahogy nőttem, a testem elutasította ezt, így végül sikertelen volt. Nem tudok rendesen enni, beszélni és lélegezni sem. Mivel csak pépes ételeket ehetek, amiket a gyomromban lévő csőbe helyezek, még soha nem kóstoltam meg egy ételt sem. Gyerekkoromban örökbe adtak, így új családhoz kerültem. Nehéz volt felnőni, és az, hogy így születettem, sok problémát okozott nekem, de nem akartam, hogy ez befolyásolja az életemet”

– mondta Joseph.

Felesége mellett megtalálta a boldogságot, amit az sem árnyékolhat be, hogy számos rosszindulatú megjegyzést kapnak. Például azt mondják nekik, hogy hogy lehetnek szerelmesek, ha csókolózni sem tudnak. Vaniát pedig azzal is vádolták, hogy biztosan megcsalja a férjét, mivel egyesek nem tudják elképzelni, hogy lehet szexuális életük. De azt is megkapták már, hogy biztos csak megjátsszák a házasságot, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek.

„Bezzeg amikor elmegyünk valahová, csak bámulnak minket. Néha előveszik a telefonjukat és levideóznak vagy lefényképeznek minket, de soha nem mondanak semmit, csak néznek”

– mondta Vania.

Joseph hozzátette: jobban örülne annak, ha a bámészkodók megkérdeznék tőle, miért néz ki úgy, ahogy, ahelyett, hogy így viselkednek. De leszögezték, hogy hiába a feléjük áradó negativitás, a kapcsolatuk erős és a szerelemre épül, nincs semmi mögöttes szándék.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés
Bulival ünnepelte meg a válását, majd összejött a partin vetkőző férfival egy brit nő
A buli után barátkozni kezdtek, majd egymásba szerettek. Ma már házasok és családot is alapítottak.

Link másolása

hirdetés

A 29 éves Gabriella Landolfi tíz évig volt együtt a korábbi párjával, akivel össze is házasodtak. Ennek a kapcsolatnak 2019-ben lett vége, ami után a brit nő bulit tartott a válása alkalmából. Az estére felbérelt egy vetkőző fiút, a most 28 éves John Landolfit, akivel egymásba szerettek, ma már házasok és gyerekük is van - írja a Metro.

"Sose gondoltam volna, hogy összejövök a vetkőző sráccal a válási partimról. De megismertem, és rájöttem, hogy remek pasas"

- mondta Gabriella.

A nő először azt hitte, hogy Johnt csak a külső érdekli, de később beismerte, hogy ez hatalmas tévedés volt. A barátnői győzték meg arról, hogy hívjon vetkőző fiúkat a bulira, és úgy volt vele, hogy miért ne. Ahogy emlékszik az estére, aznap nem beszélt sokat Johnnal, aki a buli végén ment oda hozzá, és megbeszélte vele, hogy másnap beszélnek.

John, aki ma már biztosításokkal foglalkozik fel is kereste Gabriellát. Először nem gondolta, hogy össze fognak jönni, csak barátkozni akart.

Végül mindennap találkoztak, és egy hónap után össze is költöztek. Nagyjából egy év elteltével összeházasodtak, és végül gyerekük is lett.

A kapcsolatuknak volt nehéz része is. Gabriella ugyanis nehézen esett teherbe és az első várandóssága során elvetélt két héttel az esküvőjük előtt. De végül összejött a baba, így 2021 júliusában megszületett a kisfiuk.

hirdetés
"Nem hittem, hogy valaha anya leszek, de most nekem van a legcsodálatosabb családom"

– mesélte a nő.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: