"Nem érdekel, hogyan szültek elődeink" - őszintén az otthonszülésről
Szerzőnk kétgyermekes édesanya, akinek mindkét gyermeke császármetszéssel született. Az első születésnél nyolc órányi vajúdást követően életveszélyes komplikációk indokolták a gyors orvosi beavatkozást. A második szülésnél a magzatvíz elfolyását követően nem merült fel a természetes szülés lehetősége, orvos és édesanya közös és egyértelmű döntése volt a császármetszés.
Geréb Ágnes ügye kapcsán merültek fel bennem az alábbi gondolatok.
Azt a kérdést morzsolgatom magamban, vajon ez az ország tényleg felkészült-e arra, hogy az otthonszülés olyan döntési lehetőség lehessen, amely mögött ott áll a bizonyosság, hogy ha komplikáció merül fel, az édesanyát és babáját azonnal, kórházi környezetbe tudják áthelyezni?
Azok, akik az otthonszülés mellett kampányolnak, az alábbi három dolgot szokták felsorolni.
A baba nyugodtabb, boldogabb és nem éri sokkhatás se őt, se az anyát a szülés közben.
Úgy gondolom, inkább érjen már engem és a babát sokkhatás a kórházi ágyon arra a pár órára, ha egyszer az az egyedüli lényeg, hogy egy baba megszületik! Igenis, előfordulhatnak komplikációk és tudom, hogy ez egy nagyon radikális mondat, de adott percben én el nem tudom képzelni, hogy egy anyát az izgatja, hogy nem a saját párnáját vérezi össze a saját ágyában a saját világoskékre mázolt szobájában, hanem a kórházban vonaglik egy kényelmetlenebb ágyon, zöld falak közt.
Engem végtelenül megnyugtatott a tény, hogy ápolónők, szülésznők, és orvosok is egy légtérben, de legalábbis egy épületben voltak velem, és totál nem érdekelt, hogy nem a megszokott digitális órámat látom magam előtt pittyegni a saját ágyamból kilesegetve.
Eleink is ott szültek, ahol épp rájuk jött a szülhetnék, mert ez a világ rendje és legtermészetesebb dolga
Eleink bottal veregették a szőnyeget a hátsó udvarban és eltürücsköltek ezzel a melóval fél napot. Ma már porszívót használunk, pont ezért vagyunk mi a mai kor embere és nem eleink.
Eleink a kútról hozták a vizet, mi meg csapból vagy palackból, és ez így van jól.
Eleink 35 évig éltek, mert elvitte őket a bárányhimlő, meg a kanyaró, meg a bánatom tudja mi, mi pedig vitaminokkal, oltásokkal védekezünk és minimum kétszer annyi ideig élünk.
Eleink esténként gyertya mellett csuhébábut készítettek, mi pedig tévézünk és könyvet olvasunk, vagy internetezünk és a neten olvasgatunk történeteket eleinkről.
Ha a 21. században élek, akkor úgy élek, mint egy 21. századi ember, kihasználván az áramot, a közlekedést, a csatornázott vizet vagy a számítástechnikát és eszembe sem jut egy jurtában ücsörögni egy lenyírt juh gyapjúján heverészve, miközben apjuk épp behoz nekem egy bottal agyonvágott vaddisznókölyök tetemét.
A magam nevében egyszerűen nem érdekel, hogyan szültek eleink, amikor most most van, és nem akkor. És ugyan nézzük már meg a csecsemőhalandóságot 100-200 vagy 500 évvel ezelőttről és nézzük meg a mostanit.
Megalázó és embertelen körülmények vannak a kórházakban: nincs wc-papír és rossz a kaja
Ez elképesztő, tényleg, de van megoldás: vigyél be wc-papírt vagy zsebkendőt, és használd! A vélemény első részéhez csak ezt tudom hozzáfűzni.
Rossz a kaja, hát bizony, az. De kórházban vagy és nem egy Micheline-csillagos étteremben, nem igaz? Én például imádtam a kórházi koszt egy részét. Reggel kalácsot adtak mini vajjal vagy lekvárral, vagy kenyeret felvágottal, de volt nálam egy pici sajt, szeletelt szalámi és négy-öt darab paprika, paradicsom a kis saját kajás dobozkámban, úgyhogy mi bajom lett ebből? Teát és tejeskávét, valamint forralt tejet pedig annyit ihattam reggel, hogy ha egész nap nem eszem-iszom mást, akkor is dugig vagyok.
Voltak-e nem definiálható kaják is? Voltak. Ami nem tetszett, azt nem ettem meg. Mivel a reggeli ugyanaz volt, mint a vacsora, így az ebéd annyira nem is izgatott. De ha mindenáron éhen akartam halni, akkor ott volt az emeleten a kórházi büfé, volt önkiszolgáló étterem a kórházzal szemközti épületben, meg tökre fél óra alatt kint volt a pizzafutár, ha épp arra mozdult volna rá a gyomrom. Mármint pizzára, nem a futárra.
Hol érdekelt engem egy szülés, a világ legmámorítóbb élménye közepette, hogy rossz a kaja? Hol érdekelt engem, hogy kényelmetlen az ágy? Vagy, hogy csecsemők sírnak pár teremmel arrébb olyan hangerővel, hogy remegtek a falak? Engem semmi más nem érdekelt, csak az, hogy anya lettem.
Innentől kezdve azt hiszem, egyelőre Magyarországon maximum romantikus felhővel kezelhetjük az otthonszülés kérdését, de ha baj van, akkor nagy a baj. Elfogadom az ellenérveket azoktól, akik ezért kampányolnak, de nem győznek meg.
