Miért tartunk ott 2019-ben is, hogy egy bántalmazott és elnyomott nő nem mer kiállni magáért?
Adott egy színdarab, amit Ibsen 1879-ben írt. A bemutató nagy vihart kavart, ugyanis a főszereplő, miután szembesül férje valódi jellemével, és felismeri, micsoda látszatházasságban éltek, elhagyja őt és a gyerekeit. A modern drámatörténet egyik meghatározó szereplője már 140 évvel ezelőtt kiállt a nők jogai mellett.
Csakhogy a történet még ma is aktuális, és egyáltalán nem magától értetődő, hogy a nő lépni mer. Pedig 2019-ben már nem kellene meglepődni azon, hogy valaki kilép egy rosszul működő kapcsolatból. Mégis azt gondolom, hogy nagyon bátor az a nő, aki képes ezt megtenni.
Ibsen darabjában Nóra élete néhány nap alatt vesz gyökeres fordulatot: a családi idill egy pillanat alatt omlik össze, amikor a férje nem várt módon, támadólag reagál egy szituációban. Ekkor a nő megvilágosodik, rájön, hogy kirakatházasságban élt, kirakatfeleségként.
A darabot máig erőszeretettel viszik színre a rendezők, játssza például a Katona József Színház is, Székely Kriszta rendezésében. A színmű ugyanis máig érvényes kérdéseket feszeget, például:
- Mennyire vagyunk tisztában önmagunkkal?
- Mennyire látjuk magunkat és a szeretteinket reálisan?
- Kinek akarunk megfelelni? Miért adunk a látszatra?
- Miért játszunk szerepeket? Ki lehet törni a képmutató, hazug életünkből?
- Ki tud-e lépni egy nő egy rossz kapcsolatból, hogy újra megtalálhassa önmagát?
Könnyű lenne rávágni, hogy persze, 2019-ben ez nem már kérdés. Csakhogy én nem gondolom, hogy ez ennyire egyszerű lenne, és nem hiszem, hogy Ibsen darabja akár 100 év múlva aktualitását vesztené. Szerintem nagyon sok nő van, aki bár nem boldog, sőt, talán bántalmazó kapcsolatban él, mégsem lép. Mert nem meri elhagyni a biztosat (de számára rosszat) a bizonytalanért. Pláne, ha gyerekek is vannak. Ugyanis mint nő, én úgy érzem, hogy egy nőnek sokkal nehezebb újrakezdenie mindent.
Aki ugyanis menekülni akar egy kapcsolatból, az nagyon nehéz élethelyzetben találja magát, hacsak nincs nagyobb megtakarítása, vagy egy rokona, barátja, aki befogadja. A felső középosztályból egy pillanat alatt lehet a mélyszegénység peremére zuhanni.
Igen, azt gondolom sok esetben az anyagi függés miatt marad egy nő egy rossz kapcsolatban. Mert ragaszkodik ahhoz az életszínvonalhoz, amit ő (és persze a partnere) elért(ek), de önmaga egyedül ezt már nem tudná fenntartani, nem tudná megadni a gyerekeinek azt, amit most.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy
becslések szerint nagyjából félmillió magyar nő volt már valaha gazdasági erőszak áldozata.
A pénzügyi bántalmazásnak ezer arca van, de a lényeg, hogy az egyik fél anyagi függésben tartja a másikat. Például közös bankszámlára érkeznek a fizetések és az egyik fél a másikat minden általa elköltött forinttal elszámoltatja, vagy jó példa az is, hogy az egyik félnek nincs semmilyen tulajdona, mert a ház, az autó, a nyaraló a másik nevén van.
Így tehát könnyen elképzelhető, hogy adott esetben egy nőnek nincs megtakarítása, vagy ha volt, az is a közös vagyonba vándorolt, ahogy az is, hogy nincs hová mennie, mert jogilag a családi otthonhoz semmi köze.
Ha nincs szó pénzügyi bántalmazásról, akkor sem egyszerű a helyzet. Ennek pedig az oka az, hogy ma Magyarországon átlagosan 21 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak a KSH adatai szerint.
Ha megnézzük a 2019. január-július közti időszakban a bruttó átlagkereset, akkor ez egészen jól körvonalazódik: a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében ez 393 900, míg a nők esetében 326 700 forintot ért el.
Vagyis a nők átlagosan 67 200 forinttal keresnek kevesebbet a férfiaknál. Miközben már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között.
