SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megszólalt Woody Allen felesége: megvédte férjét, és szerinte Mia Farrow kegyetlen, szívtelen, nemtörődöm anya volt

Évtizedes hallgatását törte meg Soon-Yi Previn, Mia Farrow fogadott lánya.


A 47 éves, koreai származású hölgy a New York Magazine Vulture mellékletének adott interjúban nem csupán férjét vette védelmébe az ellene és örökbe fogadott lánya, Dylan elleni állítólagos erőszak ügyében, hanem nevelőanyjáról, Mia Farrow-ról, Allen korábbi élettársáról is alaposan leszedte a keresztvizet.

Soon-Yi és az amerikai író-rendező viszonya 26 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Allen még Farrow-val élt együtt. Korábban soha nem nyilatkozott múltjukról. Most Dylan újra előhozott vádjai miatt döntött a megszólalás mellett. A beszélgetést Daphne Merkin újságírónő dolgozta fel, aki cikkében Allen és Soon-Yi mellett foglal állást, és nem is tagadja, hogy Woodyval negyven éve jó barátok.

A kislányt a színésznő 1978-ban adoptálta. Az akkor ötéves Soon-Yit az utcáról szedték fel. Farrow azt kérte tőle, hogy mondja magnóra, hogy egy koreai prostituált lánya, és hogy az anyja verte őt. Ő azonban erre nem volt hajlandó. Már az első fürdetése is durvára sikerült, Mia egyszerűen beledobta őt a vízbe. Később az is sokkot okozott neki, hogy minden empátia nélkül akarta beleszoktatni őt egy idegen ország életébe és annak nyelvébe. „Fakockákra írt betűkkel akarta nekem megtanítani az ABC-t. Ha nem feleltem helyesen, hozzám vágta őket. Hogy lehet tanulni ilyen nyomás alatt?” Egyébként is gyakran verte őt, pofozta, vagy hajkeféjével fenekelte el. Amikor Allen randevúzni kezdett Farrow-val, kezdetben gyűlölte őt, mert nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen gonosz nőt hogyan lehet szeretni, és azt hitte róla, hogy ő is olyan. Aztán meg azért gyűlölte, mert a férfi megállapította, hogy a kislány „rendellenesen félénk”, és pszichiáterhez akarta küldeni.

Previn szerint Mia elhanyagolta anyai teendőit, hogy amikor ő összejött Woody-val, semmi más nem vezérelte, csak a bosszúállás. A színésznő, aki Allen több filmjének is főszereplője volt, 1992-ben fedezte fel a lányról készült meztelen Polaroid-fotókat a rendező otthonában. Merkin még azt is felidézi, hogy Farrow egy olyan Valentin-napi üdvözletet küldött élettársának, amelyen egy családi fotót helyezett el egy virágokkal díszített szíven, és a virág tövisei átszúrták a gyerekek szívét, saját szívébe pedig a képen egy valódi kést döfött.

Allen és Farrow, akkoriban három gyermeket neveltek: az örökbe fogadott Dylant és Mosest, valamint közös gyermeküket, az azóta neves újságíróvá vált Ronant. Miának volt az előző, André Prévin karmesterrel kötött házasságából három saját gyermeke, valamint két örökbe fogadott, akik közül az egyik Soon-Yi volt.

„Mia kiszámíthatatlan volt. Megértem, hogy dühös lett, minden oka megvolt rá. De olyan volt, mint egy örvény, ami magával ránt mindent” – mondta Soon-Yi.

A Dylannel szembeni erőszak állítólag ugyanezen év augusztusában történt. Az ügyet kivizsgálták, és nem találták bizonyítottnak a vádat, a vizsgálóbíró azonban eltiltotta Allent a gyermek felügyeletétől, sőt, még a láthatási jogtól is. Később a New York-i állami gyermekvédelmi hatóságok egy második vizsgálatot is végrehajtottak, de bizonyítékot az erőszakra vagy a bántalmazásra ezúttal sem találtak. Az elmúlt hónapokban a #MeToo kampány ismét felszínre hozta esetét.

Soon-Yi és Woody szerelme akkor kezdett el bimbózni, amikor a lány 11.osztályos lett, és elkezdett nevelőapjával a New York Knicks kosárlabda-meccseire járni. A rendező azonban csak akkor fedte fel igazi érzelmeit, amikor a molesztálás-ügy miatt 1992 augusztusában sajtókonferenciát tartott.

A cikkben maga Allen is megszólalt: „Pária vagyok. Az emberek azt gondolják tólam, hogy Soon-Yi apja vagyok, aki megerőszakolta, majd feleségül vette kiskorú, fejlődésben visszamaradt lányát”.

Ugyancsak nyilatkozott a pszichológussá lett Moses Previn, aki szerint Farrow nevelési stílusára jellemző volt, hogy csak azt tehették, amit nevelőanyjuk akart, hogy az „örökbefogadás mézeshetei után hamar lehullt a fátyol.”

Dylan Farrow viszont dühödten válaszolt a cikkre, amely szerint tele van szándékos hamisításokkal, és ismét azt állította, hogy Allen molesztálta őt annak idején.

A lányt különösen a cikk szerzőjének egyoldalú elfogultsága háborította fel, amellyel kétségbe vonta az áldozat szavahihetőségét.

Dylan mellé állt Ronan is. „Mindent Mia Farrow-nak köszönhetek, az odaadó anyának, aki pokolra ment a családjáért, miközben szeretetteli otthont teremtett nekünk. De ez sosem állította meg Woody Allent és szövetségeseit, hogy kitaláljanak történeteket anyám megalázására, hogy eltereljék a figyelmet a nővérem elleni erőszakról” - írta, külön kárhoztatva a New York Magazine-t, hogy partner lett a tények meghamisításában és hogy nem közölték Dylan válaszát. „Az erőszak túlélői ennél többet érdemelnek” - idézte a a Daily Mail .

.

.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.


Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.

A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.

„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”

– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.

A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.

A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET: