Yvonne a lányát, Mardollt kísérte el egy kivizsgálásra még korábban, ott ismerkedtek meg a férfival. Ma már össze is költöztek, idén pedig az esküvőt is megtarthatják.
Megkérték Yvonne Dederick kezét! A Feleségek luxuskivitelben című realityből ismert sztár és kedvese már hosszabb ideje alkotnak egy párt. Yvonne egy orvosi kivizsgálás alkalmával ismerte meg a férfit még korábban. Lányát, az X-Faktorból is ismert Mardollt kísérte el az orvoshoz, ekkor találkoztak először.
"A lányomnak úgynevezett pattogós csípője van, ezért fordultunk ortopéd szakemberhez. Zoli nagyon kedves volt, és az első pillanattól látszott, hogy jó orvos. Olyan férfi, akire felnézhetek, művelt, sikeres a szakterületén, odaadó és gyöngéd"
- mesélte a Blikknek Yvonne, aki azt mondja később aztán találkoztak egy eseményen is, elkezdtek beszélgetni, ismerkedni majd a férfi idővel randevúra hívta. Ő azonban eleinte nemet mondott, ám a férfi nagyon kitartó volt, így végül beadta a derekát.
Azóta már össze is költöztek, sőt a férfi nemrég a kezét is megkérte.
"Már észrevettem, hogy nézegeti a gyűrűimet, a méretet próbálta levenni róla, de nem tudtam, mikorra tervezi a lánykérést. Végül néhány hete elmentünk kettesben Szilvásváradra, és egyszer csak letérdelt elém és ott tette fel a kérdést: »Leszel a feleségem?«
- árulta el a lapnak Yvonne, aki azt mondja, nem egy romantikus alkat, de ekkor elérzékenyült. -
Magamon is meglepődtem, nem vagyok romantikus alkat, de elérzékenyültem, sírtam. Nagyon megható pillanat volt. Korábban azt gondoltam, hogy nem megyek már férjhez, nem kell se papír, se ceremónia a boldogsághoz, de most azt érzem, hogy fontos számunkra ez a kötelék"
- mondja.
Yvonne és párja még idén szeretné megtartani az esküvőt, valószínűleg ősszel, hiszen a nyár mindkettőjük számára zsúfolt.
"Nem tervezünk nagy felhajtást, meghitt, csendes esküvőt szeretnénk, ahol a szűk család és a barátaink lesznek ott"
Megkérték Yvonne Dederick kezét! A Feleségek luxuskivitelben című realityből ismert sztár és kedvese már hosszabb ideje alkotnak egy párt. Yvonne egy orvosi kivizsgálás alkalmával ismerte meg a férfit még korábban. Lányát, az X-Faktorból is ismert Mardollt kísérte el az orvoshoz, ekkor találkoztak először.
"A lányomnak úgynevezett pattogós csípője van, ezért fordultunk ortopéd szakemberhez. Zoli nagyon kedves volt, és az első pillanattól látszott, hogy jó orvos. Olyan férfi, akire felnézhetek, művelt, sikeres a szakterületén, odaadó és gyöngéd"
- mesélte a Blikknek Yvonne, aki azt mondja később aztán találkoztak egy eseményen is, elkezdtek beszélgetni, ismerkedni majd a férfi idővel randevúra hívta. Ő azonban eleinte nemet mondott, ám a férfi nagyon kitartó volt, így végül beadta a derekát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.
A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:
„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”
Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”
– mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.
Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.
Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.
A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.