KULT
A Rovatból

Katolikus pap, de titokban élettársa és három gyereke van

Robinak döntenie kellett: vagy feladja a papi hivatását, vagy továbbra is rejtőzködve neveli a gyerekeit.


A cölibátus ellenére egy kutatás szerint a jelenlegi papok fele szexuálisan aktív: egy amerikai vizsgálat azt is kiderítette, hogy a papok 28 százaléka rendszeresen él szexuális életet nőkkel, 22 százalék férfiakkal, 3 százalékuk pedig biszexuális - írja a 24.hu.

Ezt a kérdést járja körbe a korábban producerként dolgozó Ugrin Julianna és párja, Vízkelety Márton operatőr rendezte dokumentumfilm, A döntés. A film főhőse Robi, aki római katolikus plébánosként tevékenykedik egy vidéki egyházközségében. A papot szeretik és tisztelik a hívei, igazi közösségépítőnek számít. Robi azonban egyben szerető élettárs és három gyerek apja is.

Mivel családjának egyre nagyobb szüksége van a férfira, ezért nehéz döntést kell meghoznia: lemond papi hivatásáról, ezzel kockáztatva a közösség szétesését, vagy továbbra is titokban neveli fel gyermekeit.

Robi korábban a zaol.hu-nak azt mondta, hogy lelkileg nagyon nehezen viselte az élete kettősségéből fakadó feszültséget.

Tapasztalatai szerint a papság egy része hasonló érzésekkel viaskodik nap, mint nap, ezért ő támogatja a cölibátus újragondolását.

Bár nem akarjuk elárulni, hogy Robi végül milyen döntést hozott, annyit azért érdemes tudni, hogy azóta polgármesternek is megválasztották a településen.

A döntés november 8. és 20. között megrendezett Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz látható, majd november 24-én érkezik az HBO Maxra.

A szemle azonban tartogat még ezen kívül is jó néhány érdekességet:

Magyarországon itt lesz először látható például a Ján Kuciák szlovák újságíró meggyilkolását feldolgozó film.

Szintén először lehet majd megnézni a f@ck this job nevű művet is, ami egy oroszországi független tévéállomás megalapítását és működését mutatja be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt van az első 5 perc a Stranger Things befejező évadának első részéből
Hamarosan érkezik négy rész a sorozat utolsó évadából. Aki nem bír addig várni, most megnézheti az első jelenetet, amiben azonnal van demogorgon és Vecna is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 07.



Sokan jobban várják idén, mint a karácsonyt: már csak néhányat kell aludni, és megérkezik a Netflixre a Stranger Things utolsó évadának első harmada. A streaming-szolgáltató ugyanis úgy döntött, hogy kimaxolja az egyik legnépszerűbb sorozatának befejezésében rejlő potenciált, és a retrohorror nyolcrészes ötödik szezonjának első négy epizódját november 26-án, az ezt követő három részt december 25-én, majd a feltehetően grandiózus finálét pedig december 31-én teszi elérhetővé az előfizetőknek.

A magyarra soha le nem fordított című Stranger Things körül hatalmas a felhajtás, melynek újabb állomásaként péntek reggel feltöltötték a YouTube-ra az új évad első részének első 5 percét. A jelenet már önmagában is elég sokat elárul arról, hogy vajon mire számíthatnak majd a rajongók a folytatásban.

A pár perces részlet valahol ott játszódik, ahonnan az egész történet elindult: Will Byers Tótágasban bujkál a szörnyek elől, ám egy demogorgon megtalálja őt. Egy kisebb üldözés után a rózsafejű szörny ahelyett, hogy elpusztítaná, a fordított világ ura elé hajítja, és Vecna egy indán keresztül valamit belepumpál a kisfiúba a száján át.

Eközben meglehetősen vészjóslóan azt mondja neki, hogy

ők ketten gyönyörű dolgokat fognak véghez vinni.

Ezzel nagyjából valami olyasminek ágyazhatnak meg a sorozat készítői, hogy az első évadban elrabolt, és azóta is meglehetősen labilis Will akaratán kívül egyfajta beépített embere lehet a főgonosznak.

A minden eddiginél sötétebb tónusú jelenetet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Majka: „Az a kreatív vezető dolga, hogy lenyomja a jogtulajdonos torkán” - Az X-Faktor sajtótájékoztatóján jártunk
Ahogy az már évről-évre lenni szokott, az RTL az X-Faktor élő adásai előtt idén is sajtótájékoztatón mutatta be a mentorok csapatait.


Ezúttal is Verebély Marcell kreatív vezető nyitotta meg a sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a "szárazpróba" alapján nagyon jó lesz az összes produkció a szombati adásban, bárki kaphatna széket. Egyben bejelentett egy új szabályt is:

A székeken továbbjutókon kívüli 9 döntős közül egyet még megmenthetnek a mentorok az adás végén. Így kicsit nagyobb szerep jut nekik, de persze ugyanúgy számítanak a nézők szavazataira is.

Ezután a két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci vezényletével bemutatták a négy csapatot, ekkor lehetett fotókat készíteni, majd "szabadfoglalkozás" következett, vagyis mindenki megkereshette azt a szereplőt vagy alkotót, akit szeretett volna kikérdezni.

A székes kör legnagyobb durranása az a szabálymódosítás volt, ami lehetővé tette, hogy Tóth Andi négy versenyzővel vágjon neki az élő show-nak. Verebély Marcell elárulta, mi történik ilyenkor, amikor valamelyik mentor úgy dönt, módosítana kicsit a szabályokon.

"Ez nyilván sokkal hosszabb folyamat volt, mint ami a tévében látszik. Kamerán kívül megbeszéltük, amikor Majkában felmerült ez az ötlet, és én is gyorsan átgondoltam. Tényleg nagyon hosszú ideig – szerintem tíz-húsz percig – álltunk, ők pedig közben nem tudtak dönteni.

Szükség törvényt bont. Én az első pillanattól azzal értettem egyet, hogy nem lehet igazságosan dönteni Mohácsi Anett és Patai Anna között, mert mindkettő kiváló volt. Úgyhogy, amikor Peti előállt a javaslatával, mondtam neki, hogy rendben, csináljuk.

Nyilván én vállaltam ennek a felelősségét a formátum tulajdonosa felé, de neki sem volt semmi problémája vele.

Ehhez az is kell, hogy mögöttünk van már tizenkét évad, amelyekkel soha nem ártottunk ennek a formátumnak, mindig méltó módon képviseltük."

Ennek ugyanakkor megvan az a veszélye, hogy elkanászodnak a mentorok, és minden necces helyzetet szabálymódosítással akarnak majd orvosolni.

"Persze, de nyilván az volt az első mondatom, amikor ez megtörtént, hogy »egyszer volt Budán kutyavásár.« Ne szokjunk rá arra, hogy nem tudunk dönteni, hiszen egy mentornak az az elsődleges feladata, hogy döntéseket hozzon, még ha ezek a döntések néha kemények is.

Ez egy speciális eset volt, mivel itt a mentorok és a produkció készítői is egyetértettek abban, hogy az lenne a rossz döntés, ha valamelyik lányt elküldenénk."

Adja magát a kérdés, hogy a több élő show-s versenyző hogyan hat a verseny menetére. Többen esnek majd ki az első adásban?

"Nem. Az első körben több továbbjutó lesz a második körre, majd az adások közepénél zökken vissza a műsor a megszokott kerékvágásba."

Nyilván meg kellett kérdezzem minderről az ötletgazdát, Majoros Pétert is.

"Az X-Faktor egy szigorú formátum. Azt nem lehet csak úgy megváltoztatni. Ilyenkor felmerül egy gondolat. A producernek rá kell bólintania, és ha mehet, akkor megcsináljuk, és a műsornak is jót tesz.

Az már Verebély Marcell dolga, hogy lenyomja a jogtulajdonos torkán. Azért egy ilyen műsort kicsit mindig az adott ország arcára kell formálni. Nem működik minden mindenhol ugyanúgy.

Szokás mondani, hogy a szabályok azért vannak, hogy megváltoztassuk őket. Szerintem a műsor és a versenyző érdeke mindig felülír minden szabályt. Most úgy hozta az élet, hogy 13-an vagyunk. És? Kit zavar ez? Hiszen a műsor célja végső soron az, hogy olyan emberek kerüljenek ki innen, akik hosszútávon is megállják a helyüket."

Még arról kérdeztem Majkát, hogy érzi, mi az, amiben ő a leginkább tud segíteni a versenyzőinek és amiben esetleg kicsit jobb, mint mentortársai.

"Én komplexen átlátom, hogy mitől működik 2025-ben egy produkció a színpadon."

Kézenfekvő az első kérdésem Tóth Andihoz: a négy versenyző nemcsak több lehetőséget jelent, de több munkát is. Hogyan sikerül megoldani, hogy így is jusson elég idő minden versenyzőjére?

"A legelején én is aggódtam emiatt. Már az első néhány nap után is kiderült, hogy sokkal megterhelőbb, mint tavaly. Az is megterhelő volt, amikor három versenyzőt segítettem, de így, hogy négyen vannak, szinte minden időmet felemészti.

Viszont azon vagyok, hogy ebből a versenyzők a világon semmit ne lássanak. Szerintem egyelőre sikerült, nem vették észre, hogy mennyire fáradt vagyok. Ami persze azért is van, mert én nagyon bepörgök, ha zenéről van szó. Imádom ezt csinálni. Négy ilyen ambiciózus, alázatos versenyzővel igazából még a fáradtságot is úgy élem meg, hogy kielégítő és örömteli. Nem is akarok panaszkodni, mert látom, hogy ők is mennyit dolgoznak."

Külön szó esett Patai Annáról, aki már profiként érkezett a műsorba.

"Nyilván bennem is felmerült a kérdés, hogy valaki, aki ennyire profin énekel, mennyire fogadja majd el a tanácsokat, de megkockáztatom, hogy a tavalyi és idei versenyzők közül is ő a legalázatosabb. Issza minden szavunkat. Élmény vele dolgozni, de ez egyébként igaz minden versenyzőnkre."

Ha már szóba került Patai Anna, tőle is kértem egy rövid interjút. Bátorság kell ahhoz, hogy valaki, aki már elért valamit a szakmában, ismét nulláról indulva megmérettesse magát egy zenei tehetségkutatóban. Széles Izabellának például nem jött be, hiszen a székes körben elvesztette a párbajt Kollár Dea ellen.

Patai Annának viszont sikerült, habár az ő útja sem volt teljesen sima a döntőig. Ezekről kérdeztem a még mindig nagyon fiatal énekesnőt.

"Azt gondolom, mérhetetlen nagy alázat és szorgalom kell ahhoz, hogy az ember eldöntse magában, hogy igen, szeretne versenyezni. Akármennyire is zenével foglalkoztam egészen pici korom óta, rengeteg mindent szeretnék még elérni. Szeretnék saját dalokat, nagy koncertet, ezért szerettem volna magam újra kipróbálni.

10 éves voltam, amikor utoljára tehetségkutatóban szerepeltem, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek."

Arra a felvetésemre, hogy egy olyan művész számára, aki folyamatosan színpadon van, egy ilyen megmérettetés akár negatív élmény is lehet, ezt válaszolta:

"Én azt gondolom, hogy egyáltalán nincs semmilyen hátránya, hogy van már múltam a szakmában. Mostanra kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen a mezőnyben, akinek vannak már dalai, videoklipjei. Emiatt tehát nem érzem, hogy hátrány ért volna. Ugyanolyan esélyekkel és reményekkel indulok, mint a többiekkel."

Anna útja nem volt könnyű a műsorban, hiszen Gáspár Laci végül nem válogatta be a csapatába, és bár Andi adott neki széket, a végén párbajoznia kellett, és még a szabályokon is módosítottak egy kicsit, mire biztossá vált a tovább jutása.

"Természetesen izgultam, de igyekszem minden percben jelen lenni, minden percet megélni. Abban a helyzetben, ami a székes feladatnál történt, tényleg nagyon koncentráltam, mindig arra figyeltem, hogy mi lesz a következő lépés, hogy ezeket csak utólag gondolja át az ember.

Mindent higgadtan kezeltem az ilyesmit, a kritikákat is mindig elfogadom, és igyekszem építkezni belőlük."

Gáspár Lacinak először is gratuláltam, mert úgy érzem, nem csak az idei évadban, hanem a műsor történetében is az egyik legerősebb csapatot sikerült összeállítania.

"Köszönöm. Én is így érzem, csak ha én mondom, akkor hencegésnek tűnik. Persze tudom, mondtam ezt már máskor is, de most is őszintén úgy érzem, hogy nekem van a legerősebb csapatom. De most szokatlanul sokan írnak és megerősítenek ebben, aminek nagyon örülök.

Nagyon nehéz volt kiválasztani azt a három embert, akivel megyünk az élő show-ba. Ez azért van, mert erős a mezőny, és ennek örülni kell, hogy még ennyi idő után is ilyen sok tehetség jön."

Még azt is megkérdeztem, nincs-e rossz érzés benne azzal kapcsolatban, hogy Tóth Andi végül négy versenyzővel vághat neki a műsornak. Joggal gondolhatná, hogy ha nála merül fel ez a szabálymódosítás, akkor Patai Anna most az ő csapatát erősítené.

"Nagyon megható pillanat volt, amikor Majka felvetette, hogy mi lenne, ha Andinál négy versenyző lenne az idén.

Az egy nagyon szép pillanat volt, mert akkor látszott, hogy ez egy csapat. Összeértünk.

Szerintem mindenkinek átfutott a fején az, hogy talán akkor előnybe kerülnek velünk szemben. De rögtön el is hessegettem ezt a gondolatot és arra gondoltam, hogy a versenyzők érdeke sokkal fontosabb annál, hogy melyik mentor nyer."

Végül, de nem utolsó sorban, Valkusz Milánt arról faggattam, hogy értékeli a közös munkát a mentoráltjaival.

"Mindenki fejlődött. Meglepő, hogy ilyen rövid idő alatt is mennyit javultak az előadói képességeik ahhoz képest, amit utoljára láthattak a tévénézők. Ez köszönhetik az énektanáruknak, maguknak, az életnek, és talán egy kicsit nekem is. Bízom benne, hogy az élő show-ban ezt mindenki bizonyítani is tudja.

A rapduó ismerős terep számomra, hiszen én is pop-rapet csinálok. Könnyedén tudtunk kitalálni ötleteket, ahogy mondani szoktuk, megírta magát a dal, amikor dolgoztunk. Béla rock stílusa és balladikus éneklése is közel áll hozzám, írtam is neki dalt, ami mindkettőnknek nagyon tetszik. Dea egy kicsit autodidakta, kényelmesebben mozog, ha nem kell máshoz igazodnia, de azért neki is tudtam segíteni."

A Tábor egyik leghevesebb vitájában Valkusz Milán összeveszett mentortársaival azon, ki ért jobban a raphez, és be is szólt Tóth Andinak, kétségbe vonta az énekesnő hozzáértését. Természetesen erre is rákérdeztem.

"Nagyon nehéz érvelni, amikor azon vitázunk, hogy melyik versenyző kihez kerüljön. Persze utólag sokkal több és árnyaltabb gondolatom van erről, mint ott és a, abban a helyzetben. Kicsit túlzóan fogalmaztam, és nem volt fair, amit Andinak mondtam.

Habár valamilyen szinten igaznak tartom az állításaimat, de tényleg nem így kell érvelni, hogy összehasonlítjuk egymás karrierjét.

Bocsánatot is kértem tőle rögtön a műsorban.

Persze szó volt róla, hogy mindenki szeretne a csapatába rappereket, de a CFL rap duó szerintem nagyon közel áll hozzám személyiségben, gondolkozásban és kisugárzásban. Talán inkább ezt kellett volna mondanom."

Szombaton tehát jön az X-Faktor idei első élő műsora, amiről természetesen mi is beszámolunk majd itt, a Szeretlek Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Mekiket rabolt ki éveken át, majd megszökött a börtönből, és hónapokig bujkált egy játékáruházban – A Roofman: A besurranó hihetetlen eseményei tényleg megtörténtek
Channing Tatum játssza az „amerikai Viszkis rablót”, aki kabátot adott a dolgozókra, mielőtt bezárta őket a hűtőkamrába. Imádnivaló sztori és film.


Már megint a valóság adja a fikciónál is érdekesebb történetet. Egy bizonyos Jeffrey Manchester élettörténete legalábbis egészen elképesztő. A Roofman: A besurranó című filmet nézve, annak tudatában is, hogy valóban megtörtént események alapján készült, egy idő után legyintünk, hogy ez meg az már bizonyosan csak kiszínezése a sztorinak, a hollywoodi forgatókönyvírók megint nem bírtak magukkal. Pedig nem. Derek Cianfrance filmje ugyanis szinte teljes mértékben hűen mutatja be a Manchesterrel történteket.

Ez a fickó arról lett nevezetes, hogy 1998 novemberétől kezdődően mindig a tetőn keresztül észrevétlenül behatolva rabolt ki McDonald’s éttermeket. E módszeréről kapta a „Roofman”, azaz Tetőember becenevét (a filmben Tetőtörőnek hívják).

Este vagy kora reggel egy általa ütött lyukon keresztül hatolt be a kirabolni kívánt helyre, majd elrejtőzött a mosdóban, és várta, hogy megérkezzen a reggeli műszak. Ekkor tört elő, fegyverrel a kezében, és arra kérte udvariasan az alkalmazottakat, hogy lépjenek be az étterem hűtőkamrájába, de előbb azt javasolta nekik, hogy vegyék fel a kabátjukat, majd kirabolta a pénztárgépeket. Két év alatt körülbelül 40 helyszínt rabolt ki ezzel a különleges módszerrel.

Ő volt az USA Viszkis rablója, csak ő nem bankokat, hanem Mekiket rámolt ki, de nem bántott senkit, és mindig udvariasan viselkedett. 2000 májusában aztán túl messzire ment, mivel egy nap két éttermet próbált kirabolni, s mivel a második egység egyik alkalmazottja beindított egy csendes riasztót, lebukott. Bár elmenekült a helyszínről, de a rendőrség hamarosan elfogta egy közeli templom parkolójában (na ezt például másként ábrázolják a filmben). 45 év börtönbüntetésre ítélték, de csak négy évet töltött fogságban, mivel 2004 júniusában egy merész szökést hajtott végre: egy teherautó alatt rejtőzött el, amelyet egy általa készített rétegelt lemezzel takart el, amit feketére festett. Miután kiszabadult, stoppal eljutott az 50 mérföldre fekvő Charlotte nevű városkába, és elkezdte tervezni a nagy rablását.

Nem semmi sztori, ugye? Pedig még csupán a film kábé 25. percénél járunk… Még csak most jön a java!

Manchester ugyanis hónapokon át egy Toys „R” Us játékáruházban rejtőzött, és bébiétellel, édességgel és más snackekkel tartotta fenn magát, majd este, miután az összes alkalmazott hazament, előbújt, és szabadon garázdálkodott az áruházban. Kikapcsolta a kamerákat, majd elrejtett bébikamerákkal ő maga is nyomon követte az alkalmazottak mozgását. Itt van egy újabb „nagyobb” eltérés, mivel a film szerint Manchester a játékboltban alakított ki magának egy kis lakteret egy elhagyatott részen, a valóságban azonban egy szomszédos áruházba vackolt be. Az viszont abszolút megtörtént, hogy álnéven kimerészkedett a városba is, csatlakozott egy keresztény közösséghez, sőt, egy Leigh Wainscott nevű kétgyermekes nővel randizni is kezdett, miközben magáról azt állította, hogy egy kormányügynökségnek dolgozik, így nem mondhat semmit a munkájáról.

Itt azonban abbahagyjuk a valós sztori taglalását, arról rántsa le a leplet a film maga, ha valaki nem ismerné a sztorit, maradjon meglepetés minden további fordulat! Merthogy abból van bőven a Roofmanben. Ez a film, valamint annak laza hangvétele egyébként valamennyire meglepő Derek Cianfrance-tól, aki korábban keményebb, nyomasztóbb drámákban utazott olyan filmekben, mint a Kék Valentin (2010), a Túl a fenyvesen (2012), a Fény az óceán felett (2016) vagy az Ez minden, amit tudok (2020) című sorozat Mark Ruffalóval.

A Roofman: A besurranó története azonban a főhőse drámája és a bűnesetek ellenére annyira abszurd és valahol aranyos, hogy ezt nem lehetett volna ennél drámaibban megjeleníteni mozgóképen.

Azért Cianfrance nem hazudtolta meg önmagát, és a film a bohókás, vegytiszta vígjátékot sugalló poszterei és előzetesei ellenére azért szomorkás is, hiszen továbbra is egy sanyarú sorsú, elítélt emberről szól, szóval inkább azok találják meg a számításukat vele, akik egy keserédes élményre vágynak.

Természetesen sok-sok humorral, nem kevés romantikával, hülye helyzetekkel, de épp ugyanannyi megható pillanattal is.

Channing Tatum a tőle megszokott sármmal és csetlés-botlással (igen, ehhez is kiválóan ért a macsóskodás mellett) hozza Manchester karakterét, de ezen nem is lepődünk meg, hiszen korábban már többször is bizonyította kiváló komikusi érzékét olyan filmekkel, mint a 21 Jump Street: A kopasz osztag (2012) és 2014-es folytatása, az Itt a vége (2013), az Ave, Cézár! (2016), a Logan Lucky: A tuti balhé (2017), a Free Guy (2021) vagy Az elveszett város (2022).

Ráadásul remek a kémia közte és a Leigh-t alakító Kirsten Dunst között, a néző őszintén drukkol nekik, és hamar a szívébe zárja őket.

A Roofman: A besurranó tehát egy összetett élmény, hiszen egyszerre nevethetünk, sírhatunk és izgulhatunk rajta, ráadásul randifilmnek sem utolsó. Komolyabb azért, mint amennyire elsőnek tűnik, Cianfrance pedig méltán bizonyítja általa, hogy a könnyedebb műfajban is otthon van, e próbának pedig a nézők a legnagyobb nyertesei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Amikor a paranoia görög istene leszállott közénk – Bugonia-kritika
Emma Stone Lanthimos poklában: a Bugonia egyszerre sokkol, elvarázsol és kifordítja a gyomrod. Ez a film nem csak lebilincselő, hanem igazi túlélőpróba.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. november 06.



Kevés olyan filmes kapcsolat létezik ma Hollywoodban, ami annyira gyümölcsöző és izgalmas lenne, mint Yorgos Lanthimos és Emma Stone együttműködése. A Kedvenc óta ez már a negyedik közös filmjük, és úgy tűnik, a görög rendező megtalálta múzsáját a színésznőben. Lanthimos és Stone párosa ma már olyan természetesnek hat, mint Scorsese és DiCaprio, James Gunn és Michael Rooker, vagy Tarantino és akárkinek a lábfeje. Filmünk párosa most egy groteszk, abszurd és sokszor fájdalmasan emberi történetet tár elénk.

A Bugonia nem egyszerű film, de talán nem is akar az lenni.

Itt nem vicc a 18+-os korhatár. A 2003-as dél-koreai Mentsétek meg a zöld bolygót! újragondolása olyan vállalkozás, amit csak Lanthimos mert bevállalni az Oscar-díja után. Az eredeti, Jang Joon-hwan által rendezett film már önmagában is különc darab volt, de Will Tracy, Lanthimos keze alá dolgozva egészen más dimenzióba emeli a történetet. Tracy az Utódlás és A menü forgatókönyveivel már bizonyította szatirikus érzékét, ami remekül illik a görög rendező zseniális stílusához. Ám ez nem egy egyszerű remake: ez „lanthimoszítás” a javából.

A történet középpontjában Teddy (Jesse Plemons) áll, egy lecsúszott, munkásosztálybeli férfi, akinek egyszerű külcsín mögött egy paranoiás, összeesküvés-elméletekben lubickoló elme rejtőzik. Teddy szentül hiszi, hogy Michelle (Emma Stone), aki a világ egyik legnagyobb vállalatának vezetője, valójában az Androméda-galaxisból érkezett földönkívüli és az emberiség elpusztításán dolgozik. Összeesküvésével behálózza az értelmi fogyatékos unokatestvérét, Domot (Aidan Delbis), hogy rabolják el a nőt. Innen pedig elszabadul Emma Stone pokla.

Elsőre egy bizarr túszdráma bontakozik ki, de Lanthimosnál semmi sem az, aminek látszik.

A film folyamatosan játszik a nézővel, hol Teddy őrültségét látjuk, hol elkezdünk kételkedni saját józan eszünkben, elképesztően szövevényes a cselekmény. A forgatókönyv mesterien egyensúlyoz a pszichológiai thriller, a fekete komédia és a szatirikus sci-fi határán. Tracy és Lanthimos közös munkája olyan, mint egy kaleidoszkóp: minden fordulatnál más arcát mutatja ugyanannak az őrületnek, miközben a néző mintha egy hullámvasúton ülne.

A vizuális megvalósítás pedig szokás szerint lélegzetelállító. Robbie Ryan, Lanthimos állandó operatőre, újra megmutatja, hogyan lehet a legapróbb részletekből is nyugtalanító szépséget faragni. Precíz beállítások, feszült kamera mozgás, szimmetrikus, rideg mégis harmónikus kompozíciók jellemzik itt a munkáját. Ehhez társul Jerskin Fendrix zenéje, mely tovább fokozza a feszültséget: egyszerre minimalista és grandiózus, néha pedig kifejezetten nyugtalanító. Ez nem véletlen, hiszen ő is állandó Lanthimos-partner.

A színészi alakítások hibátlanok. Emma Stone ismét elképesztő: az érzéketlen, kiszámíthatatlan üzletasszony és az esendő ember közötti finom átmeneteket tökéletes érzékkel hozza.

Lehet lesz itt harmadik szobrocska? Lanthimos láthatóan tudja, hogyan hozza ki belőle a maximumot, legyen szó kegyetlenségről, törékenységről vagy egyszerűen a puszta kiszolgáltatottságról. Jesse Plemons, aki Hollywood egyik legmegbízhatóbb karakter-színésze, most talán karrierje újabb „legjobb alakítását” nyújtja. Elképesztő ez a pasi, járna neki is valami komolyabb díj már. A paranoiás férfi figurájában egyszerre van jelen a tragikum, a szánalom és valami ijesztően ismerős emberi kétségbeesés, miközben a tettei elítélendőek. Aidan Delbis pedig a film legnagyobb meglepetése, a visszafogott, szelíd jelenléte néha jobban szíven üt, mint bármelyik sokkoló jelenet.

A Bugonia nem könnyen emészthető alkotás. Erőszakos, zavarba ejtő, néhol kimondottan gyomorforgató, de természetesen mindez tudatos, hogy az utolsó csavar még nagyobbat üssön. Lanthimos nem öncélúan sokkol, hanem a nézőt kényszeríti arra, hogy szembenézzen azzal, milyen abszurd világban élünk. Az emberi hiszékenység, a média által felerősített paranoia és a hatalommal való visszaélés témái kíméletlen pontossággal csapódnak le a vásznon. És miközben nevetünk, mert bizony lehet rajta nevetni, valójában a saját kényelmetlenségünkön kuncogunk és próbáljuk oldani a bennünk felgyülemlett feszültséget. Ez az a humor, ami nem felszabadít, hanem szorongást szül: a legjobb értelemben vett fekete komédia.

A film ritmusa kiszámíthatatlan, mégis hipnotikus. Egy pillanat alatt vált groteszk szatírából pszichológiai horrorba, majd abszurd drámába.

Lanthimos ezúttal is a néző türelmével és érzékeivel játszik, mialatt a háttérben ott pulzál az a különös, ismerős kérdés: mi van, ha Teddynek mégis igaza van? Nem biztos, hogy a Bugonia akkora Oscar-esélyes lesz, mint a Szegény párák, de minőségben és merészségben semmivel sem marad el tőle. Ez a film nem simogat, hanem provokál. Nem szórakoztat, hanem elgondolkodtat, néha fájdalmasan.

A végére pedig az emberben marad egy nyugtalanító érzés: ezt a filmet újra kell nézni. Nem csak azért, mert túl sok benne a réteg, hanem mert Lanthimos mestersége pont abban rejlik, hogy minden alkalommal más jelentést tár fel előttünk.

A Bugonia egyszerre túszdráma, filozófiai tanmese és torz tükre az emberi természetnek.

Biztos vagyok benne, hogy erről a filmről még fogunk beszélni a díjszezonban. Egy dolog azonban kétségtelen: számomra Yorgos Lanthimos végleg megelőzte a gyrost mint Görögország legjobb exporttermékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: