10 rettentően furcsa szokás a múltból, ami ma már totál őrültségnek tűnik
A technika és a tudomány fejlődésének köszönhetően azt mondhatjuk, sokat tudunk az egykor élt emberekről. Ám minél jobban megismerjük mindennapi szokásaikat, annál jobban csodálkozhatunk azon, hogy mi mindent csináltak, ami számunkra természetes volt, nekünk viszont annál furcsábbnak tűnnek.
A BrightSide összegyűjtött tízet a legérdekesebb múltbéli szokások közül. A listát böngészve azért érdemes szem előtt tartani, hogy évszázadokkal (vagy évezredekkel) ezelőtt egészen másképp vélekedtek az emberi testről és annak működéséről. Azt se feledjétek, hogy nem állt rendelkezésre ennyi információ, mint most, nem léteztek a ma ismert orvosi vizsgálatok és eszközök, és máshogyan gondolkodtak az emberi életről és az egészségről is.
1. A nők régen ólmot és ként is használtak hajfestéshez
Már az ókorban is festették a hajukat az emberek, ám a kémiai ismeretek hiányának, illetve a különféle vegyi anyagok helytelen használatának köszönhetően gyakorta alkalmaztak egészségkárosító módszereket. Az ókori nők is használtak növényi alapú hajszínezőket, de ezek nem bizonyultak tartós megoldásnak. Ezért a görögök és a rómaiak tartós hajfestéket is készítettek, mégpedig különböző vegyi anyagok – többek közt kén – felhasználásával.
Az 1700-as években az itáliai asszonyok maró, lúgos oldatokba áztatták a hajukat, hogy fürtjeik aranyszínben tündököljenek. Sok európai nő sáfrány- és kénpor segítségével színezte haját.
2. Üveggolyókat és gumiőrleményt használtak mellimplantátum gyanánt
A nők az ókortól fogva különböző eszközök segítségével próbálták szépségüket kiemelni. Ez alól keblük sem jelentett kivételt. Voltak, akik trópusi kezeléseket vagy házi készítésű mellnövesztő krémeket alkalmaztak domborulataik megnöveléséhez, míg más nők kókuszolajat masszíroztak a bőrükbe.
Az első mellműtétet 1895-ben végezte Vincencz Czerny. A műtétre azért volt szükség, mert a páciens rákos volt, és ki kellett operálni a daganatot. Ezt követően az orvosok különböző anyagokat alkalmaztak a mell növelésére: elefántcsontot, üveggolyókat, gumiőrleményt és egyéb töltőanyagokat.
3. Állati ürüléket is használtak orvosi kezelésekhez
Gusztustalanul hangzik ugyan, de az ókorban állati trágyával is kezeltek különböző betegségeket. Egy ókori görög asszony például azt hitte, hogy a krokodil ürüléke hatékony fogamzásgátló szer, a megfelelő helyre téve...
Az ókori Egyiptomban a harcosok állati ürülékkel kenték be sebeiket. A skót népi gyógyászatban a himlő kezelésére birkatrágyát használtak, az orrvérzést pedig friss disznóürülékkel igyekeztek orvosolni. Jó tanács: sose kísérletezzen senki ilyesmivel otthon!
4. Az orvosok léket fúrtak a páciens fejébe, hogy a gonosz lélek távozni tudjon
Nem túl bizalomgerjesztőek azok a fennmaradt ábrázolások, amelyeken a korabeli koponyalékelést láthatjuk. Az orvosok mindig is kíváncsian figyelték az emberi test működését, és számos „jól bevált” módszert alkalmaztak különböző betegségek kezelésére. A koponyalékelés volt az egyik. Az orvosok úgy hitték, képesek gyógyítani az epilepsziás görcsöket, a fejfájást és a fertőzéseket. Azt gondolták, hogy a különböző nyavalyákat az emberi fejben rekedt gonosz lélek okozza, ezért több helyen meglékelték a szerencsétlen beteg koponyáját, hogy távozni tudjon. A középkor végére szerencsére szinte teljesen felhagytak ezzel a rémisztő praktikával. Lehet, hogy meghökkentő, de mégis találtak olyan koponyákat, melyek alapján megállapították, hogy az illető túlélte az extrém kezelési módszert!
"Írásos források hiányában senki sem tudja, hogy miért végezték a jelképes trepanációkat. Össze sem tudjuk hasonlítani más népek szokásaival, ugyanis nem nagyon fordul elő másutt Európában" - mondta Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa. - Így csak elképzelések lehetnek. Egy biztos: nem gyógyító céllal végezték, nem tudunk olyan betegségről, amely ilyen beavatkozást igényelne. Előfordulhat, hogy valamilyen sámáni gyógyító rituálé része lehetett, vagy lelki megerősítés, beavatási szertartás.
Ügyesen végezték, a seb nem fertőződött el, nem halt bele az illető. Ami érdekes, hogy sohasem fordul elő gyerekeknél, vagy serdülőknél, kizárólag felnőtt nőknél és férfiaknál."
5. Volt, ahol a nők nem sírhattak a temetéseken
Az ókori Rómában egy átlagos temetési szertartás temetési menettel indult. A menet végigvitte az elhunytat a város utcáin. A halottat síró, jajveszékelő rokonai kísérték utolsó útjára. Minél többen vettek részt a temetésén, annál nagyobb tiszteletnek örvendett. A család esetenként hivatásos siratóasszonyokat fogadott fel, hogy lenyűgözzék a tömeget. Hogy még hihetőbb legyen a fájdalom, az asszonyok véresre karmolták az állukat, és a hajukat tépték. Később ezt a hagyományt már túl szélsőségesnek, túl pesszimistának ítélték meg. Onnantól fogva nem fogadhattak fel siratóasszonyokat, mert „erős érzelmeket váltottak ki, és nem fértek össze az állampolgár csendes, nyugodt életmódjával.”
6. Az apák törvényesen megölhették lányuk szeretőjét
Az apák rendkívül erős befolyással bírtak családjukra, különös tekintettel hajadon lányukra. Jogukban állt megfelelő férjet választaniuk számára. Ezek a szabályok nagyon szigorúak voltak, és a lánynak nem volt joga házasságkötés előtt senkivel intim kapcsolatot létesíteni. Az apának ellenben törvény adta joga volt megölni a lánya szeretőjét (sőt, akár saját lányát is), ha házasságtörésen kapta a párt. Amennyiben csak az egyik szeretőt ölte meg, akár gyilkossággal is vádolhatták. Érdekes adalék: a római nők mindig apjuk családjához tartoztak, még házasságkötésük után is.
7. Az ókori Rómában az apák eladhatták fiaikat rabszolgának - de csak három alkalommal
Bizony, jól olvastátok! Az ókori Rómában aztán nem vesztegették az időt a szeretetre. Az apa volt a család feje. Korlátlan uralommal bírt felesége, gyermekei és háztartásának tagjai fölött. Még azt is jogában állt eldönteni, megtartja-e az újszülötteket, sőt, fiait törvényesen eladhatta rabszolgának. Ha az, aki megvette a „rabszolgát”, többé nem tartott igényt rá, a fiú visszatérhetett a családi házba. Az apa azonban ezt „csak” három alkalommal tehette meg, különben rossz szülőnek titulálták. A család feje akár halálba is küldhette családtagjait, de szerencsére kevés apa volt ennyire kegyetlen.
8. Bizarr módszerekkel állapították meg a terhességet
Az orvosok, mivel meglehetősen hiányos anatómiai ismeretekkel rendelkeztek, nem tudták biztosra megmondani, miért nem tudnak bizonyos nők teherbe esni, míg másoknál könnyedén jött a gyermekáldás. Azonban számos módszert alkalmaztak a terhesség megállapítására.
Egy középkori forrás szerint például egy asszonynak azt javasolták, vizeljen rá egy búzamagra. Ha a mag kicsírázik, az asszony állapotos.
Korabeli terhességi teszt gyanánt az orvos egy gerezd fokhagymát vagy vöröshagymát helyezett fel, khm... A jó doktor másnap reggel megszagolta a nő leheletét, és ha szerinte érezhető volt a hagymaszag, megállapította a terhességet...
9. Az ókori Egyiptomban, ha valakinek elpusztult a macskája, úgy fejezte ki gyászát, hogy leborotválta szemöldökét
Az ókori egyiptomiak bálványozták kedvenc macskáikat. Úgy hitték, a macska szerencsét hoz az egész családnak. Basztetet, az otthon, a macskák és a termékenység istennőjét mindig vagy macskának vagy macskafejű asszonynak ábrázolták. A macska szent állat volt, és aki bántott egy macskát, halálra ítélték.
Az ókori egyiptomi családok úgy gyászolták meg macskáikat, hogy leborotválták szemöldöküket. A macska testét bebalzsamozták, fából faragott maszkot tettek rá, és az apró macskamúmiát a családi sírboltban vagy egy macskatemetőben helyezték örök nyugalomra.
Érdekesség: Nagy Sándor, Julius Caesar, Dzsingisz kán, Napóleon és Hitler is ailurofóbiában szenvedett: betegesen féltek a macskáktól.
10. Az ókori Róma polgárai nyilvános, nyitott illemhelyeken könnyítettek magukon
Azt sokan tudjuk, hogy az ókori Rómában az emberek minden lehetséges eszközzel ügyeltek a személyes higiéniára. Rendszeresen látogatták a nyilvános fürdőket és illemhelyeket, és hámlasztó tisztítószereket, valamint mosdószivacsot használtak.
Azonban csupán maroknyi gazdag ember engedhetett meg magának saját fürdőszobát vagy vécét otthonában. A lakosság maradék 95 százaléka közös illemhelyeket használt. Az ülőkék masszív kőből vagy fából készültek, melyekbe azonos távolságonként lyukakat alakítottak ki. A rendszerben folyamatosan áramló víz a szennyet belemosta a szennyvíz-hálózatba. Minthogy a rómaiak számára a privát szféra nem volt megszokott dolog, a közös illemhely sem jelentett nekik problémát.
