KAPCSOLAT

Először találkoztak élőben, de egyből össze is költözött a karanténrandin megismerkedett pár

A virtuális beszélgetések elegek voltak ahhoz, hogy eldöntsék: együtt szeretnének élni.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. július 22.



A virtuális randizásnak eddig főleg árnyoldalairól, veszélyeiről hallottunk. Most egy brit páros bebizonyította, hogy így is megtalálhatjuk, ha szerencsénk van, életünk párját.

A 30 éves Ryan Swain színész-műsorvezető és a 27 esztendős Crystal Barquinha egyaránt a szinglik életét élte már hónapok óta, amikor márciusban elhatározták, hogy részt vesznek a Dating Indoors (szabad fordításban zárt ajtók mögötti randi) című virtuális show-ban, ahol a szereplők Zoom segítségével láthatták-hallhatták egymást.

Eszükbe sem jutott, hogy ebből valamiféle románc alakulhat ki, aztán azon kapták magukat, hogy minden este órák hosszat beszélnek telefonon. Bár személyesen a karantén miatt nem találkozhattak, hiszen egymástól több mint 300 km-re éltek – Ryan Észak Yorkshire-ben, Crystal pedig Norfolkban – alig egy hét után mindketten arra a következtetésre jutottak, hogy megtalálták az igazit – írta a Daily Mail.

Három hónap elteltével sikerült végre testközelbe is kerülniük. Crystal otthagyta növénynemesítői munkáját és Ryanhez költözött, majd hamarosan megismerkedett a férfi első házasságából származó ikerlányokkal is.

„Azt mondták nekünk, hogy minden nagyon gyorsan történt, de egy pillanatig sem kételkedtem Ryanben”

– mondja Crystal.

De nemcsak ő érzett így, hanem szerelme is. Ryan néhány napi beszélgetés után már úgy érezte, hogy egész életében ismerte Crystalt. „Egy héten belül belé szerettem. Minden olyan természetesen, erőltetés nélkül történt közöttünk. Ő minden, amit valaha is akartam, a szivárvány után ragyogó aranyfény.”

Pedig kis híján lekésték a virtuális randit, mert amikor a show egyik fordulójában egy rapet adott elő, Crystal először kikapcsolta a kameráját, de aztán gyorsan meggondolta magát. Néhány héttel később már megszerveztek nekik egy szemtől-szembe videótalálkozót. Még aznap megtalálták egymást a közösségi hálón, telefonszámot cseréltek.

Első telefonbeszélgetésük hét óra hosszat tartott, minden szóba került közöttük: életük, munkájuk, a művészet, a zene. A következő hetek ilyen hosszú telefonokkal és videó-cseteléssel teltek, és bár nem találkozhattak, kapcsolatuk egyre erősödött.

Május végére Crystal eldöntötte, hogy együtt akar élni Ryannel. Először videón akarta megkérdezni szerelmét döntéséről, de annyira ideges volt, hogy végül maradt az sms-nél. „Természetesen akarok” – válaszolta Ryan, aki úgy érezte, ő a legboldogabb ember a világon.

Végül június elején találkoztak először, nem akárhogyan: Ryan egy bérelt furgonnal indult el Crystalhoz Norfolkba, hogy segítsen neki összecsomagolni. Azóta is boldogan élnek, a lány új vállalkozásba kezdett, és sikerült igazi közös otthonná varázsolnia Ryan legénylakását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.



Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.


A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: