KAPCSOLAT

Eladta a férfi családi örökségének számító jegygyűrűt a menyasszony, miután vőlegénye megcsalta a lagzi előtt

A nő hiába fenyegette exét az ékszer eladásával, hogy kifizesse a lefújt esküvő költségeit, a férfi nem hitte, hogy képes megtenni. De megtette, ezen pedig teljesen kiakadt a hűtlen vőlegény.

Link másolása

Egy hónappal ezelőtt még esküvőre készült, most viszont csak veszekszik egymással a pár, miután a menyasszony eladta a családi örökségnek számító jegygyűrűjét - számolt be róla az Indy100.

A 27 éves nő a Redditen mesélte el történetét, hogy a fórumozók tanácsát kérje.

29 éves párjával január 20-án keltek volna egybe, ám miután kiderült, hogy a férfi megcsalta őt az exével, az ara lefújta a lagzit.

Csakhogy mostanra már elég sok minden kifizetett a szolgáltatóknak, például a helyszín és a menü árát is, ezeket pedig már nem lehet visszamondani. Összesen 20 ezer dollárt (~6,3 millió forint) kell kicsengetniük, de a férfi nem akar beszállni az összegbe, mert szerinte a nőnek kell állnia a költségeket, ha már ő fújta le a menyegzőt. Ő viszont teljesen eladósodna, ha mindent egyedül kellene kifizetnie, pláne, hogy az előlegeket is hitelből finanszírozta.

Ezért azt találta ki, fenyegetéssel éri el, hogy exe is hajlandó legyen perkálni: azt mondta neki, eladja a jegygyűrűjét, ami a férfi családi öröksége, mert a dédnagymamájáé volt. Az ékszer 25 ezer dollárt ér, ezért ebből bőven lehetne fedezni a költségeket.

A férfi ugyan a szakítás után visszakérte a gyűrűt, de nem mondta, mikor. Amikor a nő megfenyegette azzal, hogy eladja a családi örökséget, a férfi nem válaszolt az üzenetére, sőt mindenkinek azt mondogatta, nem érdekli, mert volt menyasszonya úgysem teszi meg. A nő egy közös barátjukon keresztül azt üzente neki, hogy ha 24 órán keresztül nem lép kapcsolatba vele, akkor bizony értékesíteni fogja a gyűrűt. Az ex azonban a közös barátnak is azt mondta, nem érdekli, nem hiszi, hogy a nő tényleg eladná. De rosszul hitte.

"Másnap eladtam a gyűrűt egy internetes oldalon, és ezt megüzentem neki, jelezve azt is, hogy nem szabadott volna alábecsülnie engem. Erre elkezdett szidalmazni és azzal jött, hogy nem fogom ezzel megijeszteni, majd később beugrik a gyűrűért. Tartotta is a szavát, eljött hozzám és követelte a gyűrűt, én meg mondtam, hogy már eladtam, és bizonyítékot is mutattam neki erről. Ezen nagyon kiakadt. Azt mondta, kicsinyes gazember vagyok, és nem kellett volna eladnom, mert ez nemcsak egy gyűrű, hanem egy örökség, ami sokat jelent a családjának"

- mesélte a nő.

Mint írta, több családtagja is úgy gondolja, hogy túlreagálta a helyzetet, és nem kellett volna ilyen messzire mennie. Ezért megkérdezte a Reddit felhasználóit, hogy ők mit gondolnak erről, valóban rosszul tette-e, amit tett.

"Minden lehetséges módon figyelmeztetted őt, ezért nem lehetsz te a s.ggfej ebben a helyzetben" - írta egy kommentelő, és úgy tűnik, elég sokan egyetértenek vele, mert a hozzászólását 29 ezren "lájkolták".

Egy másik felhasználó megjegyezte, hogy bár az eljegyzési gyűrűt, pláne ha családi örökség, illik visszaadni szakítás után, de ebben az esetben a vőlegény hűtlensége felülírja az illemet. "Megcsalt téged egy hónappal az esküvő előtt, figyelmen kívül hagyta az üzeneteidet, nem volt hajlandó segíteni fizetni a költségeket és még ki is gúnyolt. Ahogy a Redditen szokták mondani: mindent elb.szott, és végül rájött erre. Nem te vagy a s.ggfej."

De nem mindenki állt a megcsalt menyasszony oldalára, többen azt írták, hogy a félrelépés ellenére vissza kellett volna adnia a gyűrűt. Mások pedig azért kritizálták, hogy miért kellett ekkora összegű kölcsönt felvenni az esküvőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.


Link másolása

Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.


Link másolása

Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.

Link másolása

A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.

Link másolása

A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: