HÍREK
A Rovatból

Az egész Európai Unióban a magyarok hisznek a legkevésbé a közmédiának

A megkérdezettek alig több mint ötöde tartja hiteles hírforrásnak az állam által fenntartott televíziót.

Link másolása

Az Európai Parlament megrendelésére mind a 27 uniós tagállamban reprezentatív felmérés készült a polgárok médiafogyasztási szokásairól – idézi a hvg.hu Eurológus rovata.

A megkérdezetteket a belpolitikai események érdeklik leginkább (50 százalékuk adta meg ezt első helyen), de az európai és nemzetközi ügyekről is majdnem ennyien tájékozódnak (46 százalék), csakúgy, mint a helyi vonatkozású hírekről (47 százalék). Magyarországon a hírfogyasztókat valamivel jobban érdekli a kül- (40 százalék), mint a belpolitika (37 százalék).

Az elsődleges hírforrás egyértelműen a televízió (75 százalék), különösen az 55 évnél idősebbek körében. A tévét az online hírplatformok követik a sorban (43 százalék), majd a rádió (39 százalék), illetve a közösségimédia-platformok és a blogok (26 százalék). A nyomtatott sajtó az ötödik helyre került: csak minden ötödik válaszadó (21 százalék) említette a napilapokat és folyóiratokat elsődleges hírforrásként.

Magyarországon csaknem ugyanannyian tájékozódnak a televízióból (58 százalék) mint az online hírportálokról (57 százalék), de nálunk az uniós átlagnál lényegesen többen (43 százalék) használják hírforrásként a közösségi médiát.

Az európai válaszadók jobban bíznak a hagyományos médiacsatornákban és a nyomtatott sajtóban (illetve azok online változataiban), mint az online hírportálokban és a közösségi médiában. Hazánkban sokan (a válaszadók negyede) a közösségi médiában követett személyiségeket, csoportokat vagy barátokat jelölték meg legmegbízhatóbb hírforrásként, ezt követi a közszolgálati média és az online híroldalak (22–22 százalékkal), majd az írott sajtó (21 százalékkal).

A közmédia iránti 22 százalékos „bizalom” az EU-ban a legalacsonyabb. Igaz, a lengyel 23 százalék sem sokkal több.

Ugyanakkor az EU többi országában egyértelműen az állam által fenntartott hírcsatornák a leghitelesebbek, Finnországban 73 százaléknyian gondolják így, de Svédországban, Portugáliában, Észtországban vagy Luxemburgban is 66–67 százalék ez az arány.

Az összeurópai válaszadók több mind negyede (28 százalék), a magyarok 46 százaléka véli úgy, hogy az előző hét napban „nagyon gyakran” vagy „gyakran” találkozott álhírekkel és félretájékoztatással. A válaszadók többsége biztos abban (12 százalékuk nagyon, 52 százalékuk valamennyire), hogy felismeri az álhíreket és a félretájékoztatást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tömegével jelentkeznek át a választások előtt más körzetbe a szavazók
Az átjelentkezések szabályai az önkormányzati választáson szigorúbbak, mint az országgyűlésin, mégis sokan élnek vele.

Link másolása

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult a Népszava, miután kiszúrták, hogy március 13-a, azaz a választói névjegyzékbe vétel óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.

Az iroda statisztikája alapján március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám május 6-a, hétfőre 33 439-cel csökkent. Mint kiderült: a csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból.

A fővárosban jelenleg 1002-vel többen szavazhatnának most, mint márciusban – közel felük a XI. kerületbe jelentkezett át –, a megyei jogú városok választóinak száma viszont 5827-tel, a vármegyei közgyűlésre szavazóké pedig csaknem 13 ezerrel csökkent.

Nagyot változott az átjelentkezési kedv is a választások előtt – írja a portál. Míg április elején még nem volt jellemző, hogy valaki kérelmezte, hogy máshol szavazhasson,

az elmúlt három hétben megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni.

Az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési voksolás alkalmával: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, és az még június 9-én is érvényes lesz.

A lap hozzáteszi, hogy az elmúlt években az átjelentkezés az utolsó két hétben nőtt meg: tíz éve nagyjából 18,5 ezren, 2019-ben úgy 21 ezren jelentkeztek át, így várható, hogy idén még többen választják ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ne kelljen a papoknak jelenteni a gyerekek elleni bűncselekményeket, ha gyónás útján tudták meg – javasolja egy fideszes képviselő
Dunai Mónika adott be egy módosítót a gyermekvédelmi törvényhez. A szöveg szerint „ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén”.

Link másolása

Módosított adott be a gyermekvédelmi törvényhez a fideszes Dunai Mónika – szúrta ki Tordai Bence és a KARD Blog.

Az ellenzéki képviselő a Facebookon azt írja: „Papok és pedofília: fideszes módosító érkezett, hogy a gyóntató papoknak ne kelljen jelenteni az abúzust!”

A Kard a módosító szövegét is megosztotta. E szerint:

az egyházi személyek felmentést kapnának a gyermekeket ért bűncselekmények bejelentési kötelezettsége alól, amennyiben arról gyónás közben szereznek tudomást.

A pontos szöveg úgy szól: „A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel. Hasonlóan felmentést ad a büntetőeljárásról szóló törvény is a tanúkénti kihallgatása alól annak az egyházi személynek, akinek és amire vonatkozóan hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.”

A módosítási javaslat többi része azt taglalja, hogy a különböző állami szerveknek, köznevelési intézményeknek és gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek milyen jelzési vagy kezdeményezési kötelezettségeik vannak, illetve milyen következményekkel jár, ha a javaslatban meghatározott időben belül nem tesznek eleget ennek vagy nem tesznek feljelentést.

A kegyelmi botrány után két hónappal április végén nyújtottak be a Fidesz és a KDNP politikusai olyan törvényjavaslatot a Parlamentnek, amely szigorítaná a gyermekvédelmet. Ennek részeként még az életvitelüket is megvizsgálnák a gyermekvédelmi dolgozóknak, amihez azt is megnéznék, ki hányszor és milyen szórakozóhelyre jár. Szigorítanák a táboroztatás feltételeit is, például erkölcsi bizonyítványt kérnének még a táborozást segítő diákoktól is. Ezen kívül pornóoldalak blokkolását is igyekszik elérni a kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb felvételek Putyin egymilliárd dolláros palotájáról – a villában külön kápolna és méregdrága festmények is vannak
Többször szivárogtak már ki leleplező felvételek az elképzelhetetlen luxusban épült házról. A jelenlegiek szerint sok átalakításon esett át az elmúlt időben.

Link másolása

A Korrucpióellenes Alapítvány (FBK) és egy Project nevű oknyomozó csapat ismét bejutott Vlagyimir Putyin szinte felfoghatatlan pompájú palotájába, ami becslések szerint nagyjából egymilliárd dollárból épülhetett fel – írja a Meduza ellenzéki orosz portál.

Az orosz elnök rejtekhelyének szánt palota a Fekete-tenger partján, a Krasznodari határterület régiójában található.

Az itáliai stílusban épült palotakomplexumot először 2010-ben ismerhette meg a világ, amikor Szergej Kolesnyikov informátor nyílt levelet küldött Dmitrij Medvegyev akkori elnöknek. Később 2021-ben a közelmúltban elhunyt ellenzéki, Alekszej Navalnij mutatta be az FBK segítségével a csodapalotát. Ezt a videót azóta már több mint 130 milliószor tekintették meg.

A legújabb videó címe: Rejtett forgatás Putyin palotájában – Leleplezzük a hazugságokat és megmutatjuk a „cári” belső tereket, és ebben eddig soha nem látott részleteket tárnak fel a komplexum belsejéből.

Az FBK és a Projekt most felfedezte, hogy a luxusvilla festményeinek egy részét lecserélték: az eddigi, romantikus stílusban készült képek helyét csatákat ábrázoló festmények reprodukciói váltották fel. Köztük a borogyinói csatáé, amelyben a cári csapatok jelentős veszteséget okoztak a Napóleon vezette francia seregeknek 1812-ben.

A tervezők ezen kívül számos helyiséget átneveztek: ennek eredményeként a hálószobák most „lakásként” szerepelnek, a zeneszoba és az olvasóterem „lobby”, az ebédlő pedig „étterem” lett.

Szintén fontos változás, hogy a szerencsejáték- és játékterem helyén most egy kápolna áll, amibe egy olyan padot is betettek, ahová a hosszadalmas istentiszteletek alatt ülni lehet. Ennél is fontosabb részlet, hogy

az orosz ortodox hagyományban ez gyakorlatilag a cárnak szánt trón.

A teljes videó Putyin palotájáról

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar érettségi: így kellett megcsinálni a feladatokat – itt a hivatalos megoldókulcs
Mind a közép-, mind az emelt szintű feladatlap megoldásait ellenőrizhetik a vizsgázók – vagy bárki, aki kíváncsi, le tudna-e érettségizni 2024-ben.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, alaposan megváltozott a középszintű magyar érettségi írásbeli része. Annak első felében többek között Ady Endréről, a kódexekről és Antigonéról is kérdeztek (többek között az új, műveltségi feladatsorban), míg a hosszabb, szövegalkotó részben Karinthy Frigyes egy novellájáról vagy Babits Mihály költészetéről írhattak a vizsgázók.

Hétfőn szaktanárok részéről már érkezett egy nem hivatalos megoldás a feladatokra, kedd reggelre pedig kijött a hivatalos megoldókulcs is – írja az Eduline.hu.

A középszintű magyarérettségi helyes megoldásait ITT lehet megtekinteni

Az emelt szint megoldásainak helyességét pedig ITT lehet leellenőrizni.

A Szeretlek Magyarország által megkérdezett diákok egyébként nem találták nehéznek a feladatokat, az előzetes várakozásaik alapján legalábbis keményebbre számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: