„A párom megcsalt az anyámmal, amíg én megszültem a második gyerekünket”
„Ez az árulás tetőfoka” a fiatal angol lány szerint, aki már többször is meggyanúsította az anyját és a barátját azzal, hogy összeszűrték a levet, de ők hónapokig tagadták titkos viszonyukat.
A 44 éves nő azt mondta, hogy egyszerűen beleszeretett a vejébe, az érzés pedig a férfi részéről is kölcsönös volt. Egyikük sem kért bocsánatot azért, amit Jessel tettek. Mint kiderült, már akkor tervezgették, hogy összeköltöznek, amikor ő még terhes volt.
A megcsalás mind a lányt, mind az apját sokkolta, ekkor jöttek rá, hogy Ryan és Georgina már hónapok óta hazudtak nekik. Jess anyja ugyan egyszer elmondta a lányának, hogy el akarja hagyni a férjét, de a fiatal nő nem gondolta, hogy pont az ő párjával akar új kapcsolatba kezdeni az anyja.
"Undorom az egésztől. Kifogásokat kerestek, hogy több időt tölthessenek együtt, engem meg otthon hagytak terhesen. Ez az árulás tetőfoka. Arra számítasz, hogy az újdonsült nagymama a babába szeret bele, nem az apukába. A két gyerekem nagymamájának kellett volna lennie és segíteni nekem, de ő ehelyett a barátommal hetyegett. Összetört a szívem. Mindent elvesztettem: az anyámat és a gyerekeim apját is"
- mondta a magára maradt kétgyerekes anyuka.
Az újdonsült pár azzal vitte be a kegyelemdöfést Jessnek, hogy a Facebookon is nyilvánossá tették a kapcsolatukat, amin a rokonok és a barátok is nagyon megdöbbentek.
"Hogy magyarázzam el az embereknek, hogy a gyerekeim apja és a gyerekek nagymamája összejöttek?"
- tette fel a kérdést Jess, aki a történtek után visszaköltözött abba a lakásba, ahol korábban Ryannel laktak, és most egy ideig biztosan nem akar új párt.
Borzasztó dolog történt egy fiatal angol anyukával: a saját anyja volt az a nő, akivel a párja, gyermekei apja megcsalta őt. A történetéről a Sun számolt be.
A 24 éves Jess Aldridge már három éve járt a 29 éves Ryan Sheltonnal, a neten ismerkedtek meg egymással. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, 2019 szeptemberében már megszületett első gyerekük. Amikor egy évvel később a lány a második babájukkal volt terhes, úgy döntöttek, odaköltözik a szüleihez, hogy a koronavírus-korlátozások ne nehezítsék meg a találkozásokat, és az édesanyja többet tudjon segíteni a várandós kismamának. A lezárás idején viszont Jess észrevette, hogy anyja, Georgina és Ryan folyamatosan flörtölnek egymással, emiatt pedig nagyon kényelmetlenül érezte magát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.
A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.
„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”
- fejtette ki George.
Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.
„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”
Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.
Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.
A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.
Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.
Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.

Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.
Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.
„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”
– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:
„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”
A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.
Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.
„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”
– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint
gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.
Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."
Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.
Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."
Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."
Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."
Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.
„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.