A lagzi előtt nem sokkal halt meg a menyasszony – szerelme a temetésén vette újra feleségül
Meglehetősen bizarr, ám szívszorító esküvőt tartottak múlt szombaton Kínában: egy férfi a halott menyasszonyát vette feleségül.
A pár szomorú történetéről a Dalian Evening News számolt be. A Xu Shinan nevű férfi és a Jang Liu nevű nő csoporttársak voltak az egyetemen, és azután kerültek közel egymáshoz, hogy sokat beszélgettek az interneten keresztül. Még 2007 augusztusában jöttek össze, hat évvel később pedig papíron már házasok lettek. Azóta készültek az esküvőjükre, de alig három hónappal később a közös életük teljesen felborult. A fiatal nő folyamatos fájdalmat érzett a mellkasában, majd fél év múlva megkapták a szörnyű hírt: Jang mellrákban szenved.
A nő öt és fél évig küzdött a kegyetlen betegséggel. Megműtötték és kemoterápiára is járt, ennek ellenére próbált mindig pozitív maradni - sosem sírt, csak mosolygott párja szerint.
Sőt, szeretett volna másokat is bátorítani, ezért a kezeléséről folyamatosan posztolt a Weibo kínai közösségi oldalon.

2017-ben Jang egyre jobban lett, ezért ismét elkezdték építgetni a közös jövőjüket: lakásra spóroltak és szervezték az esküvőjüket. Sajnos azonban idővel ismét rosszabbodott a nő állapota, a férfi pedig országszerte végigjárta a kórházakat, hogy minél jobb kezelést találjon a szerelmének.
Jang májusban már annyira rosszul volt, hogy kórházba került. A helyzet olyan súlyos volt, hogy júliusban már a tüsszentéstől is eltörtek a csontjai. Október elején mesterséges kómába helyezték, egy héttel később pedig meg is halt.
"A végén már fel sem ismert, így el sem tudtunk búcsúzni egymástól"
- mondta szomorúan Xu.
Felesége halála után a férfi észrevette, hogy Jang azelőtt, hogy kórházba került, menyasszonyi ruhákat nézegetett a neten. Akkor eldöntötte, hogy a legszebbet fogja megvenni kedvese számára.
Másnap el is ment egy ruhaszalonba, amelynek a tulajdonosát annyira meghatotta a pár szomorú története, hogy azt mondta a férfinak: bármelyik ruhát választhatja 1 jüanért (42 forint).