„A háború undorító, lealjasító, egész életre megnyomorító káosz” – majdnem belehal a valóságba Tom Holland a Cherryben
Az Apple TV+-on nézhető mozi kellemes meglepetés. A kétezres évek elején járunk, Cherry (Tom Holland, a karakter neve azonban nem hangzik el egyáltalán a filmben) egy 23 éves - Holland is pont ennyi volt a forgatáskor - srác, akiről egyértelmű az első pillanattól, hogy túlérzékeny, kibillenthető lelkiállapotú fiú, aki nem érzi magát kompatibilisnek ezzel a világgal. Azért a mindennapokban viszonylag jól elvan összetartó és nem túl intellektuális baráti társaságával. A film az első pillanattól beránt erős zenéivel, lendületes kameramozgásaival, igényes képi világával és egyáltalán: profizmusával.
Még nem sejtjük, milyen út vár ránk a több mint 2 órás filmidő alatt, de az első jelenet megelőlegezi, hová jut majd el a karakter: kikészülve beront egy bankba, nem is érdekli, hogy félig látszik az arca, mert már körözik, majd összevissza a levegőbe lődöz, mindenkit megfélemlít, majd megpróbálja zaklatott lelkiállapotához képest udvariasan kirabolni az egyik pénztárosnő kasszáját. Aztán ugrunk vissza az időben: a srác találkozik egy lánnyal, aki az első pillanatban elrabolja a szívét és viszont, majd némi huzavona után összejönnek, csakhogy a szintén problémás csaj bejelenti, hogy máshol folytatja az egyetemet. Cherry kétségbeesésében az első szembe jövő épületbe besétál, ahol épp a katonaságba toboroznak hozzá hasonlóan kizökkent, gyökér nélküli, agymosható és uniformizálható srácokat.
A kiképzés-jelenetsorral, ami külön képarányban is került a filmbe, Kubrick és a Full Metal Jacket előtt hajt főt a rendezőpáros, a Russo-testvérek, akik immár negyedszer dolgoztak együtt Tom Hollanddal. Amúgy a lány közben meggondolta magát, a fiú viszont szeretné, ha a lány tanulna, meg menne, amerre a zsigerei húzzák: a bajba, úgyhogy összeházasodnak, és búcsút intenek pár évre. Vagy örökre, mert a kétezres évek nagy amerikai háborújából, Irakból sokan nem tértek vissza.
Igazából minden logikus, ami történik vele: a szétesése, a drog és bűn felé fordulása. Hogy a gyógyulás és megtisztulás végbemegy-e? Nyilván ennek drukkolunk, és érdemes kivárni a jó hosszú mozi végét. Ami jó, hogy elkészült, és a 2021-es fiatalok arcába vágja, épp "Pókememberrel" a főszerepben: tudjátok, mi a háború?
A profi filmes eszköztár, a rendezőpáros laza eleganciával elkészített képei, a humor, a fájdalomba oltott nosztalgikus érzelgősség majdnem a giccshatárig viszik a filmet, de pont mégsem, ami a forgatókönyvnek - egy iraki veterán életrajzi könyvéből készült - , a vizualitás következetességének és Tom Holland alakításának köszönhető. Mondjuk néha túltolják a stilizált világot, de ezen túl lehet lépni.
Holland szuper döntést hozott, hogy ezzel a filmmel váltott nagyobb szakmai sebességre és több színt mutatott meg magából (ezt már a tavalyi Mindig az ördöggel is megelőlegezte). Konkrétan le is vetkőzi Peter Parker-szerű figuráját - mintha szándékosan hasonlítana rá a külseje a sztori elején -, amikor a katonaságnál letolják a haját. A félresiklott, a társadalomban magára maradt, sírósan érzékeny fiúról az Amerikai szépség bántalmazott tinisráca juthat eszünkbe (akinek ráadásul pont betegesen agresszív veterán az apja).
Pont az ellenkező irányba, a pokolba indult, de erre a kérdésre is választ ad a film. A szentimentális hangvétel a coming of age mozik hangulatát is idézi szuggesztív zenéivel, és egyfajta kifordított felnőtté válási sztori is lehet. Holland mindenesetre nagyon emberi, hiteles, esendő és megkapó, és végre egy újabb antimacsó figurával bővült a filmes paletta.
