KULT
A Rovatból

„A háború undorító, lealjasító, egész életre megnyomorító káosz” – majdnem belehal a valóságba Tom Holland a Cherryben

A Cherry: Az elveszett ártatlanság című háborús-drogos-poszttraumás filmmel a színész továbblépett a Pókember szerepkörén. 


Az Apple TV+-on nézhető mozi kellemes meglepetés. A kétezres évek elején járunk, Cherry (Tom Holland, a karakter neve azonban nem hangzik el egyáltalán a filmben) egy 23 éves - Holland is pont ennyi volt a forgatáskor - srác, akiről egyértelmű az első pillanattól, hogy túlérzékeny, kibillenthető lelkiállapotú fiú, aki nem érzi magát kompatibilisnek ezzel a világgal. Azért a mindennapokban viszonylag jól elvan összetartó és nem túl intellektuális baráti társaságával. A film az első pillanattól beránt erős zenéivel, lendületes kameramozgásaival, igényes képi világával és egyáltalán: profizmusával.

Még nem sejtjük, milyen út vár ránk a több mint 2 órás filmidő alatt, de az első jelenet megelőlegezi, hová jut majd el a karakter: kikészülve beront egy bankba, nem is érdekli, hogy félig látszik az arca, mert már körözik, majd összevissza a levegőbe lődöz, mindenkit megfélemlít, majd megpróbálja zaklatott lelkiállapotához képest udvariasan kirabolni az egyik pénztárosnő kasszáját. Aztán ugrunk vissza az időben: a srác találkozik egy lánnyal, aki az első pillanatban elrabolja a szívét és viszont, majd némi huzavona után összejönnek, csakhogy a szintén problémás csaj bejelenti, hogy máshol folytatja az egyetemet. Cherry kétségbeesésében az első szembe jövő épületbe besétál, ahol épp a katonaságba toboroznak hozzá hasonlóan kizökkent, gyökér nélküli, agymosható és uniformizálható srácokat.

A kiképzés-jelenetsorral, ami külön képarányban is került a filmbe, Kubrick és a Full Metal Jacket előtt hajt főt a rendezőpáros, a Russo-testvérek, akik immár negyedszer dolgoztak együtt Tom Hollanddal. Amúgy a lány közben meggondolta magát, a fiú viszont szeretné, ha a lány tanulna, meg menne, amerre a zsigerei húzzák: a bajba, úgyhogy összeházasodnak, és búcsút intenek pár évre. Vagy örökre, mert a kétezres évek nagy amerikai háborújából, Irakból sokan nem tértek vissza.

De ahogy a prológus jelzi, Cherry visszatér, csak épp nem a legjobb formájában. Nem meglepő, hogy PTSD-vel, azaz poszttraumás stressz szindrómával küzd, amivel az Irakból hazatért, emberi lélekkel rendelkező veteránok nagy része találkozni kényszerült.

Igazából minden logikus, ami történik vele: a szétesése, a drog és bűn felé fordulása. Hogy a gyógyulás és megtisztulás végbemegy-e? Nyilván ennek drukkolunk, és érdemes kivárni a jó hosszú mozi végét. Ami jó, hogy elkészült, és a 2021-es fiatalok arcába vágja, épp "Pókememberrel" a főszerepben: tudjátok, mi a háború?

A háború kérlek, undorító, lealjasító, elembertelenítő, egész életre megnyomorító káosz, aminek azért nem látod értelmét, mert nincs, és mert csak egy eszköz vagy. Csak mire erre rájössz, már kész vagy.

A profi filmes eszköztár, a rendezőpáros laza eleganciával elkészített képei, a humor, a fájdalomba oltott nosztalgikus érzelgősség majdnem a giccshatárig viszik a filmet, de pont mégsem, ami a forgatókönyvnek - egy iraki veterán életrajzi könyvéből készült - , a vizualitás következetességének és Tom Holland alakításának köszönhető. Mondjuk néha túltolják a stilizált világot, de ezen túl lehet lépni.

Holland szuper döntést hozott, hogy ezzel a filmmel váltott nagyobb szakmai sebességre és több színt mutatott meg magából (ezt már a tavalyi Mindig az ördöggel is megelőlegezte). Konkrétan le is vetkőzi Peter Parker-szerű figuráját - mintha szándékosan hasonlítana rá a külseje a sztori elején -, amikor a katonaságnál letolják a haját. A félresiklott, a társadalomban magára maradt, sírósan érzékeny fiúról az Amerikai szépség bántalmazott tinisráca juthat eszünkbe (akinek ráadásul pont betegesen agresszív veterán az apja).

Logikus, ami történik, mint írtam: Holland karakterének narrációjából is kiderül, azt gondolta, nem erre a világra való, pedig akkor még csak az amerikai utcákat rótta bomberdzsekiben. Akkor vajon mi húzta a véglete felé, miért gondolta, hogy épp a végtagszakító, lélekvesztő háború lesz az ő helye?

Pont az ellenkező irányba, a pokolba indult, de erre a kérdésre is választ ad a film. A szentimentális hangvétel a coming of age mozik hangulatát is idézi szuggesztív zenéivel, és egyfajta kifordított felnőtté válási sztori is lehet. Holland mindenesetre nagyon emberi, hiteles, esendő és megkapó, és végre egy újabb antimacsó figurával bővült a filmes paletta. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk