KAPCSOLAT
A Rovatból

5 jel, hogy a kapcsolatotok túl gyorsan halad, és itt az ideje kicsit lassítanotok

Nem éri meg elsietni a dolgokat, akkor sem, ha teljesen elvakít a szerelem. A szakértő elmondta, hogy miért.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. december 04.



Csodás dolog párkapcsolatban élni, pláne akkor, ha fülig szerelmes vagy és úgy érzed, a megfelelő ember mellett vagy. De ha túl gyorsan haladtok előre, rossz irányt is vehetnek a dolgok. Még akkor is, ha boldog vagy, néha jobb nem elsietni mindent, nehogy éppen az ellenkezője történjen, mint amit szeretnétek.

April Masini párkapcsolati szakértő szerint, ha egy páros túl gyorsan ugrik bele egy kapcsolatba és elhamarkodnak olyan fontos dolgokat, amikhez kell valamennyi idő, a rózsaszín köd után gyorsan elmúlhat a hirtelen fellángoló szerelmük is.

Az Elite Daily összeszedte, mik azok a jelek, amik azt bizonyítják, hogy itt az ideje lassítani a tempón:

1. Nem beszéltetek még fontos dolgokról, döntésekről

Még ha ijesztőnek is tűnnek, vannak dolgok, amiket előbb-utóbb meg kell beszélnetek a párotokkal. Tudnotok kell egymás múltjáról, jövőbeli terveiről, az álmaitokról és vágyaitoktól, az életmódotokról, a családotokról, a vallásotokról, a családalapításhoz fűződő érzéseitekről.

Ha ezeket a komoly témákat eddig hanyagoltátok, mindenképpen kerítsetek sort rá, hiszen akár a kapcsolatotok jövője is múlhat rajta.

2. Főleg a szex jellemzi a kapcsolatotokat

A szex nagyszerű dolog és a párkapcsolat egyik nagyon fontos része, ezt senki sem vitatja. Nagyon izgalmas egy új partnerre találni az ágyban, de ha komoly kapcsolatot szeretnétek, mégis szinte az összes együtt töltött időtökben csak hancúroztok egymással, az annak a jele, hogy túl gyorsan haladtok. Az persze nagy pozitívum, ha ennyire jó a kémia köztetek, de

ha túl hamar túl sokat kaptok egymásból, teljesen elvakíthat titeket a testi vonzalom, ami nem elég egy hosszútávú párkapcsolathoz.

3. Még nem ismeritek egymás családját és barátait

Egy idő után eljön az a pont, amikor találkozol a párod szeretteivel és ő is megismeri a te családodat és barátaidat, de a szakértő szerint nem mindegy, mikor történik ez meg. Túl korán sem szabad átesni ezen, de túl sokáig sem érdemes halasztani.

Csak ti érzitek, mikor jön el ennek az ideje.

Viszont: ha már azelőtt bemutatjátok egymást a számotokra fontos embereknek, hogy megbizonyosodtatok volna róla, van-e jövője a kapcsolatotoknak, lehet, hogy túl gyorsan haladtok.

4. Még nem voltak komoly nehézségeitek

Ha még nem kerültetek olyan helyzetbe, amiben bizonyítanotok kellett, hogy számíthattok egymásra, akkor még nem is igazán komoly a kapcsolatotok.

Tudnotok kell, hogy ha nehéz időket éltek meg, vagy megpróbáltató szituációba kerültök, akkor is ott lesztek egymásnak és megpróbáljátok megoldani a dolgokat.

5. Nem időrendben haladtok

Vannak dolgok, amikhez idő kell. A szakértő szerint az a legjobb, ha egyfajta időrendhez alkalmazkodtok. Ő azt javasolja, hogy az első három hónapban csak randizgassatok, hogy kiderítsétek, összeilletek-e. Ha mindketten szeretnétek folytatni, tegyétek ezt továbbra is, és ha még mindig jól érzitek magatokkal egymással, már lehet valami komolyabb is belőle. Az ezután következő hat hónap pedig eldönti azt, hogy elég jól működtök-e ahhoz, hogy összeköltözzetek, vagy akár a házasságon gondolkodjatok.

Természetesen ez a séma nincs kőbe vésve, de jól mutatja, hogy nagyjából mi az ideális időrendje egy egészséges kapcsolatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
„Nagyon jól főzök és takarítok. Keresztény férjet keresek, aki el tudna látni engem, és az öt gyerekünket” – Jobboldali fiataloknak indult egy randioldal
Kifejezetten jobboldali, konzervatív beállítottságú fiataloknak indult egy randioldal, hogy megkönnyítse a hasonló világnézetűek egymásra találását. Azt találtuk, amit sejtettünk, bár azért trollokból sem volt hiány.
Varga Vencel videója - szmo.hu
2025. szeptember 10.



Szembejött velünk a TikTokon egy hirdetés egy jobboldali randioldalról. Azonnal kíváncsiak lettünk, mi lehet ez, mint Bese atya a melegorgia hallatán, így regisztráltunk, és csináltunk egy profilt is legott az oldalon.

Megmutatjuk, mit találtunk:

@szeretlekmagyarorszag.hu Az ultimate hiánypótló tartalom #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A Rovatból
Egyesek szerint beteges, mások szerint kapcsolatokat menthet meg – mi az a hotwifing?
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.


Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.

Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:

„Ez olyan, mintha hagynád a barátodnak, hogy kipróbálja a kocsidat. Megnézi, milyen jól megy. Vissza kell adnia, de közben büszkeséggel tölt el. Egy kis ízelítőt kap abból, milyen az én életem.”

Egy másik férfi, Alex, a feleségétől, Rebeccától hallott először erről. A nő arról fantáziált, hogy két férfival egyszerre bújik ágyba. Rebecca ezt mondta: „Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor ezt az élményt megoszthatod azzal, akit szeretsz – és közben tudod, hogy ez semmit nem vesz el abból, ami köztetek van. A szex és a szerelem két teljesen külön dolog. Ez az egész még erősebbé tette a kapcsolatunkat. Furcsa kimondani, de sokkal jobban szeretem őt emiatt.”

Richard még extrémebb dolgot szeretne. Azt mondta, hogy a feleségét az esküvői ruhájában szeretné látni, miközben mások „meggyalázzák”. Azt is állította, hogy a hotwifing „a szerelem és a bizalom építőkockája, és ez egyre csak erősebbé válik.” Hozzátette: „Így erősítjük meg a kapcsolatunkat, én pedig szórakozást és adrenalint kapok a meggyalázásból.”

Shannon Lofland, aki korábban seriffhelyettes volt Coloradóban, vissza akar térni a felnőttiparba. Azt tervezi, hogy egy másik pornóssal szexel a férje szeme láttára. Azt mondta:

„Reméljük, sikerült egy kis betekintést adnunk a hotwife-életmódba, és megmutattuk, hogy egy pár akkor is tud mélyen szeretni és erős maradni, ha más partnerekkel is élnek át élményeket. Éreztem a férjem feltétel nélküli szeretetét és támogatását. Ez életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt, és még erősebbé tette a köteléket köztünk.”

A jelenség egyre népszerűbb a fiatal férfiak körében. A brit férfiak 10 százaléka szívesen kipróbálná. Egyes párok pornószínészeket is felkeresnek, hogy azok segítsenek az élmény megvalósításában. A trend annyira népszerű kezd lenni, hogy hamarosan egy ilyen tematikájú fesztivált is rendeznek az Egyesült Királyságban.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..


A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.

Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.

Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.

Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.

Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.

Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”

Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”

A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.

A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: