HÍREK

Ungár Péter szánalmasnak tartja, hogy a negyedik kétharmad után a Párbeszéd és az LMP „egymással kezd el keménykedni”

A képviselő Tordai Bence szavaira reagált, aki egy interjúban azt mondta, onnantól kezdve nem tudják lekövetni az LMP mozgását, hogy „nagyon szoros szövetségbe álltak össze a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val”.

Link másolása

"Én kevés szánalmasabb és fölöslegesebb, az ellenzék teljes hasztalanságát igazoló dolgot tudok elképzelni, mint ha a negyedik kétharmadot hozó súlyos vereség után két héttel, a parlamenti küszöböt együtt jelenleg át nem lépő két zöldpárt egymással kezd el keménykedni" - így reagált Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Tordai Bence Telexnek adott interjújára.

A Párbeszéd politikusa többek között arról beszélt a lapnak adott interjújában, hogy miért nem képzelhető el szorosabb együttműködés pártja és az LMP között. Tordai úgy fogalmazott, onnantól kezdve nem tudják lekövetni az LMP mozgását, hogy "nagyon szoros szövetségbe álltak össze a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val. Valószínűleg termékenyebb lett volna a zöldpártok együttműködése, de azzal nekünk nehéz mit kezdeni, hogy valaki egy pártot, amely önmagát a Gyurcsány által vezetett kormánnyal szemben meghatározva jött létre, bevisz a DK zöldtagozatának, és szerintem a szavazóik sem nagyon tudják ezt követni".

Tordai arról is beszélt, hogy a Párbeszéd külön indul majd az EP-választáson, már a listavezetőjük és az üzenetük is megvan.

Ungár Péter erre úgy reagált Facebook-oldalán:

"Örülünk, hogy a Párbeszéd a tizedik születésnapján úgy döntött, hogy egyszer elindul önállóan egy választáson, tényleg nagy dolognak tartjuk, de szerintünk ez most kevésbé érdekli és még kevésbé nyugtatja meg a választókat".

Az LMP-s politikus hozzátette: lehet, hogy őket "kicsit jobban megviselte a vereség, mint Tordai Bencét", de még nem tudnak "mosolyogva elindítani egy EP-kampányt", mert szerintük "a harci kiáltások helyett érdemes ennél kicsit több időt az önvizsgálatra szánni".

"Főleg abban a pártban, aminek az elnöke azért lépett vissza az előválasztáson egy piaci fundamentalista jobboldali jelölt javára, mert állítása szerint a baloldali és zöld politikának nincs támogatottsága"

- fogalmazott Ungár Péter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: