Több mint százötven olyan koalát kellett megbetegedés miatt elaltatni, melyek az Alcoa ausztráliai gyára mellett éltek, írja a Unilad. A Magyarországon is jelen lévő alumíniumgyár elismerte az erszényesek tömeges lemészárlását, miután az állatok a fluorid-kibocsátásnak való kitettség miatt súlyosan megbetegedtek.
A 2019-ben kezdődött ellenőrzéssorozat nyomán kiderült, hogy az alumíniumkohó közelében található 17 hektáros területen élő koalák egy csoportjánál fluorózis alakult ki. Ez a nagy mennyiségű fluorbevitel miatt fellépő betegség, mely a csontok és a fogak gyengülését okozza.
Az ellenőrzések kezdete óta 348 koalát vizsgáltak meg, közülük 152 esetében igazolták a betegséget, melyeket elpusztítottak. Ezután az amerikai vállalat lezárta a gyár melletti erdőt, és több szervezet bevonásával Koala Menedzsment Tervet dolgoztak ki, melynek keretében a gyártól távolabb eső 14 hektáros területen 16 ezer eukaliptuszfa ültetését tervezik, hogy biztonságosabb élőhelyet alakítsanak ki a kontinensen őshonos állatoknak.
Szakértők szerint az Alcoa elkésett a lépéssel, mivel évekkel korábban kellett volna megelőző intézkedéseket hoznia. A betegség miatt elpusztult koalákon ez már nem segít, és a tavaly veszélyeztetett fajjá minősített erszényesek száma a bozóttüzek mellett a gyárnak köszönhetően is tovább csökkent.
Több mint százötven olyan koalát kellett megbetegedés miatt elaltatni, melyek az Alcoa ausztráliai gyára mellett éltek, írja a Unilad. A Magyarországon is jelen lévő alumíniumgyár elismerte az erszényesek tömeges lemészárlását, miután az állatok a fluorid-kibocsátásnak való kitettség miatt súlyosan megbetegedtek.
A 2019-ben kezdődött ellenőrzéssorozat nyomán kiderült, hogy az alumíniumkohó közelében található 17 hektáros területen élő koalák egy csoportjánál fluorózis alakult ki. Ez a nagy mennyiségű fluorbevitel miatt fellépő betegség, mely a csontok és a fogak gyengülését okozza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Válasz Online: Nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp most jelentette be az amerikai költözésüket
A portál szerint már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és gyerekeik Amerikába költöznek. Kedden többek között erről a témáról is küldtek kérdést a miniszterelnök lányáéknak, válasz azonban Orbán Ráhel Instagramján érkezett.
A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.
„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”
– írta a független portál Facebook-oldalánBódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.
A kérdéssor első pontjában a következő állt:
„Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”
A lap kérdésében arra utaltak, hogy a Tiborcz–Orbán házaspár a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel ugyanúgy ideiglenesen elköltözött az országból, mint most tervezik, igaz, akkor Marbellán tartózkodtak.
A Válasz Online posztjában kifejtik:
valószínűsítették, hogy „2025 Magyarországán nem fordulhat elő, hogy a magyar nyilvánosság egy független sajtótermékből értesüljön arról, hova távozik a választási időszakban a Tiborcz–Orbán család”.
Éppen ezért számítottak arra, hogy a nekik küldött válasz előtt közleményben vagy egy közösségi médiás posztban jelentik be az ideiglenes országváltást.
Végül ez meg is történt: kedd délután Orbán Ráhel az Instagramon közölte, hogy azt fontolgatják: Amerikában költöznek. Arról írt, hogy felvették egy amerikai egyetemre, tizenöt évvel azután, hogy már eltöltött egy nyarat a bostoni egyetemen. Posztjában viszont megjegyezte, hogy „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.
A Válasz Online szerint ugyanakkor a döntés már megszületett, a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették: megtörtént a kiiratkozás Magyarországon, valamint a beiratkozás az amerikai iskolába
– írják.
A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.
„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”
– írta a független portál Facebook-oldalánBódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön délután térhet vissza a Földre Kapu Tibor, de sok minden befolyásolhatja még a visszautat
A magyar űrhajós már túl van több tucat kísérleten az ISS fedélzetén. Most készülnek a hazatérésre, de még bármi közbejöhet – az időjárástól a kapszula műszaki állapotáig.
Közel két hete indult útnak a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról. Az Axiom–4 küldetés egyik résztvevője a magyar Kapu Tibor is. Június 26-án sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), azóta több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el.
A küldetés már az utolsó heténél jár. Július 7-én az Axiom Space közleményt adott ki, amely szerint a legénység befejezi az utolsó kutatási ciklusokat, és már megkezdték a felszerelések átcsoportosítását a Dragon kapszulába. Ez arra utal, hogy minden a terv szerint halad.
A jelenlegi tervek szerint július 10-én 12:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor) válnának le az ISS-ről. A Dragon „Grace” nevű kapszula néhány órával később a Csendes-óceánba érkezne meg, Kalifornia partvidékéhez közel.
A pontos leszállási helyet az időjárás és az óceáni viszonyok határozzák meg.
Három dolog is közbeszólhat, és módosíthatja a visszatérés időpontját. Az első az időjárás. A kapszula ejtőernyős süllyedése és tengeri leszállása csak akkor történhet meg, ha a szél és a hullámzás nem jelent veszélyt. Ha ezek nem megfelelőek, a NASA és az Axiom Space akár az utolsó pillanatban is elhalaszthatja a visszatérést.
A második tényező a kapszula műszaki állapota. Minden indítás és leszállás előtt átvizsgálják a rendszereket. Egy hiba – például az automatikus irányító rendszer problémája vagy szoftveres anomália – akár napokra is eltolhatja a leszállást. Korábban már előfordult, hogy oxigénszivárgás miatt napokkal később tudtak csak elindulni.
A harmadik ok, ami miatt tovább maradhatnak, a tudományos program meghosszabbítása. Olyan orvosi, biológiai és technológiai kísérleteket végeznek, amelyek fontosak lehetnek a Hold- és Mars-missziókhoz. Vizsgálják többek között a mikroalgák túlélőképességét, a csontritkulás súlytalanságban való modellezését, és a mesterséges izomszövetek viselkedését. Ha ezek közül valamelyik tovább tart, a földi tudóscsoportok kérhetik a küldetés meghosszabbítását, ha az ISS és a Dragon kapacitása ezt engedi.
Ha tehát minden a tervek szerint alakul, július 10-én délután visszatérhetnek a Földre. A leszállás után a SpaceX csapata emeli ki őket a tengerből. Ezután orvosi vizsgálatok és első interjúk következnek.
Közel két hete indult útnak a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról. Az Axiom–4 küldetés egyik résztvevője a magyar Kapu Tibor is. Június 26-án sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), azóta több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el.
A küldetés már az utolsó heténél jár. Július 7-én az Axiom Space közleményt adott ki, amely szerint a legénység befejezi az utolsó kutatási ciklusokat, és már megkezdték a felszerelések átcsoportosítását a Dragon kapszulába. Ez arra utal, hogy minden a terv szerint halad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Közéleti hírlevelet” ajánlottak a Gondosóra használóinak, a levélben a kormány támogatásairól írtak
„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról” - írják az e-mailben.
„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” – ezzel a címmel kapott e-mailt szerdán minden Gondosóra felhasználó, írja a Telex.
A levélhez rögtön egy hírlevelet is mellékeltek, amelyben a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól lehet olvasni részletesen.
A tájékoztató kiemeli, mióta és mekkora költségvetési ráfordítással biztosítják ezeket a juttatásokat.
„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról”
– írják a levélben, amiben a címzettek hozzájárulását kérik ahhoz, hogy feliratkozhassanak a közéleti hírlevélre.
A Gondosóra-program két éve indult. A rendszer informatikai hátterét a 4iG dolgozhatta ki, és ők biztosítják a szolgáltatást. Az eszközök gyenge térerő esetén is működnek, mivel a 2G hálózaton futnak. A 2022-es választási kampány idején előfordult, hogy fideszes aktivista hívta fel a készüléket, de olyan is volt, amikor maga Orbán Viktor szólalt meg rajta – jegyzi meg a lap.
„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” – ezzel a címmel kapott e-mailt szerdán minden Gondosóra felhasználó, írja a Telex.
A levélhez rögtön egy hírlevelet is mellékeltek, amelyben a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól lehet olvasni részletesen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány több mint 24 milliárd forintnyi pluszpénzt csoportosított át különféle fejlesztésekre egy hétfő este megjelent kormányhatározat szerint – szúrta ki a 24.hu. A döntés célja „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló szerződésmódosítások, valamint az abból eredő kifizetések teljesítése”.
A legnagyobb összeg az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára megy, erre 7 milliárd forintot biztosítanak. Közútfejlesztésre összesen 12,2 milliárd forint jut.
Vasútfejlesztésre jóval kevesebbet adnak: az Érd és Érd alsó közötti összekötő vágányra, illetve a kapcsolódó létesítményekre 368 millió forintot szánnak.
A Nemzeti Filmintézet fóti telephelyének fejlesztése 5,1 milliárd forint pluszforrást kap. A nyíregyházi stadionra 1,9 milliárdot adnak.
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztésére 1,8 milliárd forint jut.
665 millió forintot csoportosítanak át a Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár javára. A tihanyi apátsági templom átalakítására 578 millió forintot szánnak. Komlón kézilabda munkacsarnok épülhet 272 millió forintból.