News here
hirdetés

JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

„Repülő” hajók forradalmasíthatják a közlekedést Stockholmban

Sokkal gyorsabb és a környezetet is jobban kímélik a Candela elektromos hajói. Jövőre kezdődhet az első vízi taxik tesztje a svéd fővárosban.
Fotó: Candela - szmo.hu
2022. június 29.


Link másolása

hirdetés

Stockholm közel 1 millió lakójára közel 756 ezer szabadidős vízi jármű jut, ami egy főre vetítve a legmagasabb arány a világon. A 14 szigetre épült svéd főváros lakói az elképesztő mennyiségű hajózással azonban komolyan hatással vannak a környezetre: a motorok zaja zavarja a tengerben élő állatokat, a járművek miatt keletkező hullámok jelentős befolyással vannak a tengerfenékre, míg a az egész ország teljes szén-dioxid kibocsátásnak negyede a vízi járművekhez köthető. Erre a helyzetre lehet megoldás egy elektromos hajókat építő svéd startup, írja a CNN.

A Candela szárnyashajói károsanyag-kibocsátás nélkül, elektromos akkumulátorokkal működnek, ráadásul jóval gyorsabbak a hagyományos modellekhez képest. Éppen ezért a 28 láb, vagyis 8,5 méter hosszú C-8-as hajóból a tavaly augusztusi bemutató után fél éven belül száz darabot adtak el.

Ezeket a hajókat alapvetően szabadidős kirándulásokra tervezték, egy feltöltéssel két és fél órán keresztül üzemképesek.

Gustav Hasselskog nem is tagadja, hogy a Teslától merítettek rengeteg ötletet. A Candela alapítója és vezérigazgatója szerint Elon Musk autógyára amellett, hogy stílust adott az elektromos autóknak, még jelentősen fel is gyorsította a fenntarthatóság felé elmozdulást.

A 2014-ben alapított Candela vezetőjének korábban olyan hajója volt, ami tizenötször többet fogyasztott, mint az autója. Ez is hatalmas lökést adott Hasselskognak ahhoz, hogy megpróbálja zöldebbé tenni a vízen utazást. Az ötlete egy régi megoldást újrahasznosításán alapszik: a vállalat hajóinak oldalára szárnyszerű talpakat erősítenek, melyek egy bizonyos sebesség elérése után egyszerűen kiemeleik a hajótestet a vízből, ezzel szinte nullára csökken a súrlódás, még jobban érvényesül az akkumulátor ereje, összességében szinte a víztükör felett „repülnek” a hajók.

Még ha a Candela forradalmasítja is a stockholmi szabadidős közlekedést, valószínűleg rövid távon nem oldja meg a környezetre jóval károsabb teherszállító turistahajók hajók problémáját.

hirdetés
A gigantikus óceánjáró hajók becslések szerint évente 1 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátásért felelősek. Manapság ugyanis az akkumulátorok teljesítménye és súlya miatt még nem jelentenek alternatívát a hagyományos technológiákkal szemben.

A Candela mindenesetre már megkezdte olyan vízi taxik és kompok fejlesztését, melyek akár 6-30 utast is képesek szállítani. A startup szerint hajóikkal nagyjából felére csökkenthető az ingázás ideje Stockholmban, mivel az érvényben lévő 12 csomós maximális sebesség alól felmentést kaptak járműveik, ennek két és félszeresével is haladhatnak. Az első ilyen kompot jövőre tesztelik a svéd fővárosban.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Olyan pusztító szárazság vár ránk, hogy otthon is érdemes lehet gyűjteni az esővizet
Porzó termőföldek, elszáradt kukoricatáblák, szikes talaj, hulló falevelek és sárgaság. Kiszáradt folyómedrek, mozaikosra töredezett talaj és a baljósan zsugorodó Velencei-tó. A katasztrófafilmre emlékeztető képsorok mára valósággá váltak, a szemünk előtt zajlik a klímaváltozás.

Link másolása

hirdetés

A klímakutató szerint a mostani pusztító aszály és a 20 tartósan meleg nap csak a kezdet, elképzelni is nehéz, mi vár majd ránk, amikor a következő években tovább emelkedik a hőmérséklet, márpedig minden előrejelzés szerint emelkedni fog. Fel kell készülnünk az extrém szárazságra, új kártevők megjelenésére, és arra is, hogy a hirtelen lezúduló zivatarokat, sőt az árvizeket is hasznosítanunk kell. A mezőgazdaságban pedig olyan új gabonafajtákat kell nemesíteni, amelyek jobban tűrik a szélsőséges időjárási körülményeket, különben Európa-szerte éhínség alakulhat ki hangzott el az RTL Klub Fókusz című műsorában.

Porzó termőföldek, elszáradt kukoricatáblák, szikes talaj, hulló falevelek és sárgaság. Kiszáradt folyómedrek, mozaikosra töredezett talaj és a baljósan zsugorodó Velencei-tó. A katasztrófafilmre emlékeztető képsorok mára valósággá váltak, a szemünk előtt zajlik a klímaváltozás.

A kánikula és a csapadékmentes időjárás rendkívüli aszályhelyzetet okozott Magyarországon. A növények elszáradnak, a rétek kisülnek, a fákon pedig sok helyen már alig maradtak levelek. Ebből a szempontból a nyár közepén máris itt a kora ősz.

Dr. Aponyi Lajos, a Nővényorvosi Kamara főtitkára elmondta, a gyümölcsfák elkezdték hullatni a lombjukat, de már a gyümölcshullás is nagyon jelentős. A fák részéről ez egy védekezési lehetőség, így próbálják menteni az életüket, hogy minél kisebb legyen a párologtató felület. De nem csak a gyümölcsfák, a bükkfák, a tölgyfák és több fenyőfa is nehezen viseli ezt az egyre inkább mediterrán klímát.

A szőlő és a kivi viszont kifejezetten élvezi a szélsőséges meleget.

Kovács Erik klímakutató szerint néhány évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Közép-Európában Magyarországon lesz a legnagyobb kiviültetvény, ma már csak Zala megyéig kell elmennünk érte.

A kukorica és a búza mostani típusai nem fognak egyszerűen megteremni, különösen az évszázad második felétől. Tehát olyan hibrideket, illetve olyan fajtákat kell kinemesíteni, amelyek hő- illetve aszálytűrő képességük sokkal jobbak a maiaknál

hirdetés

– fogalmazott a kutató.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Ilyen lehet majd Ausztrália 2070-ben a mesterséges intelligencia szerint
Olyan vörös lesz a kontinens, mint a Mars. Az emelkedő tengerszint miatt pedig egyre beljebb kell költözni a szárazföldön.

Link másolása

hirdetés

A klímaváltozás, a világjárványok és a technológiai fejlődés miatt jó eséllyel egészen máshogy fog kinézni a Föld a jövőben, mint napjainkban. A mesterséges intelligencia segítségével pedig akár már ma megpróbálhatjuk kitalálni, milyen lesz a bolygó fél évszázad múlva, írja a LADbible.

Erre volt kíváncsi az a redditező is, aki a Midjourney mesterségesintelligencia-generátortól próbálta megtudni, hogyan fog kinézni Ausztrália 2070-ben. A végeredmény egyszerre lenyűgöző és félelmetes.

Az elkészült grafikák alapján úgy tűnik, hogy

az emelkedő tengerszint miatt a kontinens belseje felé költöznek majd az emberek.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a képeken a táj kísértetiesen emlékeztet a Marsra: a Földön Ausztrália éghajlata áll legközelebb a szomszéd bolygóéhoz. Az ország kőzetei rengeteg oxidot tartalmaznak, ami a Mars vöröses színét is adja.

Kifejezetten ijesztő az egyik képen a várost bekebelező hatalmas porvihar. Azonban talán mégis ez az apokaliptikus vihar a legreálisabb a felvételeken szereplő valamennyi részlet közül.

hirdetés

A Midjourney az utóbbi időben az egyik kedvenc szórakozása lett az internetezőknek. Nemrég az egyik felhasználó azt kérdezte a mesterséges intelligenciától, hogyan ér véget majd az emberiség. A robot egy égből lecsapó sugárnyalábot rajzolt válaszként.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Kiszáradás fenyegeti az országot a következő évtizedekben egy kutatás szerint
Az ELTE kutatóinak előrejelzése több lehetőséget vázol föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb.

Link másolása

hirdetés

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az ELTE kutatói.

Tanulmányukban az egyre erősebb éghajlatváltozás miatt a száraz területek terjedését valószínűsítik, elsősorban az Alföld északi és középső részein, a Kisalföldön és a Dunántúl északkeleti részén. A folyamat évtizedek óta tart, a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest már most 84 százalékról 68 százalékra csökkent a nedves területek aránya a júniusi adatokat összevetve

- írták.

Az előrejelzés több lehetőséget vázol föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb. Elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére, ezzel együtt a bükkerdők teljesen eltűnhetnek, és a tölgyesek is nagyon kis területre szorulnak vissza.

A kevésbé súlyos lehetőség az, hogy a kiszáradás kisebb területre korlátozódik, az Északi-középhegység és a Dunántúl jelentős része megmarad nedves területnek. Ebből is látszik, hogy nem mindegy, mi történik addig, hiszen a mostani intézkedésektől függ a változások mértéke a következő évtizedekben - tették hozzá.

Az éghajlatváltozás belföldi hatásairól szóló tanulmányt a masfelfok.hu oldalon teszik közzé.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A Rovatból
hirdetés
Gondolattal irányítható robotkarokat fejlesztettek ki, amikkel a részlegesen bénult emberek önállóan tudnak enni
Videón látható, ahogy egy férfi először fogyaszt el maga egy desszertet úgy, hogy 30 éve nem tudja használni az ujjait.

Link másolása

hirdetés

Olyan robotikus rendszert fejlesztettek ki, amely képes érzékelni a részlegesen bénult személyek izommozgás-jeleit– írja a PsyPost.

A kutatók által kifejlesztett interfész közvetlen kommunikációs kapcsolatot képes létesíteni az agy és a számítógép között, amely dekódolja az idegi jeleket és lefordítja azokat különböző funkciók elvégzésére, képernyőn lévő kurzor mozgatásától kezdve a sütemény elfogyasztásáig.

A robotkarok emellett egy számítógépes hang segítségével folyamatosan kommunikálnak a felhasználóval, és bejelentik, milyen utasítást kaptak a felhasználótól.

Az amerikai John Hopkins egyetem kutatói eredményeiket a Frontiers in Neurorobotics című folyóiratban publikálták. A kutatók szerint a felhasználók minimális mentális ráfordítássul tudják irányítani a protéziseket.

Egy kísérlet során nagyjából 90 másodperc alatt tudott elfogyasztani a gondolataival irányított robotkarok segítségével egy desszertet egy férfi, aki 30 éve nem tudja használni az ujjait.

"Bár ezek még csak az első teszteredmények, izgatottan várjuk, hogy a mozgáskorlátozott embereknek valódi kontrollt tudjunk biztosítani az egyre intelligensebb segédgépek felett" – mondta Dr. Francesco Tenore, a tanulmány vezető szerzője.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: