JÖVŐ
A Rovatból

Ötmilliárd dollárt ajánlottak fel a szupergazdagok a biosokféleség és az őslakosok földjeinek megvédésére

Jeff Bezos, Bloomberg és Leonardo DiCaprio alapítványa is az adakozók között van. Ez minden idők egyik legnagyobb magánfelajánlása a környezetvédelem területén.

Link másolása

Megőrizni és megnövelni a Föld védett területeit, megerősíteni a hagyományos lakhelyek őslakosok általi védelmét. Ez a célja a Protecting Our Planet Challenge (Kihívás bolygónk védelmére) nevű szervezetnek, amelyet a következő tíz évben kilenc befolyásos jótékonysági alapítvány finanszíroz majd.

Az ötmilliárd dolláros támogatás minden idők egyik legnagyobb magánfelajánlása.

„Azért, hogy unokáinknak és az ő unokáiknak hasonló lehetőségeik legyenek, mint nekünk, azért, hogy egy működő bolygót örökölhessenek, mielőbb le kell lassítanunk azt a sebességet, amellyel gazdaságaink pusztítják a természetet” – idézte a Mongabay Hansjörg Wyss svájci milliárdos üzletembert, a programban résztvevő, a Wyss alapítvány létrehozóját és elnökét.

A további donorok: Jeff Bezosnak, az Amazon tulajdonosának Earth Fundja, a New York volt főpolgármestere vezette Bloomberg Philanthropies, az Intel technológiai multinacionális cég főnökének alapítványa, a Gordon and Betty Moore Foundation, a Walmart volt elnök-vezérigazgatója által létrehozott Rob and Melani Walton Foundation, továbbá az őslakosok védelmére létre jött Nia Tero (A mi Földünk, eszperantó nyelven), a Rainforest Trust, a Re:Wild, amelynek egyik alapítója Leonardo DiCaprio, valamint a Lisbeth Rausing és Peter Baldwin vezette Arcadia Fund.

Bezos alapítványa egyedül egymilliárd dollárt ajánlott fel. Ez része az Amazon-főnök tervének, mely szerint a következő évtizedben 10 milliárdot adományoz a klímaválság leküzdésére.

A Rainforest Trust és a Wyss alapítvány 500-500 millió dolláros hozzájárulást ígért. Ez utóbbinak ezzel már az elmúlt három év természetvédelmi célú adományainak összege meghaladja egymilliárdot.

A Protecting Our Planet Challenge számos természetmegőrző projektet támogat Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában, köztük őslakos területek körülhatárolását, kormányok védelme alatt álló zónák létrehozását, valamint magánrezervátumok felállítását célzó földvásárlásokat.

James Deutsch, a Rainforest elnöke szerint itt az idő, hogy magán- és közalapítványok, különösen a fejlett és gazdag államokban megértsék: a világ biodiverzitásának nagy része a fejlődő országokban van, és ezeknek az országoknak szükségük van a támogatásra, hogy ezt megőrizzék.

Az alap a 30x30 kezdeményezés célkitűzéseihez csatlakozik, amely 2030-ra meg akarja védeni a Föld biosokféleségi szempontból legfontosabb területeinek 30%-át. Ezt a kezdeményezést Costa Rica, Franciaország és Nagy-Britannia indította el a természet és az emberek szolgálatában álló ambiciózus koalíción (HAC) keresztül, amelyben több mint 70 ország vesz részt, és amelyek együttesen magukénak mondhatják a földi biodiverzitás 42, az óceáninak pedig a 44%-át. Ezen a 30%-on belül több tanulmány szerint megvédhető lehet a növény- és állatfajok 80 százaléka, továbbá a széntartalékok 60%-a és a tiszta vízkészletek 66%-a.

„A globális 30x30-as célkitűzés nem önkényes távlat, hanem tudományos és erkölcsi szükség” – jelentette ki Antha Williams, a Bloomberg Philanthropies klíma- és környezetvédelmi programjainak vezetője, aki szerint nagyobb politikai akaratra és pénzekre lenne szükség, hogy lelassítsuk a korallzátonyok és más ökoszisztémák riasztó pusztulását, és ezzel enyhítsük a klímaváltozás hatásait.

Napjainkban a szárazföld 15%-át és az óceánok 7%-át tekintik védettnek, és ahhoz, hogy a következő évtizedben elérjük a 30%-ot, a védett szárazföldi területet meg kell duplázni, az óceánvédelemben pedig a jelenlegi négyszeresére lesz szükség.

- állítja a HAC.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: