Ámon Ada: „A levegőszennyezés fő oka az, hogy néhányan a fűtési rendszerbe nem illő dolgokat égetnek el”
Nemcsak az állami vezetők vettek részt a glasgow-i klímacsúcson, hanem Budapest is képviseltette magát. Ennek okáról, és a klímasemlegesség megteremtéséhez szükséges fővárosi feladatokról beszélgettünk Ámon Adával, aki Budapesten a Klíma- és Környezetügyi Főosztály vezetője.
– Hogy kerülnek Glasgow-ba városok képviselői?
– Alapvetően az aláíró felek államok, illetve az EU, mint államok közössége. Ők tárgyalnak. Utána az egyes parlamentek ratifikálják a megállapodásokat.
Mostanra ezt a Race to Zero mozgalom keretében tehetik meg, és támogathatják az ENSZ klímavédelmi törekvéseket globálisan. Így kerültünk mi is Glasgowba.
– Magyarországról csak Budapest volt ott ilyen szereplőként?
– Megmondom őszintén, fogalmam sincs. Azért egy ilyen helyen huszon-ötvenezer delegált kavarog a városban. Ha elrúgtunk volna egy kavicsot, valószínűleg egy nem skót embert talált volna el. Könnyen elképzelhető, hogy más magyarországi városok is ott voltak, bár el kell mondanom, hogy a Cities Race to Zero mozgalomban Budapesten kívül csak Kaposvár jeleskedik.
– Mi az, amit Budapest hozzá tud tenni ehhez a mozgalomhoz?
– Azért mentünk oda, mert egyrészt meg akartuk erősíteni azt az elköteleződésünket, amit már Karácsony Gergely megválasztásakor a városvezetés megtett. Nyilván, őt egy zöld városvezetőként ismerik az emberek. Ez az egyik fontos üzenet, ami egyébként a klímatárgyalások sorában nem szokott túl gyakori lenni, hogy a régiónkból valami pozitív üzenet érkezik. Az Európai Unió is úgy ismeri ezeket az államokat, benne a V4 országokat is, amelyek alapvetően kerékkötői ezeknek a folyamatoknak, inkább csökkenteni szeretnék az ilyen elköteleződéseket, mint növelni, de leginkább is azzal az alapállással közelítenek az ilyen törekvésekhez, hogy mi már megtettük a magunkét, 1990 óta drasztikusan csökkent a kibocsátás Magyarországon, és a többi országban, úgyhogy ezzel nekünk már nincs több dolgunk.
De megvalósítani az általunk elkészített klímastratégiát csak akkor tudjuk, ha ehhez megkapjuk a fejlesztési forrásokat is. A magyar kormányzat jelenleg nemhogy adna pénzt, inkább elvon Budapesttől már a város alapműködését is veszélyeztetve, miközben csak 2030-ig 2500 milliárd forint szükséges a céljaink megvalósításához.
– Mire kell ez a pénz? Tegyük fel, hogy megvan. Akkor én ebből mit fogok észrevenni?
– Ami a legkevésbé költséges, de kézzelfogható, az a zöldfelületek növelése. Jelenleg az egy főre eső ilyen felület aránya lakosonként hat négyzetméter. Az ajánlás itt kilenc. Ez ötven százalékos növelést feltételez, miközben nem nagyon akad már hely. Ahol még akad egy kis hely, azt persze az ingatlanfejlesztők szeretnék beépíteni. Egy városban a zöldítés, új fák ültetése, a régiek megóvása drága dolog. Nem elég letűzni egy magoncot, a gondozás folyamatos költségeket, emberierő-ráfordítást igényel. Viszont ezek a zöldfelületek például óriási szerepet játszanak az infrastruktúrát erősen terhelő csapadék visszatartása szempontjából.
Körülbelül ötszázmilliárd forintból már egy sokkal hívogatóbb, komfortosabb, kellemesebb közösségi közlekedést alakíthatunk ki, ami sokkal jobban kiszolgálja a lakosságot. A járműparkot nyilván alaposan meg kell újítani, ezen belül a zéró kibocsátású járművek arányát jelentősen kell növelni, vagy teljesen át kell állni ilyen eszközökre. A kötöttpályás fejlesztéseknek is fontos szerepe van egy ilyen csomagban, és meg kell teremteni a jogi feltételeit a megosztott szolgáltatások igénybevételének. Ez is egy nagyobb költség.
Ezermilliárdos tétel az épületenergetika. Ennyi pénz kell ahhoz, hogy a budapesti lakásállomány egyharmadát alaposan felújítsuk, úgy, hogy azok nagyjából megfeleljenek a mai kor követelményeinek. Nyilván ez sok esetben korlátozott, például egy múlt század elején épült bérház esetében nem valósítható meg ez száz százalékban.
– Visszatérve a közösségi közlekedésre. Szó volt arról, hogyan lehet hívogatóvá tenni. Tallinban megoldották, hogy ingyenes a közösségi közlekedés az ott lakók számára. Ha első hallásra meredeknek is tűnik, de ha a nagyobb képet nézzük, a környezetterhelés csökkenéséből adódóan meg nem épülő utak, illetve az ugyanezen ok miatt be nem következő légúti megbetegedések kezelési költségei, az emiatt kieső munkaórák és az el nem halálozó embereket is figyelembe véve nem jön ki a matek?
– Szoktak beszélni az ingyenebédről...
– Ez nem ingyenebéd, máshol termelődik meg a bevétel...
– Pontosan értem. De a városnak fenn kell tartania a közösségi közlekedést, ami sok költséggel jár, és ezeknek a költségeknek a fedezetét mi most nem nagyon látjuk. Tehát, hadd beszéljek arról, hogy a fővárosi közösségi közlekedés több embert szállít, mint a MÁV. Önmagában a metró nagyobb forgalommal bírt. Tehát ezt finanszíroznunk kell, és ezt nem csak budapestiek használják. Ez az egész ország számára egy nagyon fontos infrastruktúra, amit fenn kell tartani. Az egész ország számára, nyilvánvalóan, de még inkább az agglomeráció számára egy nagyon fontos infrastruktúra. Az agglomerációra meg mostanában az jellemző, hogy az a kiköltözési hullám, ami az elmúlt évtizedben tapasztalható, ez részben környezeti problémákra is visszavezethető. A kiköltözők viszont továbbra is Budapesten dolgoznak, és vagy végig a közösségi közlekedéssel járnak be, vagy bejönnek autóval valameddig, és onnan folytatják közösségi közlekedéssel, vagy végig bejönnek autóval. A városi személygépkocsi forgalom jelentős része ehhez köthető. Nyilván, ha olcsóbbá tennénk a közösségi közlekedést, ezen tudna segíteni. Ausztriában éppen most vezetnek be egy nagyon kedvező közösségi tarifát, egy, vagy talán három euróért bárhová mehetsz egy napon keresztül. Amikor az országos vezetés és a főváros tud együttműködni, akkor ennek van lehetősége.
Fontos viszont tudni azt, hogy bár a közlekedésnek is fontos szerepe van a klímacélok elérésében, de a levegőszennyezésnek a fő forrása nálunk is, és a térségben máshol is, elsősorban a fűtés. Nyilván erre még rátesz egy lapáttal a közlekedés, de a legszennyezőbb anyagok, az apró szemcsék, szálló por elsősorban a fűtésből származnak, meg abból a szokásból, hogy bizonyos polgártársaink a fűtési rendszerbe nem illő dolgokat égetnek el.
– Ezzel kapcsolatban mit lehet tenni?
– Igen, itt pont az a probléma, hogy ezekkel kapcsolatosan a jogszabályok többsége parlamenti hatáskör. Például nincsen arra jogosultsága senkinek, hogy bekopogjon egy házba, és azt mondja, hogy szeretném megnézni, hogy mit égetsz, mert fekete a füst, amit a kéményeden kibocsátasz. Viszont ez nagyon káros dolog.
Fontos tudni, hogy levegőminőség szempontjából külön Budapest, nem létezik. Ilyen téren az agglomerációval egységben lehet értelmezni azt, ami itt történik. Mi annyit tudunk tenni, hogy például egy önkéntes tájékoztatási kötelezettséget vállaltunk. Amikor a szálló por koncentrációja a WHO által károsnak ítélt szintet eléri, akkor mi erről tájékoztatást adunk. Ezen felül például az avarégetést Budapest saját területén tiltja.
– Az, hogy ki mit éget, nemcsak rosszindulat vagy tájékozatlanság kérdése, de adott esetben szociális okai is lehetnek. A tüzelők árai az egekben, ami megfizethetetlen a szegénységben élő családoknak. Ennek megoldására van valamilyen program?
– Pontosan tudjuk, hogy hány olyan lakás van, ahol szilárd tüzelés van. Viszonylag nem annyira sok, huszonnyolc-harmincezer háztartás, ami az összes lakás öt százaléka. Azok viszont nagyon szennyező módon fűtenek. Ezeknek a környezettudatos átalakítása biztos sokba kerülne, de óriási hozadéka lenne. De ez nem klímapolitikai probléma, hanem környezet- és egészségpolitikai ügy.
– Pontosabban a klímapolitikai útjában álló környezet- és egészségpolitikai akadály, aminek megoldása nélkül nem lehet sikeres maga a klímapolitika sem.
– Igen.
– Ha lenne egy varázsgömb, amibe belenézve láthatnánk azt, hogy harminc év múlva milyen lesz ez a város, ha sikerül a klímapolitikai célok megvalósítása és milyen lehetne, ha nem sikerül, mit látnánk?
– A tudományos előrejelzésekből látni lehet, hogy milyen hőmérsékletekre és éghajlati viszonyokra kell felkészülnünk. Sajnos látszik, hogy például a hőhullámok gyakorisága és hosszúsága duplázódik, triplázódik. Ez leginkább az idősebb nemzedék számára lesz problémás. Tehát mire például én hetven éves leszek, akkor elég szörnyű lesz itt a helyzet. Ugyanez vonatkozik a csapadékokra. Ott nehezebb előrejelzéseket adni, de ott is látszik, hogy a szélsőséges helyzetek növekedni fognak. Hirtelen óriási mennyiség esik le, aztán meg sokáig semmi. Ez az ivóvízellátást is megnehezítheti szélsőséges esetben. Emiatt is fontosak azok az intézkedések például, hogy ami bejön a városba, próbáljuk meg bent tartani, például a csapadékot locsolásra. Fontos, hogy olyan előírásokat tegyünk az építkezőknek, amely már ennek a szellemében íródik, vízgazdálkodás, vagy árnyékolás területén főleg.
Ahhoz, hogy Budapest csökkentse, majd 2050-re zéró, vagy legalábbis net zéró kibocsátóvá váljon, ahhoz arra van szükség, hogy a következő időszakban épülő épületek már alig használjanak energiát, tehát a passzívház koncepció irányába mozduljanak el, természetesen a megújuló energiák felé kell fordulnunk. A távhőellátás bevonása, ahol szintén minél inkább szerepet kell kapnia a megújuló energiáknak, a geotermális vagy a napenergiának.
És nyilván a közlekedés megújítása, amiről már szó volt korábban is. Mi még elektromos autókról beszélünk, miközben a glasgow-i konferencián már a hidrogénhajtás volt napirenden. Én is azt gondolom, hogy nem lehet annyi akkumulátorral elbírni a jövőben. Helye van az elektromos autóknak, ám hosszútávon ennél fenntarthatóbb, tisztább energiaforrásra van szükség a közlekedésben. És persze csökkenteni is kell a mobilitási igényünket. Lehet, hogy nem fogunk annyit utazni. Meg kell értenünk, meg kell szoknunk a saját környezetünket, nyarainkat is a szűkebb régiónkban töltsük inkább és néha-néha ellátogathatunk messzebbi tájakra.
energia- és klímapolitikai szakember
1998-tól 2015-ig a klíma- és energiapolitikai kérdésekkel foglalkozó Energiaklub igazgatója, 2015-től 2020 májusáig elnöke. Emellett dolgozott a londoni székhelyű International Institute for Energy Conservation (IIEC) konzulenseként, a CEE Bankwatch (Bankfigyelő Hálózat) energiakoordinátoraként, 2004 és 2008 között tagja volt az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak és energia-tanácsadója az Európai Parlament Zöld Frakciójának. 2015 óta londoni székhelyű E3G – Third Generation Environmentalism – vezető munkatársa, mely a világ 5. legbefolyásosabb zöld agytrösztje. Itt a Közép- és Kelet-Európai régió, ezen belül is elsősorban a Visegrádi Négyek klímapolitikájával, "kizöldítésével" és felzárkóztatásával foglalkozik.
2015-ben a Forbes első magyarországi női listáján a 9. legbefolyásosabb lett.
Jelenleg a Budapest főpolgármester klímapolitikai főtanácsadójaként a főváros klíma- és zöldenergia fejlesztési stratégiájának kialakításáért felel.
Forrás: Wikipédia
