JÖVŐ
A Rovatból

Németország bevezetné az alapjövedelmet: havi 420 ezer forint járna mindenkinek alanyi jogon

Egyelőre csak egy kisebb csoporton vizsgálják a hatásait.
Fotó:Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 20.


Link másolása

Az általános alapjövedelem hatását vizsgálja hamarosan egy német kutatócsoport. A kísérlet során 120 ember kap három éven át havi 1200 eurót (420 ezer forintot), függetlenül attól, hogy van-e munkájuk vagy nincs, és megfigyelik, hogyan költik el ezt az összeget és miként változik a viselkedésük. Eközben 1380 fős kontroll-csoport tagjainak magatartását is követik, ők azonban nem kapnak pénzt.

A kísérletet a my Basic Income gazdasági kutatóintézet finanszírozza adományokból - írta a Daily Mail.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság nyomán egyre nagyobb a támogatottsága Európában az általános alapjövedelemnek. Spanyolország már be is jelentette ilyen irányú terveit. Németországban egy közelmúltbeli felmérés szerint a lakosság 55%-a támogatja az ötletet. Egy májusi brit felmérés 51%-os tetszést mutatott.

Jürgen Schupp, a kísérlet vezetője úgy vélekedik az általános alapjövedelemmel kapcsolatos vitákról, hogy azok hol filozófiai eszmecserékre, hol vallásháborúkra emlékeztetnek.

Mindkét fél klisékben gondolkodik: az ellenzői szerint, ha bevezetik, az emberek nem fognak dolgozni, hanem otthon hevernek a kanapén, és a házhoz rendelt gyorsételek, meg a letöltögetések teszik ki az idejüket. Hívei szerint az emberek továbbra is szívesen végzik az őket kielégítő munkákat, kreatívabbak és bőkezűbbeknek lesznek, és megmentik a demokráciát.

A kutató szerint azért is van szükség erre a kísérletre, mert ezek a sztereotípiák belekerülnek a gazdasági szimulációkba is. Ezen csak úgy lehet javítani, ha empirikus bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre, amelyek által a témáról folyó viták is értelmesebbek lesznek.

Novembertől kezdik kiválasztani a kísérlet résztvevőit. Schupp egymillió önkéntes jelentkezését várja az ország teljes gazdasági és politikai palettájáról. Ebből választanak ki találomra 20 ezret, majd tovább szűkítik a létszámot 1500-ra. Szeretnék, ha köztük sok olyan lenne, aki jelenleg ellenzi az általános alapjövedelmet, mert akkor még hitelesebb lehet az eredmény.

Finnországban már 2017-18-ban végeztek hasonló kísérletet, amelynek során 2000 munkanélkülinek adtak havonta 580 eurót, és arra voltak kíváncsiak, hogy ez ösztönzi-e őket a munkakeresésre, és hogy miként hat ez a biztos pénz mentális egészségükre. Az utóbbiban történt előrelépés, arra viszont kevés bizonyítékot kaptak a finn kutatók, hogy ez az alapjövedelem növeli-e a munkakedvet.

Még korábban, 1974-ben Kanadában, Manitoba tartományban minimálbért adtak az embereknek, ami arra volt elegendő, hogy átlépjék a szegénységi küszöböt. Ez a kísérlet négy éven át folyt és bár zárójelentést nem tettek róla közzé, a későbbi tanulmányok megállapították, hogy az érintettek közül kevesebben kerültek kórházba és több gyereknek nyílt lehetősége arra, hogy befejezze az iskolát.

Svájcban 2016-ban népszavazást rendeztek a minden állampolgárnak juttatandó alapjövedelemről, amelynek értelmében minden felnőtt 2500, minden gyermek 600 svájci frankot kapott volna. Az elképzelés azonban csak 23%-os támogatottságot kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: