HÍREK
A Rovatból

Nem lesz kötelező a jogosítványt és a forgalmit magunknál tartani egy törvénytervezet szerint

Az új szabályozás 2023. január 1-től lépne életbe.


"Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról" címmel salátatörvény-tervezetet nyújtott be kedden késő este Semjén Zsolt, szúrta ki az Index.hu. A miniszterelnök-helyettes leginkább rendészeti tárgyú javaslatait a kormány nevében adta be, előadója Pintér Sándor belügyminiszter.

A törvénytervezet kitér az "1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről" felülvizsgálatára is, melyet ezzel a sorral módosítana:

"...jármű magyar hatóság által kiállított hatósági engedélyét a belföldi forgalomban a vezetőnek nem kötelező magánál tartania."

A változtatás vonatkozna gépkocsira, két- és négykerekű motorkerékpárra, mezőgazdasági vontatóra, négykerekű segédmotoros kerékpárra, pótkocsira és lassú járműre is.

A javaslatot azzal magyarázza a benyújtó, hogy "a módosítás biztosítja, hogy a belföldön nyilvántartásba vett jármű vezetőjének a forgalmi engedélyt ne kelljen magánál tartania, mivel azok a közúti közlekedési nyilvántartásból ellenőrizhetőek"

A jogosítványra vonatkozó rész jelenleg így szól: "közúton járművet az vezethet, aki a biztonságos vezetésre alkalmas állapotban van, a jármű vezetéséhez előírt engedéllyel rendelkezik". Ezt módosítaná úgy a 2023. január 1-től életbe lépő törvény, hogy "engedéllyel vagy az engedély nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal" kell rendelkezni. Ehhez indokolásként azt fűzi a tervezet, hogy "ha a vezetői engedélyt belföldön már nem lesz kötelező a polgárnak magánál tartania, akkor a vezetési jogosultsága az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultság alapján ellenőrizhető, a szövegcserés módosítás erre irányul".

A lap kiemeli, hogy a tervezetben van egy ennél általánosabb indoklás is, ami tulajdonképpen röviden összefoglalja a változtatásokat:

"2021. február 1-jétől megvalósul az első vezetői engedély kiadására irányuló eljárás teljes mértékű elektronizálása. A tervezet a vezetői engedélyhez kapcsolódó eljárások további egyszerűsítését szolgálja. A módosítás célja, hogy a már kiállított vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt a belföldi járművezetés során a járművezető ne legyen köteles magánál tartani, az okmányok megléte a nyilvántartásból ellenőrizhető legyen."

A tervezetben szerepel az is, hogy mivel külföldön továbbra is kötelező a forgalmi és a vezetői engedély használata, ezért szükséges marad az okmányok fizikai kiállítása.

A törvénymódosítás teljes szövegét itt lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: