JÖVŐ
A Rovatból

„Nem akarom, hogy klímaharc legyen az emberek élete” – Dani Glasgowban is maradandót alkotott

Hét éve járja a klímacsúcsokat a magyar fiú. Falat fest, és művészeket segít környezetvédő üzeneteik tolmácsolásában. Ő tudatos, elvárja mástól is, de szerinte a fő probléma az ipar, amivel a nagy cégeknek és a politikusoknak van dolguk.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. november 26.



Rupaszov Dániel 25 éves, és csak három évig evett húst.

Nem az első háromban, és nem is az utolsó háromban. Vegetáriánus családban nőtt fel, de 10 évesen azt gondolta, azt kellene ennie, amit a haverjai is esznek.

„Három évig mindent mindenhonnan ettem, végigpörögtem az egész skálán. 13 évesen viszont úgy éreztem, ez nem szimpi, tök nélkülözhető” – idézi, hogy váltott.

Családja igyekszik úgy élni, hogy a legkevesebb kárt okozza a környezetben, ő is így él.

Egy átlagembernél több  mindenre figyel, de a tökéletes neki sem megy.

„Én próbálok tudatos lenni, de közben sajnos én is keresek nagyon sok mindenre kifogást. Mivel rendezvényszervező vagyok, folyamatosan építenünk, bontanunk kell. Nem veszünk mindig új eszközöket, sok a talált, kapott, újrahasznosított, de nyilván nem minden helyettesíthető. Arra törekszünk, hogy minden, amit csinálunk, az legalább maradandó legyen, a nem megmaradót pedig próbáljuk tovább adni másnak, aki tudja használni. Sokszor az idő szorítása miatt nem tudunk környezetbarát megoldást” - mondja.

Mint köztéri művész, festékszórót is használ. Ez nem könnyű döntés számára. Nádcukorból is csináltak már ilyet, de az csak Ausztráliában kapható.

Azt mondja, igyekszik más festékeket használni, és csak a legfontosabb részen fújni.

Dani most érkezett haza Glasgow-ból. Három hetet töltött ott. Anyai nagymamája ott él, de nemcsak őt látogatta, hanem a COP26 miatt is ott volt.

Már hetedik éve jár az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáira. Az Artivist Network nevű szervezet fő koordinátora.

„Ez egy nemzetközi kollektíva, akik a kreativitás és aktivitás között próbálnak hidat építeni. Abban segítünk, hogy érdekesebb, figyelemfelkeltőbb üzenetek jussanak el az emberekhez” - meséli.

Most először vittek más magyarokat is nemzetközi projektre. Négyen voltak Danival Glasgowban. Vetítéssel, videózással, fotózással igyekeztek kreatív, hatékony üzeneteket eljuttatni, nemcsak a sajátjukat, együtt dolgoztak több más szervezettel, például a nemzetközi Greenpeace-szel is. Abban segítenek, hogy kreativitással kapjanak nagyobb figyelmet.

A magyar koordinátorok szervezték az utat, szállást, helyszíneket és kapcsolattartást mindenkivel. Dani fő szerepe - itt is, mint máshol is - a street art, köztéri művészet.

Három helyen hagyott elgondolkodtató képeket.

Kedvenc üzenete a műanyagról szól.

„Nagyon sok ember nyugtatja magát azzal, hogy szelektíven gyűjt, ő már mindent megtett Földért. A maláj kollégám robbantotta szét ezt a nyugati buborékot azzal, hogy ezeknek a műanyagoknak a fele tengerpartra kerül, például oda, ahol ő él.”

Az ázsiai fiú portréját és egy szemetet szedő fiú képét összemosták. Alatta a felirat:  Az európai, újrahasznosításra szánt műanyagok 46 százalékát exportálják.

„Ha ezt az egy mondatot valaki beírja a Google-be, akkor találni fog sok mindent, ami felkavarhatja.”

Dani azt mondja, nemrég egy konferencián is túl sok műanyaggal találkozott.

„Minden nap tizenhárom darab műanyagot kaptam az ételhez. Minden műanyagba volt csomagolva. Én három nap alatt 39 csomagolást kaptam. És akkor ezt meg kell szorozni körülbelül 2000-el.”

Van azonban jó példa is Glasgow-ban. A falfestménye melletti boltban csomagolásmentesen lehet vásárolni. Van egy bisztrójuk is, ahol csak helyi áruból főznek.

Dani egy másik tudatos bolt mellé csak zöldségeket festett. Itt sem árulnak semmit távoli helyekről. A fenntartható gazdaságra hívja fel a figyelmet.

„Mostanában Európában is mindenki avokádót eszik minden nap. Ez egyáltalán nem fenntartható. A Közép-Amerikából származó zöldséget ideszállítani nagyon káros.”

A képen a klímaigazságra figyelmeztet Dani egy felirattal.

Azt mondja, előfordult, hogy megkérdezték tőle, próbálta-e a Burger Kingben a szójás burgert? Szerinte összetettebben kell értelmezni, ami történik.

„Nem attól vagy jó ember, hogy nem eszel meg állatokat, hanem azzal, hogy nem támogatod azokat, akik viszont hozzájárulnak az óriási nagy kárhoz. Tudatos ember kerüli a gyorsétteremi láncokat."

A harmadik festményét egy olyan kis utcában készítette, ahol kis közösségi projekteket szoktak rendezni, például termelői vásárt. A Madagaszkár című film egyik nagy kedvence, a gyűrűsfarkú maki van az egyik oldalon, a túloldalon pedig egy erőmű. Itt egy óvoda van mellette. Utóbbi fölé azt írta, hogy "Se itt, se máshol!"

„A lemúrt imádják az emberek, de nem tudják, hogy már csak 2500 van belőlük a világon. 97 százalékkal csökkent a számuk 17 év alatt. Azzal, hogy kivágják az erdőket, elveszik az otthonukat, illetve ők a leggyakrabban tartott illegális háziállatok a gazdagoknál. Az írtam a képre, hogy a "védjük meg különleges állatfajainkat”.

Építettek még egy nagy unikornis fejet a Friends of the Earth-nek.

"Ennek az a története, hogy a net-zero a cél, meg a carbon markets. Igazából tök jól hangzik, de olyan, mint egy unikornis, hogy szép, de igazából nem létezik.

Szerinte a köztéri művészet azért hasznos, mert hosszú távra szól, az emberek minden nap látják, elgondolkodnak, beszélgetéseket indítanak a témáról.  

„Ennyire gyorsáramlatú digitális világban, amikor az emberek folyamatosan kapcsolgatnak, egy jó kép többet mond, mint egy 15 perces videó."

Nagyon büszke, hogy a sajtó is felfigyelt rájuk Glasgow-ban. „Négyszer ott voltunk a fő hírportálok elején.”

Glasgow után Kelet-Közép-Európában kezdenek regionális projekteket. Román, szlovák, cseh, lengyel aktivistákkal próbálják elérni, hogy a klímakatasztrófa jövője ne legyen alábecsülve ezekben az országokban.

Magyarországon a Covid-járvány előtt kezdtek dolgozni. Két projektet csináltak művészekkel a szabad médiáról, a környezetről. Készült videó is mindkettőről.

Stop and Re-think

Dani az elmúlt hét évben azt tapasztalta, hogy a fiatalság egyre hangosabb a klímacsúcsokon.

„Akik éppen tönkreteszik a világot, meghalnak, mire a döntéseiknek, nem döntéseiknek következménye lesz. A mi gyerekeink fogják megszenvedni ezt. Fontos, hogy a fiatalok nyomást gyakoroljanak.”

- mondja.

Úgy látja az ipart, a gyártást kell csökkenteni. Szeretné, ha mindenki tudatos, lenne, de szerinte politikusoknak és a nagypénzű vállalatoknak kellene váltaniuk.

„A profitot kell tudniuk egy kicsit elengedni. Az energiaforrást biztosító cégeknek fel kell hagyni azzal, hogy az utolsó szenet is kibányásszák, és az utolsó olajat is kiszippantsák. Rakják a pénzüket megújuló energiába, mindenki ugyanúgy tőlük fogja venni. Engedjék el az 5-10 évi kiszipolyozást. Ők így is, úgy is profitálni fognak, ők sosem lesznek egy szegény vállalat.”

Dani ugyanakkor nem akarja, hogy az embereknek az élete a klímaharcról szóljon.

„Ne legyen pokol az emberek élete, mert aggódnak a jövőn. Nem akarom, hogy folyton küzdjünk. Harcolunk a demokráciáért, harcolunk a szólásszabadságért, harcolunk a Földért. Olyan, mintha folyamatos frusztráció és ellenállás lenne. Ha a vezetők jó döntéseket hoznának, ez nem lenne probléma.”

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Moldován András: Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember munkáját a mesterséges intelligencia veszi át
A Cápák között megmondóembere szerint Európa lemarad azok mögött az országok mögött, ahol érték a munka, de a mesterséges intelligencia és a robotika mindent megváltoztat. Interjúnkból kiderül az is, miért lett újra cápa, és mekkora üzlet ez.


Az ismert üzletember egy év kihagyás után úgy döntött, visszatér a műsorba, ráadásul új könyve is megjelent Határtalan keretek címmel. Ez már bőven elég indokot szolgáltatott arra, hogy ismét interjút készítsek vele.

– Határtalan keretek című új könyvedben azt írod, a mesterséges intelligencia sokaknak el fogja venni a munkáját. Ez önmagában még nem olyan meglepő, a világ jelentős része fél ettől. Te viszont még azt is hozzá teszed, hogy örülsz ennek.

– Az elmúlt években kialakult egy olyan világ, ahol a munkavállalók szívességet tesznek a munkáltatónak azzal, hogy egyáltalán elmennek dolgozni. Amikor azon múlik, hogy kinyitom-e az üzletet, hogy egy nem túl tanult, nem túl felkészült személy bejön-e napi 30 ezerért hamburgert sütni vagy mosogatni, az szerintem a kapitalizmus megcsúfolása. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia és a vele együtt fejlődő robotika ki fogja ezt váltani.

Nem kell majd több mosogató meg hamburgersütő, mert ezeket a feladatokat átveszik majd a humanoid robotok.

Az autógyárban már ma sincs szükség annyi dolgozóra, mint régen, mert robotok dolgoznak. Az emberek újból meg fogják becsülni, hogy van munkájuk és fizetésük, ha ismét küzdeni kell majd ezekért. Tisztelni fogják azokat, akik ezt adják, és nem játsszák a sértett mártírt, amiért dolgozniuk kell. És persze nincs "mindig" meg "soha", én se mindenkire mondom ezt, hanem csak látom, hogy a nyugati világ, különösen Európa elindult egy ilyen irányba és ennek eredményeként azt látom, hogy lemarad. Azok a népek, akik alázattal, tisztelettel, becsülettel sokat dolgoznak, előrébb járnak. Nézd meg Kínát. Nézd meg Dél-Koreát. Nézd meg, hogy 2017 óta hány százalék GDP növekedés volt az Egyesült Államokban és hány százalék Európában. Vagy mennyit költöttek Európával szemben ezek az országok adatközpontok létrehozására. A szakadék napról napra nő.

Hogy a politikusok ezt hogyan fogják kezelni, és hogy a sok 10 vagy 100 millió munkanélkülivel mit lehet kezdeni, az nagyon érdekes kérdés lesz.

Az előre látó politika talán ezért kezdte pedzegetni, hogy mindenki kapjon egy minimális, havi fix illetményt, ami azt fogja eredményezni, hogy tettre, munkára, harcra kész emberekből nyugdíjasokat csinálnak, ez pedig borzasztó.

– Nem tudom, mennyire lehet az általad sorolt országokat és Európát összehasonlítani.

– Szerintem túl messziről nézed. Közelről nézve a „city” pénzügyi részében az összes gyakornok heti 80 órát dolgozik. Halálra dolgozzák magukat. Este kilenckor sétálsz, és még mindenütt ég a villany az irodaházakban. Ugyanez van Japánban, Dél-Koreában. Kínában ketten alszanak egy ágyban, mert az egyik nappal dolgozik 12 órát, azután cserélnek. Európában pedig 32 és 35 órás munkahétről beszélünk. Ez nem megy. Ezt az MI ki fogja váltani.

Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember helyett MI fogja végezni a munkát, és el kell menniük majd máshova dolgozni.

Akkor majd nem lesz hiány kertészből meg fagylaltosból, és visszabillen helyére a világ.

– Közben azt is írod a könyvedben, hogy az ember lehetőség szerint olyasmivel foglalkozzon, amihez van tehetsége.

– Pontosabban azt írom, hogy olyasmit csináljon, amivel boldog. Szerintem ez a fontos. És általában abban vagyunk boldogok, amit szeretünk csinálni. És talán az helyes, hogy azt szeretjük csinálni, amiben tehetségesek vagyunk.

– De mi van, ha mondjuk kellene egymillió fagylaltos, de csak 500 ezer olyan ember van, aki fagylaltos szeretne lenni?

– Nem lesz mindenki boldog. Ez hamis gondolat. Szerintem most sok kihívás előtt áll az emberiség, és ennek leginkább az az oka, hogy határtalanok lettek a keretek. Úgy gondolom, a szorosabb etikai, anyagi keretek között működő, jól szabályozott struktúrákban élő emberek jobban teljesítettek és teljesítenek még ma is. És még egyszer mondom: azokban az országokban, ahol sokat dolgoznak, ahol érték a munka, ott nem lettek határtalanok a keretek.

– Mert nem értelmezzük helyesen az asszertivitást, ahogy a könyvedben is írod?

– Nagyrészt. Az asszertivitás az önérdek érvényesítése, mások érdekének figyelembevétele mellett. Ezzel szemben a politikai korrektség korában az önérdek érvényesítése már nem lehet fontos, csak a másik érdekének a figyelembevétele. Na, ezek lettek a határtalan keretek.

Az én világomban az egyszemélyes vécére nem kell ráírni, hogy fiú vagy lány. Az egy egyszemélyes vécé.

Az emberek egyenlők. És nem három féle vécét kell csinálni három különböző nemnek, a férfinek, a nőnek meg a nem tudom milyennek. Hanem olyat, ahol egy ajtó mögött van egy vécé és mindenki bemehet. A sok wc előtt pedig az emberek együtt is tudnak kezet mosni.

– Nagyon szimpatikus, ahogy a tehetséget meghatározod a könyvedben.

– Tehetséges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. De ami a legfontosabb: ez a definíció nem mondja azt, hogy a tehetségesnek nem kell tanulnia. Azt mondja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, csak picit előnyben van.

De ha valaki kisebb tehetséggel többet tanul, akkor simán megelőzheti a tehetségesebbet, ha az lustább nála!

– Térjünk vissza a fagylaltoshoz: mit tehet az, aki nem tud elhelyezkedni abban, amiben tehetséges, mert mondjuk, nem kell annyi fagylaltos?

– A tehetség utat tör. Nézd meg, hogy a világ tele van olyan mélyről jövő emberekkel, akik hegedűművészek, operaénekesek, matematikusok lettek. Az igazi tehetség utat tör, és az igazi tehetségek megvalósítják az álmaikat!

– Neked miért fontos a könyvírás? Mit ad neked?

– Fiatalon ötévig újságíró voltam. Nekem öröm és boldogság, hogy írhatok! Örülök, hogy van egy kiadó, ami már a második kötetemet adja ki.

– A személyes branded szempontjából fontosnak érzed, hogy írsz?

– Igen, ez része a brandemnek. Két könyv, az azért már valami, nem? Ez így jó. Az előadásaim is jók, meg a videókurzus is, ez mind tudástranszfer, remélem értéket teremtek. A Cápák között is jó, mert az is én vagyok, és nagyon szeretem.

– Akkor beszéljünk a Cápákról. Miért mentél el, és ha már elmentél, miért jöttél vissza?

– Azért mentem el, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a műsor nagyon arról szól, mit mondok egy vállalkozónak, vagy mit nem. Hét éve csináltam, és úgy éreztem, hogy elég. Picit szereplőnek kezdtem érezni magamat. Eltelt egy év, felhívtak és megkérdezték, mit gondolok, hogy látom, néztem-e a műsort. Nyilván néztem és azt mondtam, hogy szerintem ez egy nagyon jó formátum. De kellene találni bele egy palit, aki kicsit vicces, aki kicsit mást mond, mint amit várnak. Több életet tudd vinni a cápák közötti kommunikációba. Ők erre azt felelték, hogy ez vagyok én.

Én pedig úgy voltam vele, hogy cápának lenni jó, és ha komolyan gondolják, és van egy új csapat, akkor boldogan visszajövök. Szeretek cápa lenni.

Most összeállt egy olyan társaság, akikkel én sosem szerepeltem még együtt. Wáberer György, Varga Sándor, Csillag Péter, Tóth Ildikó és én. Elképesztő emberek, olyan hét napot töltöttünk együtt, hogy elmondani nem tudom, milyen jó volt. Ezért jöttem vissza, és ameddig akarják, boldogan maradok. És soha többet nem mondok fel, az is biztos. Ha legközelebb nem vagyok benne a műsorban, akkor az azt jelenti, hogy kiraktak. Kétszer nem lehet felmondani, mert a másodiknál nincs visszaút.

– Üzletileg ez mennyire nagy buli? Hány olyan üzletet találtál, amire azt mondod, hogy ezért megérte benne lenni?

– Nekem abban a hét évadban, amiben eddig szerepeltem, összesen hét befektetésem valósult meg. Háromban a tulajdonrészemet jelentősnek nevezhető haszonnal eladtam, négyben megvan a tulajdonom, amit valamilyen módon növeltem is. Ha megengeded, szívesen elmondom, hogy ez a Molin AI, a Giggle, a WerMamba és a Suncity. Végtelenül izgalmas cégek. Hogy ez nagy üzlet-e, az relatív kérdés. Fiatal vállalkozásokról beszélünk, nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat nőttek. Ma már bőven 100 milliót meghaladó bevételű vállalatok, a semmiből. Szerintem még egy-két év és nyereségesek is lesznek! De persze, több olyan is volt, ami nem valósult meg. A műsorban az hangzott el, hogy beszállok, de aztán mégsem lett belőle semmi.

– Ennek mi az oka?

– A műsor összehozza a feleket, de mi nem tudjuk, ki jön be az ajtón, nincsen internetünk. Ott kell megítélni az egész helyzetet, az egész világot.

Mivel sok pénzről beszélünk, simán benne van, hogy később meggondolja magát az ember.

Például említhetném a Natuirti, ami első látásra szerelem volt. Egy fantasztikus vállalkozó, egy csodálatos ember. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon, és mégsem tudott. Van olyan is, amikor a vállalkozó gondolja meg magát!

– A vállalkozások jövőjét is befolyásolja az MI. Ha elveszi a munkákat, akkor szerinted milyen területekre érdemes átképeznünk magunkat, milyen vállalkozásokat indítsunk? Például nagyon hosszú időn keresztül az informatikus volt az álomfoglalkozás, most pedig ők vannak a legnagyobb bajban.

– Igen, mert az eddigi 50 informatikus helyett elég lesz 1, aki kijavítja a kódokban azokat a hibákat, amiket az MI vétett. Viszont sok MI tervező mérnök kell. Az egyik szakma, ami biztonságban van, a villanyszerelő. Nem tudom elképzelni, hogy az elkövetkező 10-20 évben R2D2-k fogják behúzni a kábelt vagy megjavítani a lámpát.

Sok olyan kétkezi munka van, amit még hosszú ideig nem tud majd átvenni robot. És nyilván ez a szakmunkás szektor nagy részére igaz lehet.

De olyan masina biztos lesz, hogy kiválasztod 50 képből, milyen frizurát akarsz, sőt, lefényképez és javasol neked egy frizurát, bedugod a fejedet és 13 másodperc alatt levágja a hajadat. A bárban a pult mögött csak egy ember fog állni, és hat robot szolgálja ki az italt. Az MI egyszer ránéz a bárpultra, és onnantól fogva tudja majd, melyik ital hol van. A világ össze koktélja benne lesz a fejében, és mindent meg tud csinálni, ráadásul mindig és minden körülmények között pont ugyan úgy! Viszont az okos, gondolkodni képes embert sosem fogja helyettesíteni a valamire megtanítható mesterséges intelligencia!

– Az is nagy kérdés az MI-vel kapcsolatban, amiről sok szó esik mostanában, hogy szükség van-e még lexikális tudásra. Hiszen az MI mindenre tudja a választ.

– De ha nem szerzünk lexikális tudást, honnan fogjuk tudni, hogy mit kérdezzünk az MI-től? Most ott tartunk, hogy lesz két füles, amit ha felvesz egy spanyol meg egy magyar, érteni fogják egymást, és beszélgethetnek. Akkor minek kell nyelveket tanulni? Miért íratnak az egyetemek végén szakdolgozatot? Micsoda pazarlás! Az MI biztos jobbat ír. De ha nem tanulunk egyetemen, hogy fogjuk megmondani neki, milyen forrásokat használjon, és mi a kutatásunk célja? Felfedező nem lesz az MI! A világ nagyon izgalmas, de mostanában olyan gyorsan változik, hogy nem nagyon értjük! Soha nem volt még ilyen izgalmas az emberiség sorsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Mérnöki bravúr kell: 80 kilométeres fallal védenék meg a világot a végítéletnapi gleccsertől
Kutatók nemzetközi csapata egy 152 méter magas víz alatti szerkezetet javasol a Thwaites-gleccsernél. A terv célja időt nyerni a klímaváltozás elleni harcban, de a megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás.
F. O. - szmo.hu
2026. február 18.



Ha a Thwaites-gleccser elbukik, a tengerszint akár 65 centivel is emelkedhet – most egy 80 kilométeres, tengerfenékhez rögzített „függönnyel” próbálnák feltartóztatni a meleg víz rohamát. A „végítéletnapi gleccserként” is emlegetett képződmény nagyjából 192 ezer négyzetkilométeren terül el, és a kutatók egyetértenek abban, hogy a meleg tengervíz folyamatosan pusztítja alulról. Abban már nincs egyetértés, hogy ez milyen gyorsan történik: egyes tanulmányok évi 800 méteres zsugorodásról írnak, míg mások ezt túlzásnak tartják.

A Seabed Anchored Curtain nevű projekt klímakutatókból és mérnökökből álló csapata most egy radikális megoldást javasolt az olvadás lassítására – írta az Interesting Engineering.

A szakemberek egy 80 kilométer hosszú és 152 méter magas szerkezettel fizikailag vágnák el a meleg tengervíz útját. Ezt a falat a Thwaites-gleccser előtti tengerfenék kulcsfontosságú részein rögzítenék. A kutatók hangsúlyozzák: a tengerbe telepített függöny nem oldaná meg a klímaváltozás problémáját, de adna némi időt arra, hogy a kibocsátáscsökkentő lépések elkezdjék éreztetni a hatásukat.

A terv mögött többek között a Cambridge-i és a Chicagói Egyetem, valamint az Alfred Wegener Intézet kutatói állnak. Az első fázis egy hároméves tervezési és prototípus-tesztelési időszak. Jelenleg 10 millió dollárt gyűjtenek az előzetes munkálatok megkezdéséhez. A koncepció lényege, hogy a függöny a mélyből érkező melegebb vízáramlatok beáramlását akadályozná meg, ezek ugyanis a jég alulról történő olvadásának fő hajtóerői.

A megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás. A leendő eszköznek túl kell élnie a szélsőséges antarktiszi körülményeket, a hatalmas víznyomást, a jég mozgását és az óceánban töltött hosszú idő viszontagságait. Emiatt még évekbe telhet, mire egy ilyen szerkezetet telepítenek.

A projektet ráadásul viták is övezik: támogatói szerint a gleccserek megmentését célzó nagyszabású beavatkozások kutatása elengedhetetlen, mert a hagyományos kibocsátáscsökkentés önmagában már kevés lehet a katasztrófa elhárításához. Más szakértők szerint azonban az ilyen tervek magas költségük és bizonytalan ökológiai hatásaik miatt veszélyesek, és elterelik a figyelmet a valódi megoldásról, a gyors szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.

A projekt nemzetközi jogi kérdéseket is felvet, mivel egy ilyen beavatkozás az Antarktiszi Egyezmény és az ENSZ tengerjogi keretei alá tartozna. A csapat közben a gyakorlati előkészületeket is megkezdte: januárban műszereket készítettek elő, hogy a gleccser körüli tengeri árokban telepítsék őket. Az első adatcsomagot még idén, a másodikat pedig 2028-ban várják, ami elengedhetetlen a pontos tervezéshez. A végső kérdés az, hogy a függöny bizonyíthatóan, elfogadható kockázatok mellett képes-e csökkenteni a jég alulról történő olvadását, időt nyerve ezzel az emberiségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Júliustól minden új autó figyelni fogja a sofőrt – egy korszak ér véget az utakon
Az EU bevezeti az ADDW-rendszert, amely kamerával figyeli a sofőr szemmozgását az új autókban. A szabályozás célja a balesetek megelőzése, de sokan a magánszféra végét látják benne.


Sokak szerint ezzel véget ér az az időszak, amikor az autó az egyik utolsó privát tér volt. Az új uniós szabályozás bevezeti az ADDW (Advanced Driver Distraction Warning) rendszert, amely folyamatosan ellenőrzi, hogy a sofőr az útra figyel-e. A kérdés már nem az, hogy jön-e az ellenőrzés, hanem az, hogy mennyire változtatja meg a mindennapi vezetést.

A döntés mögött komoly statisztikák állnak, a balesetek jelentős része ugyanis figyelmetlenségre, például mobiltelefonozásra vagy az érintőképernyők használatára vezethető vissza. Az Európai Unió célja a „zéró halálos baleset” víziója, vagyis hogy „senki ne veszítse életét” közúti balesetben

– írta a Blikk.

A rendszer 2024 júliusa óta kötelező az új típusjóváhagyást kapó személyautókban és 3,5 tonna alatti kishaszonjárművekben, idén július 7-től pedig már minden frissen forgalomba helyezett járműre kiterjesztik a szabályt.

A technológia a korábbi fáradtságfigyelőknél jóval fejlettebb: a műszerfalnál vagy a visszapillantó tükör környékén elhelyezett kamerák a sofőr szemmozgását és tekintetét figyelik. Ha a vezető túl sokáig néz a telefonjára vagy a kijelzőre, az autó vizuális és hangjelzéssel, sőt, akár a kormány vagy az ülés rezgetésével is figyelmeztet. Adatvédelmi szempontból fontos, hogy a szabályozás tiltja a biometrikus azonosítást. A rendszer minden indításkor automatikusan aktiválódik, a sofőr legfeljebb ideiglenesen némíthatja el a figyelmeztetéseket.

Az újítás komoly vitát váltott ki. A támogatók szerint a technológia életeket menthet, hiszen a balesetek döntő többségének az oka emberi hiba. A kritikusok viszont attól tartanak, hogy az állandó figyelmeztetések stresszt okoznak, és paradox módon elvonhatják a figyelmet a forgalomról. Sokan a túlzott szabályozást és a személyes szabadság korlátozását látják a háttérben, mondván, az autók túl okosak és túl sokat szólnak bele a vezetésbe.

A jogi hátteret az EU általános járműbiztonsági rendelete adja, amelynek célja 2030-ig felére csökkenteni a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek számát. A következő években dől el, hogy a kamerák valóban biztonságosabbá teszik-e az utakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Letaglózó adat érkezett: A Végítélet Órája még soha nem állt ilyen közel az éjfélhez
A tudósok vészjósló bejelentést tettek. De miért pont most ugrott előre a mutató, és melyik fenyegetés a legsürgetőbb mind közül?


Vészjóslóan ketyeg az óra: már csak 85 másodperc van hátra a szimbolikus világvégéig. A Végítélet Órája január 27-én, kedden négy másodperccel került közelebb az éjfélhez, így már csak 85 másodpercet mutat. Ez a legközelebbi állás a mutató 1947-es bevezetése óta.

Az „éjfél” a globális katasztrófát jelképezi, az időt pedig a Bulletin of the Atomic Scientists tudósai állítják be minden évben.

A tudósok több tényezővel indokolták a döntést. Ezek között szerepel a nukleáris fegyverek, a klímaváltozás és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia kontrollálatlan terjedése által jelentett növekvő kockázat. Alexandra Bell, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerint „minden másodperc számít, és fogy az időnk”. A helyzetet súlyosbítja a nemzetközi bizalom leépülése is. Daniel Holz, a tudományos és biztonsági testület elnöke hozzátette:

„a nagy országok még agresszívabbá, ellenségesebbé és nacionalistábbá váltak”.

Szerinte ez azért veszélyes, mert „ha a világ egy »mi kontra ők« típusú, zéró összegű játszmára bomlik, az növeli annak a valószínűségét, hogy mindannyian veszítünk”.

Az órát 1947-ben azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a nukleáris háború veszélyeire. A hidegháború végén, 1991-ben állt a legtávolabb, 17 percre az éjféltől. Azóta a fenyegetések összetettebbé váltak, és 2010 óta a mutató csak előre mozdult. A helyzetet tovább élezi, hogy február 5-én lejár a New START, az utolsó amerikai–orosz stratégiai fegyverkorlátozási szerződés, és egyelőre nincs kilátásban új megállapodás.

A fizikai fenyegetések mellett egy másik válság is zajlik. A Nobel-békedíjas Maria Ressa szerint „információs Armageddonban élünk”, amelyet a hazugságokat a tényeknél gyorsabban terjesztő technológia hajt.

„Tények nélkül nincs igazság. Igazság nélkül nincs bizalom. Ezek nélkül pedig lehetetlen az a radikális együttműködés, amelyet ez a pillanat megkövetel. Nem tudunk megoldani olyan problémákat, amelyeknek a létezésében sem értünk egyet”

– figyelmeztetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk