HÍREK
A Rovatból

Már éjszaka is oltanak, a kórházak megtelnek koronavírusos betegekkel Izraelben

A betegek nagy része hatvan év feletti vagy nem oltott fiatal, az ország mindent meg akar tenni egy újabb lezárás elkerülése érdekében.


Már éjszaka is oltanak Izraelben, miközben megtelnek a kórházak a Covid-19 betegekkel - jelentette a helyi média vasárnap.

Szombaton este 8-tól hajnali 4-ig először, még kísérleti jelleggel működni kezdett a mentőszolgálat éjjeli oltókocsija, amely Tel-Aviv központjában várta az oltatlanokat, illetve az ötvenedik életévüket már betöltötteket. Százak álltak sorba az oltásért, és a siker nyomán Naftali Bennett miniszterelnök elrendelte, hogy már vasárnaptól tíz városban lehessen oltakozni munka, vagy a szórakozóhelyek meglátogatása után, éjszaka.

Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy a vakcinák mennyire hatékonyak, megakadályozzák a fertőzést és a súlyos megbetegedéseket. Ezekben a napokban, amikor napról-napra emelkedik a fertőzések száma, kiemelten fontosnak tartjuk az oltási akciót és az oltás hozzáférhetővé tételét időpontkérés nélkül, díjmentesen

- mondta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli lapnak az első éjjeli mobil oltóállomás vezetője, Eli Bin.

Naftali Bennett hosszú facebook bejegyzésben ismertette kormánya tervét a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozat leküzdésére. „Célunk megőrizni Izrael polgárainak egészségét és Izrael gazdasági jövőjét. Izrael polgárainak megélhetése egyben életük védelmét is jelenti” - írta Bennett.

„Lépéseket teszünk a megbetegedések csökkentésére és felgyorsítjuk a harmadik oltási kampányt, így legyőzzük a delta-járványt. Mindent elkövetünk, hogy elkerüljük a zárlatot, amely rombolja megélhetésünket, gyermekeink anyagi ellátását és oktatását” - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A kormánynak az lenne a legegyszerűbb, ha bejelentené a zárlatot, és pénzt utalna a bezárt vállalkozásoknak és az otthon ülő alkalmazottaknak. A zárlat politikájának azonban rettenetes ára van

- tette hozzá, és emlékeztetett arra, hogy az előző zárlatok gazdasági költsége 200 milliárd sékel (közel 20 000 milliárd forint) volt.

A hadsereg további, több száz elsősegélynyújtásra kiképzett tartalékost fog behívni a korábban hadrendbe állított ezren túl, hogy segítse az oltási erőfeszítéseket, a fertőzöttek kontakt-kutatását, és az otthoni kezeléseket a kórházakra nehezedő terhelés csökkentése érdekében - jelentette a Kan közszolgálati rádió.

„Szomorú látni a hozzánk érkezett betegeket, akik nehéz helyzetben vannak, mert nem kaptak oltást” - mondta Ziv Rozman, a Wolfson kórház osztályvezető főorvosa a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek szombat este. „Sok ilyen fiatal vagy háttérbetegség nélküli idősebb van. Szomorú látni, hogy családjaik meglepődtek állapotukon... Szerencsétlen emberekről és családokról van szó. Folyamatosan azt hallom a betegektől és családjaiktól, sajnálják, hogy nem kaptak védőoltást” - tette hozzá.

„A páciensek jelentős hányadát alkotó súlyos betegek hatvan évesnél idősebb oltottak vagy nem oltott fiatalok” - mondta a lapnak a jeruzsálemi Hadassza kórház Covid-részlegét vezető Cví Friedlander professzor, aki már a második Covid-betegeket ellátó osztály megnyitására készül, mert az első betelt.

Nincs jó ok arra, hogy valaki ne oltassa be magát, miután világszerte már több mint egymilliárd embernek beadták az oltást, és bizonyosan biztonságos. A be nem oltott betegek nagyon fiatalok, és nagyon súlyos betegségben szenvednek. Fáj az ember szíve értük, és nehezen értjük meg őket

- mondta a ynetnek a Pteach Tikván lévő Beilinson kórház Covid-osztályát vezető Noa Elikim.

Közel nyolcvanezer teszt elvégzésével a szombati munkaszüneti napon 4145 új fertőzöttet azonosítottak, 5,38 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 49 608 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 877-en kerültek közülük kórházba, ahol a súlyos betegek száma 524-re emelkedett, és már 84-en szorulnak lélegeztetőgépre. A pandémia megjelenése óta 936 894 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6632-en haltak meg Izraelben.

A két hete kezdődött új oltási kampányban az 50 év fölöttiek közül

már 866 315-en felvették a harmadik, megerősítő oltást, ami az ország lakosságának 9,37 százaléka.

December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 841 218-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,81 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem, Viktor” – A lengyel külügyminiszter nyíltan bírálta Orbánt az orosz dróntámadás kapcsán
Radosław Sikorski úgy véli, az eset éppen azt bizonyítja, hogy a magyar kormányfőnek el kell ítélnie az orosz agressziót. Felszólította Orbánt, hogy egyebek között oldja fel a védelmi célú uniós források blokkolását.


Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Orbán Viktornak világosan ki kellene mondania, hogy elítéli az orosz agressziót. A külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében reagált a magyar miniszterelnök korábbi nyilatkozatára, amelyben Orbán elítélte, hogy orosz drónok megsértették Lengyelország légterét.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán”. Hozzátette, hogy a történtek is azt mutatják, a magyar kormány békét szorgalmazó politikája indokolt és észszerű. „Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit.”

A lengyel külügyminiszter erre azt írta: „Nem, Viktor.” Úgy véli, az eset éppen azt bizonyítja, hogy a magyar kormányfőnek el kell ítélnie az orosz agressziót. Emellett felszólította Orbánt, hogy oldja fel a védelmi célú uniós források blokkolását, támogassa a szigorúbb szankciókat, és vonja vissza vétóját Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről.

A drónincidens miatt Donald Tusk lengyel kormányfő rendkívüli kormányülést tartott. A megbeszélés után arról beszélt, hogy ez volt az első alkalom, amikor orosz drónt lőttek le egy NATO-tagállam légterében. Közlése szerint nem érkezett jelentés sérültekről. A drónok berepülését nagyszabású provokációnak nevezte, és elmondta, hogy a helyzet kezelésére kidolgozott eljárások megfelelően működtek. Az esetről és a megtett lépésekről tájékoztatták Mark Rutte NATO-főtitkárt is.

Tusk közlése szerint legalább 19 drón hatolt be Lengyelország területére kedd éjjel. Egyet Czosnówka falunál találtak meg, nagyjából 40 kilométerre a belarusz határtól. Egy másik drón roncsai Łódź közelében kerültek elő, ez körülbelül 250 kilométerre van az ukrán határtól.

Egy harmadik eszköz Cześniki térségében zuhant le, mintegy 40 kilométerre az ukrán határtól. Egy drón darabjai egy lakóházat is eltaláltak a kelet-lengyelországi Wyryki településen.

A történtekre Magyar Péter is reagált. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktor reakciójában egy szóval sem említette, hogy orosz drónokról volt szó, a Minszkben tartózkodó Szijjártó Péter úgy nyilatkozott, hogy meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ettől volt ideges Orbán Kötcsén: a Fidesz csak 21 egyéni körzetben nyerne a legvalószínűbb forgatókönyv szerint
Tóka Gábor 3 kutatás alapján készített mandátumbecslést. A Tisza a mandátumok közel kétharmadát szerezhetné meg, a Fidesz pedig körülbelül egyharmadot. Ez azt jelentené, hogy a Tisza 131, a Fidesz 67 képviselőt küldhetne az Országgyűlésbe.


Szinte biztos, hogy kormányváltás lenne, ha most tartanák az országgyűlési választást – derül ki a Medián friss közvélemény-kutatási adatai és két korábbi kutatás alapján készült mandátumbecslésből, amelyet Tóka Gábor politológus, a Vox Populi választási kalauz szerzője készített.

A számítások szerint a Tisza Párt parlamenti többsége 91–95 százalékos valószínűséggel valósulna meg, attól függően, hogy csak a pártot választó biztos szavazók válaszait vesszük figyelembe, vagy minden olyan válaszadóét is, aki meg tudott nevezni egy pártot - írta meg a hvg.hu.

A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a Tisza a mandátumok közel kétharmadát szerezhetné meg, a Fidesz pedig körülbelül egyharmadot. Ez azt jelentené, hogy a Tisza 131, a Fidesz 67 képviselőt küldhetne az Országgyűlésbe, mellettük pedig egy nemzetiségi képviselő is bejutna a 199 fős parlamentbe.

Ha azokat is beleszámítjuk, akik nem biztosan mennek el szavazni, de tudnak pártot választani, akkor a Tisza 126, a Fidesz pedig 72 mandátumot szerezhetne. Ebben az esetben is járna egy nemzetiségi mandátum.

A Tisza kétharmados győzelmének esélye 47 százalék a biztos szavazók válaszai alapján, míg az összes pártot választó válaszadót figyelembe véve 24 százalék. A Fidesz kétharmados győzelme jelenleg teljesen kizárt, a puszta többséghez is legfeljebb 4–6 százalékos valószínűség társul.

A Tisza számára kedvező esetben a 106 egyéni választókerületből akár 85-öt is megnyerhetne, listán pedig akár 46 mandátumot is szerezhetne. Ez ugyan még nem jelentene kétharmadot, de a pozitív hibahatárt ebben a becslésben még nem vették figyelembe.

A Fidesznek csak akkor lenne esélye több mandátumot szerezni, mint a Tiszának, ha kizárólag a pártot választani tudó összes megkérdezett válaszait számítanák be, és minden a kormánypárt javára alakulna. Ilyen szélsőséges esetben akár 104 képviselői hely is összejöhetne.

A kisebb ellenzéki pártoknak jelenleg nincs esélyük egyéni körzetet nyerni. Listás mandátumra is csak a statisztikai hibahatár adhat lehetőséget, és ez is csak a Mi Hazánk és a Kutyapárt esetében jöhet szóba.

A pártot választó biztos szavazók között a Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a DK pedig 2 százalékra számíthat. Ezek az arányok nem elegendők ahhoz, hogy akár csak egy képviselőt is bejuttassanak a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lelőtték Charlie Kirköt, Trump fontos szövetségesét egy egyetemen tartott rendezvényen
A konzervatív diákmozgalomként ismert Turning Point USA vezetője belehalt a sérüléseibe. Kirk az „American Comeback Tour” nevű rendezvénysorozat részeként érkezett a Utah Valley Egyetemre. Kirket arról ismerték, hogy gyakran tartott nyilvános vitákat amerikai egyetemeken.


Lövés érte Charlie Kirköt, a konzervatív Turning Point USA vezetőjét a Utah Valley Egyetemen tartott rendezvényen.

Frissítés: Kirk a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Donald Trump szövetségese, a konzervatív diákmozgalomként ismert Turning Point USA vezetője, az „American Comeback Tour” nevű rendezvénysorozat részeként érkezett az egyetemre. Kirket arról ismerik, hogy gyakran tart nyilvános vitákat amerikai egyetemeken.

Az egyetem azt írta közleményében: „egyetlen lövés dördült el az egyetem területén egy meghívott előadó irányába”.

Donald Trump a Truth Social felületen így reagált:

„Imádkozzunk mindannyian Charlie Kirkért, akit meglőttek. Egy nagyszerű ember, kívül-belül. ISTEN ÁLDJA MEG!”

Az FBI közölte, hogy figyelemmel kíséri az esetet. Az igazgató, Kash Patel így írt az X-en:

„Charlie-ra, a szeretteire és minden érintettre gondolunk. A nyomozók gyorsan a helyszínre érkeznek, az FBI pedig teljes támogatást nyújt a folyamatban lévő intézkedésekhez és a vizsgálathoz.”

Az amerikai alelnök, J. D. Vance az X-en azt kérte:

„Mondjunk imát Charlie Kirkért, egy igazán rendes emberért és fiatal apáért.” Pete Hegseth hozzátette: „Imádkozunk Charlie Kirkért. Kivételes keresztény, hazafi és ember. Jézus Krisztus gyógyító keze legyen vele.”

A campus rendőrsége megerősítette az X-en, hogy elfogtak egy gyanúsítottat.

„Ma körülbelül 12.10-kor lövés dördült el Charlie Kirk, a vendégelőadó irányába. Találat érte, testőrei azonnal elvitték a helyszínről. A campusrendőrség vizsgálatot indított, egy gyanúsított őrizetben van” – írták.

Az egyetem vezetője, Scott Trotter a BBC-nek elmondta:

„12.15 körül egyetlen lövés dördült el a Sorensen Center előtti udvaron, a büfé közelében, amikor Charlie Kirk megkezdte beszédét a meghirdetett gyűlésen.”

Trotter hozzátette: „Meg tudjuk erősíteni, hogy Kirket meglőtték, de az állapotáról egyelőre nincs információnk.”

A Turning Point USA sajtóreferense, Aubrey Laitsch megerősítette: „Megsebesült, és imádkozunk Charlie-ért.”

A rendezvényről készült videókon jól látszik, ahogy Kirk egy kézi mikrofonba beszél egy fehér sátor alatt, amin a „The American Comeback” és a „Prove Me Wrong” felirat olvasható. A lövés pillanatában a jobb kezét felemeli, miközben a nyaka bal oldalán nagy mennyiségű vér ömlik ki. A diákok először felkiáltanak, majd pánikszerűen elkezdenek futni. Az AP megerősítette, hogy a videók az Utah Valley Egyetem Sorensen Center udvarán készültek, ahol Kirk szólalni készült.

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó az X-en így reagált:

„A Charlie Kirk elleni támadás gusztustalan, aljas és elfogadhatatlan. Az Egyesült Államokban minden formájában el kell utasítanunk a politikai erőszakot.”

Az egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. azt írta: „Szeretünk téged, Charlie Kirk. Imádkozunk érted.”

A képviselőházi elnök, Mike Johnson is posztolt: „Kérlek, imádkozz velünk jó barátunkért, Charlie Kirkért.”

Jason Chaffetz, Utah állam korábbi képviselője a Fox Newsnak elmondta, hogy „egyetlen lövést hallottam, és láttam, ahogy Charlie hátrahőkölt”. Szerinte a lövés közelről érkezett, és bár volt némi rendőri jelenlét, illetve Kirknek is voltak testőrei, ez nem volt elegendő. „Utah a világ egyik legbiztonságosabb helye” – mondta. – „Ilyesmi nálunk nem fordul elő.”

Charlie Kirk 2012-ben, mindössze 18 évesen alapította a Turning Point USA-t William Montgomeryvel együtt Chicago egyik elővárosában. A szervezet célja az volt, hogy az egyetemi fiatalok körében népszerűsítse az alacsony adókat és a visszafogott állami szerepvállalást.

Bár kezdetben nem arattak nagy sikert, Kirk kitartása és a liberális egyetemi körök nyílt bírálata hamar felkeltette több befolyásos konzervatív támogató figyelmét.

A Turning Point 2016-ban, miután Trump megszerezte a republikánus elnökjelöltséget, teljes mellszélességgel mellé állt. Kirk a kampány alatt Donald Trump Jr., az elnök legidősebb fiának személyi segítőjeként dolgozott.

Később Kirk rendszeres vendége lett a kábeltelevíziós műsoroknak, ahol gyakran vitázott kulturális témákról, és nyíltan támogatta az akkor már elnök Trumpot. Az elnök és fia rendszeresen részt vettek a Turning Point rendezvényein is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy centet sem kapunk az uniótól, ha Orbán marad, és a jogállam nem áll helyre – Ursula von der Leyen Magyarországnak üzenhetett
„Egyetlen alaphoz sem lehet hozzáférni, ha a jogállamisági szempontok nem érvényesülnek az adott tagállamban” - mondta a bizottság elnöke. A 2027 utáni költségvetést új, integrált éves jogállamisági ciklus mentén tervezik.


Ahogy arról korábban is beszámoltunk már, beszédet tartott az Európai Parlament plenáris ülésének kezdetén Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke szerint Európa harcban áll, és szerinte keményebben kellene fellépni a háborús agresszor Oroszország ellen a szerdai lengyelországi drónincidens után.

Von der Leyen szerint egy új Európa kialakulásáért kell harcolni, ennek a harcnak pedig politikai vetülete is lesz. Arról is beszélt, hogy a szabadságjogok védelme kulcsfontosságú az EU függetlensége szempontjából. Ezek közé sorolta a szabad döntést, a szólásszabadságot, a szabad mozgást, a szabad választásokat, a szabad szerelmet és a vallásszabadságot. Mint mondta, ezeket a demokrácia és a jogállamiság garantálja.

A Bizottság egy új, integrált éves jogállamisági ciklust tervez, amelynek célja, hogy az esetleges problémákat még időben felismerjék és orvosolják. A cél az, hogy ebben minden uniós intézmény részt vegyen, és világos mérföldkövek mentén történjen az értékelés.

Emellett az Európai Bizottság meg akarja szüntetni a még meglévő kiskapukat, és szorosabbra fűzné az uniós források elosztását a jogállamiság tiszteletben tartásával. Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a 2027 utáni költségvetés esetében ez a kapcsolat még hangsúlyosabb lesz.

„Egyetlen alaphoz sem lehet hozzáférni, ha a jogállamisági szempontok nem érvényesülnek az adott tagállamban”

– mondta.

Bár Ursula von der Leyen nem említette név szerint Orbán Viktort, az ilyen jellegű kritikák gyakran a magyar kormány politikájára utalnak. A miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: Magyarország nem támogatja a következő költségvetési ciklust, amíg nem kapja meg a korábban zárolt uniós forrásokat. „A nekünk járó pénz felét – 12 milliárd eurót – már hazahoztuk, az ott van a számlánkon, a magyar gazdaság használja. De a másik felét is haza kell hozni. Az is meglesz, ugyanis az új költségvetés, hétéves költségvetés elfogadása egyhangúságot igényel. És amíg nem kapjuk meg az elmaradt pénzünket, addig nem lesz új európai költségvetés sem. Hazahozzuk, és nem teszünk semmilyen engedményt sem a szuverenitásunkból” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az uniós pénzek kiharcolása Magyar Péter és a Tisza Párt egyik központi eleme a 2026-os választások előtt.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET: