HÍREK
A Rovatból

Lehet, hogy a jövőben egyáltalán nem lesznek védőoltások?

Ígéretes klinikai kutatáson dolgoznak az amerikaiak, ami úttörő lehet a komoly betegségek gyógyításában. Gyógyszer lesz a szuri helyett.


Úttörő megoldás lehet a komoly betegségek gyógyításában az a módszer, amit a Kaliforniai Egyetem kutató fejlesztettek ki. A céljuk az volt, hogy felgyorsítsák a szájon át a szervezetbe kerülő gyógyszerek útját a testen belül, hogy hamarabb eljussanak a belekig.

"Mini mesterséges motorcsónakként" jellemzik ezt a módszert, amihez csupán egy mikroszkopikus mennyiségű magnézium és titán-dioxid szükséges. Ez a két anyag reakcióba lép a szervezetben található vízzel, ami így egy buborékos áramlatot hoz létre. Ez felgyorsítja a gyógyszer hatóanyagának útját, ami így hamarabb felszívódhat a belekben. Ehhez már csak egy olyan membrán kell, ami megvédi a gyógyszert a gyomorsavtól.

Az amerikaiak módszerét már tesztelték egereken, ami biztató eredményeket mutatott - erről számoltak be a Nano tudományos folyóiratban.

Mivel a kutatók szerint a szájon át szedhető gyógyszerek sokkal hosszabb immunválaszt váltanak ki, mint a vakcinák,

ha beválik az újítás, ki lehetne váltani ezzel a védőoltásokat, ami jó hír az oltáselleneseknek.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mellár Tamás: nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák a rendszerváltás érdekében
Az ellenzéki politikus szerint most össze kell fogni, mert „ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk”.


Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:

„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”

Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:

„Nem rólam szól ez a történet, hanem sokkal inkább arról, hogy össze kellene végre fogni, mert ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk.”

A képviselő azok közé az ellenzéki politikus közé tartozik, aki két egymást követő ciklusban is egyéni mandátumot szerzett. 2018-ban a Baranya 1-es választókerületben győzte le a fideszes Csizi Pétert, amikor 39,26 százalékot kapott, míg riválisa 36,97 százalékot ért el. Négy évvel később, 2022-ben is több mint ezer szavazattal előzte meg ellenfelét: ekkor 22.710 szavazattal, 44,01 százalékos eredménnyel nyert, míg a fideszes Kővári János 21.557 szavazatot kapott, 41,78 százalékkal.

Mellár nem az első ellenzéki politikus, aki a Tiszát segíti azzal, hogy visszalép. Hajnal Miklós márciusban közölte, hogy nem indul Budapest 3. számú választókerületében, majd párttársa, Tóth Endre is hasonló döntést hozott Budafokon. A Momentum később pártszinten is bejelentette, hogy nem indít jelölteket – írja a Telex.

A Szikra Mozgalom politikusa, Jámbor András szintén visszalépett (ő most üdvözölte is Mellár lépését), nem indul újra Józsefvárosban és Ferencvárosban (ő most üdvözölte is Mellár lépését). A Demokratikus Koalíció politikusa, Várkonyi Zoltán Kecskeméten jelentette be, hogy nem indul, pártja később közölte: teljesítménye miatt cserélik le.

Az ellenzéki összefogás korábban, a 2022-es választás előtt is hasonló logikára épült, hiszen a választási rendszerben egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a kormánypártokkal szemben. A felmérések többsége szerint a Tisza Párt jelenleg stabilan vezet a kormánytól független intézetek kutatásaiban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Reagáltak a boltok az árrésstop meghosszabbítására: A negatív hatásai egyre súlyosabbak
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.


Nem ért egyet az árrésstop hatályának meghosszabbításával a nagy magyar boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Orbán Viktor a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportban jelentette, hogy augusztus végén nem vezetik ki az intézkedést. „Árrésstop meghosszabbítva, harcolunk az indokolatlan áremelések ellen. Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel” – írta Orbán Viktor a csoport tagjainak.

Kozák Tamás, az OKSZ elnöke elmondta, hogy a szervezet többször felhívta a figyelmet az árrésszabályozás gazdaságot erodáló hatására. Hangsúlyozta, hogy az inflációt nem a kiskereskedelmi árrés okozza, a gondot inkább a beszállítói árak csökkentésével lehetne kezelni – írja a Portfolio.hu.

Álláspontja szerint:

„a kiskereskedelmi árrésstop egyszeri inflációcsökkentő hatása fokozatosan elhalványul, negatív hatásai azonban egyre súlyosabbak. Az intézkedés a lakosság elbizonytalanításával kedvezőtlenül hozzájárul a fogyasztás visszafogásához, egyéb negatív következményei pedig akkor is súlyos károkat okoznak, ha ezt a vásárlók közvetlenül még nem érzékelik”.

A részletek egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, hogy augusztus 31. után meddig hosszabbítja meg a kormány az intézkedést. A döntés minden árrésstopra vonatkozhat, vagyis nemcsak az élelmiszerboltokban, hanem a drogériákban is érvényben marad.

Elemzők szerint az árrésstop 1,5 százalékponttal csökkentette az inflációt, de az júliusban így is 4,3 százalék volt, ami meghaladja a jegybank célsávját. A szakértők szerint az intézkedés akár a 2026-os választásokig fennmaradhat.

Orbán Viktor februári évértékelőjében jelentette be a szabályozást. Ez előírja, hogy az érintett termékeknél a boltok legfeljebb akkora árrést alkalmazhatnak, mint 2025 januárjában átlagosan. Ez az érték legfeljebb 10 százalék lehet.

Az intézkedés (minden bizonnyal) továbbra is az alábbi élelmiszerekre érvényes: csirkemell, csirkecomb, csirke far-hát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamell, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, sertészsír, párizsi, UHT tehéntej 1,5%, UHT tehéntej 2,8%, ESL tehéntej 1,5%, ESL tehéntej 2,8%, vaj, tejföl, natúr joghurt, gyümölcsjoghurt, trappista sajt, tehéntúró, margarin, napraforgó- és repceolaj, finomliszt BL 55, rétesliszt BFF 55, kristálycukor, fokhagyma, étkezési burgonya (az újburgonya kivételével), friss tojás.

Májustól a kormány a drogériai termékekre is kiterjesztette az intézkedést, 15 százalékos árréskorláttal. Ezek közé tartozik a toalettpapír, papír zsebkendő, alufólia, papír kéztörlő henger, öblítő, folyékony mosószer, mosópor, mosogatószer, általános tisztítószer, folyékony súrolószer, gépi mosogató tabletta, tusfürdő, fogkrém, folyékony szappan, sampon, szappan, fogkefe, kézfertőtlenítő gél, borotvahab, borotvazselé, testápoló, golyós dezodor, izzadásgátló stift, dezodor, eldobható borotva, utántöltő borotvafej, egészségügyi betét, tampon, hintőpor és eldobható nadrágpelenka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás visszaszólt Magyar Péternek: Drága Kicsi, amíg te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.


Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter fotókon mutatta meg, hogy Orbán Viktor az Adrián nyaral.

A bejegyzésre válaszul Menczer Tamás is a közösségi oldalán üzent a TISZA Párt vezetőjének. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt írta:

„Drága Kicsi!

Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szórakozol.”

Majd azt is felsorolta, hogy mire gondol:

„Olaszország és Balaton, elektromos szörf és víz feletti repkedés, sétarepülés, kenutúra, kvadozás, strandröpi, robogózás. Tánc, móka, kacagás. Külön kedvencem volt, amikor a Lincoln kabrióval fuvaroztad Ilikét, szépek voltatok, mint Barbie és Ken.

Készítettél még pillecukrot, igaz akkor is remegett a kezed, pedig a pillecukor nem olyan ijesztő.

És még arra is szakítottál időt, hogy megismerkedj a napraforgókkal. (Pedig a napraforgót ismerned kellett volna, Peti, hát már óvodában is az volt a jeled.)”

A fideszes politikus szerint:

„Na, míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével),

addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.”

Itt szinten felsorolta, mit tett szerinte a kormányfő:

„Beindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, elindította az Otthon Start Programot, és az amerikai elnököt is bevonva harcol Magyarország energiabiztonságáért”.

Végül azt üzente:

„Ami a szenzációs leleplezésedet illeti: ahogy 10 éve minden nyáron, a miniszterelnök idén is Horvátországban tölti a szabadságát. Egy vitorláson. Ezt az MCC feszten idén előre el is mondta. Az állami géppel megint zebráztál. Azt is mondhatnám, ordas kamu. Mint a többi szöveged.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: