Könnyek az Oscar-gálán: Morgan Freeman megható szavakkal búcsúzott Gene Hackmantől
Gene Hackman halála mélyen megrázta a filmes világot, és az Oscar-gála sem telt el nélküle. Az elhunyt színész emlékére Morgan Freeman mondott megható beszédet.
Az Oscar-gálán évek óta hagyomány, hogy az elmúlt évben elhunyt filmes szakemberek előtt egy montázzsal tisztelegnek. Idén Gene Hackman nemcsak szerepelt ebben, de Morgan Freeman külön beszéddel is búcsúzott tőle. A kétszeres Oscar-díjas Hackman és Freeman több filmben is együtt dolgoztak, így a színész személyes emlékeket is megosztott a közönséggel.
„Ezen a héten a közösségünk egy óriást veszített el, én pedig egy kedves barátomat, Gene Hackmant. Két filmben volt szerencsém Gene mellett dolgozni: a Nincs bocsánatban és a Meggyanúsítvában, és mint mindenki, aki valaha is osztozott vele egy jelenetben, megtanultam, hogy nagyszerű előadóművész volt”
– idézi Freemant a New York Post. Freeman szerint Hackmant sosem az foglalkoztatta, hogy mit hagy magaután.
„Nem gondolok az örökségemre. Csak remélem, hogy az emberek úgy fognak emlékezni rám, mint valakire, aki megpróbált jó munkát végezni”
– idézte Hackman szavait. A megható búcsút így zárta:
„Azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélek, amikor azt mondom: Gene, erről, és még annyi minden másról is emlékszünk majd rád. Nyugodj békében, barátom.”
A 95 éves Hackmant és feleségét, Betsy Arakawát február végén, röviddel a gála előtt holtan találták új-mexikói otthonukban. A hatóságok még vizsgálják, hogy mi történt velük.
Az Oscar-gálán évek óta hagyomány, hogy az elmúlt évben elhunyt filmes szakemberek előtt egy montázzsal tisztelegnek. Idén Gene Hackman nemcsak szerepelt ebben, de Morgan Freeman külön beszéddel is búcsúzott tőle. A kétszeres Oscar-díjas Hackman és Freeman több filmben is együtt dolgoztak, így a színész személyes emlékeket is megosztott a közönséggel.
„Ezen a héten a közösségünk egy óriást veszített el, én pedig egy kedves barátomat, Gene Hackmant. Két filmben volt szerencsém Gene mellett dolgozni: a Nincs bocsánatban és a Meggyanúsítvában, és mint mindenki, aki valaha is osztozott vele egy jelenetben, megtanultam, hogy nagyszerű előadóművész volt”
– idézi Freemant a New York Post. Freeman szerint Hackmant sosem az foglalkoztatta, hogy mit hagy magaután.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
A szóbeszéd szerint
Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.
A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.
A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Galla Miklós: Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem
A humorista az ismerőseinek is tartozik, de egy listában vezeti ezeket az összegeket. Hozzátette: még nem tudja, mennyi pénz érkezett felkérésére, a nyugdíja kevés, fellépésből pedig mostanában nincs elég.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humorista azt mondja, már a mindennapi kiadások is gondot jelentenek számára, és több ismerősének tartozik összesen több százezer forinttal.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos, én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni” – írta néhány napja a Facebookon.
A Blikknek most azt is elmondta, miért szánta rá magát a kérésre.
„Egy percig sem ejtett csorbát a büszkeségemen, hogy így kérjek segítséget. Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem, nem beszélve a gyógyszereimről és a közüzemi számláimról”
– fogalmazott.
Hozzátette, eddig többnyire barátok segítették, de tartozásai ettől még megmaradtak. „Van egy listám, abban vezetem, hogy kinek mennyivel tartozom. Kinek többel, kinek kevesebbel, de összesen több százezer forintról van szó” – mondta, megjegyezve, hogy Laár András példája is erőt adott neki.
Laár néhány hete közösségi oldalán szólt a helyzetéről. „Kedves Barátaink, Tisztelt Követők. Sokan, számos csatornán jeleztétek a segítő szándékotokat anyagi vagy más területen, hogy a Művész Úr méltatlan élethelyzetén változtatni tudjunk. András felhatalmazásával közzétesszük a bankszámláját, ahol a pénzbeli felajánlásokat fogadni tudja. Ez nem a kéregetés helye, de nem is a büszkeségé, hisz szűkös helyzetben bolond az, aki nem fogad el minden szívből jövő segítséget” – állt a bejegyzésben.
A követők három nap alatt tízmillió forintot gyűjtöttek össze.
Galla most azt mondja, még nem látja, milyen visszhangja lett a felhívásának. „A bankommal kell majd beszélnem, így még nem tudom, volt-e valami foganatja a felhívásomnak. Bármilyen felajánlásnak örülök, hiszen a nyugdíjamból nem tudok megélni, ráadásul fellépésekből is kevés van mostanában. Persze, az lenne a hosszú távú segítség, ha a felkérések száma megszaporodna, mert engem ez éltet. Szeretek és tudok is fellépni, nyilván az lenne a legszerencsésebb, ha ebből meg tudnék élni” – mondta a lapnak.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humorista azt mondja, már a mindennapi kiadások is gondot jelentenek számára, és több ismerősének tartozik összesen több százezer forinttal.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos, én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni” – írta néhány napja a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.
A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.
„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”
– mondta.
Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”
A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.
Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.
A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.
A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.
Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.
Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.